Randevú

Idegesen nézte meg az óráját. Már 10 perce itt kellene lennie.
hogy lehetett ilyen hülye, hogy nem pontosították a helyet.
Glencreditch, 16.30-kor, ezt írta a levélben. Emlékezett rá, még fel is firkantotta egy cetlire.

Szépen besütötte fekete haját, most végre sikerült neki és egy fehér pántot is tett bele, az szépen kiemelte arca üdeségét.
Szexi piros rúzst tett fel, csak ritkán használta, mert szerencsés volt, szép telt szájjal született, nem sok korrigálni való volt rajta.
Percekig próbálgatta, milyen ruhában is menjen a randevúra. Először nagyon dögös akart lenni és egy kis fekete ruhát vett fel.
Á, ez túl direkt, azt látja majd, hogy ráhajtok. Nem szeretném elriasztani.
Elmerengett a fiún. Micsoda véletlen volt, ott, azon a társkereső honlapon. Először nem is akart vele szóba állni, aztán jobban megnézte és látta a szemén, hogy jólelkű lehet. Meg olyan szellemeseket írt, meg vicceseket, mindig megnevettette. Megértette, hogy hamar találkozni akart vele, ő is így volt vele, de nem merte előbb felhozni, nehogy túl rámenősnek tűnjék. Örül, mikor a fiú kicsit szégyellősen randevút kért tőle.
Igen, ide a Glencreditchre, fél ötre. Pont teaidőre. Azt ő is nagyon illendőnek találta. teázni valahol, kicsit beszélgetni. Aztán meg sétálni egyet. Andalogni....de régen is nem csinált ő ilyet.

A piros miniruháját alapból félre dobta, nem akart szajhásan kinézni, még félreérti a helyzetet az a fiú. A farmert is elvetette, olyan szép, karcsú a lába, meg akarta egy kicsit mutatni. Az még nem nagyon kihívó.
Végül a kis zöld virágos ruháját választotta, ahhoz pont passzolt a zöld ballonkabátja, az kiemelte a szeme színét.
Igen, ez jó lesz, gondolta.

Most meg itt álldogál jegyben-gyűrűben már kerek 10 perce.
Még jó, hogy van nála ez a könyv, nagyon izgalmas, teljesen bele tud merülni. De azért figyeli a körülötte jövő-menő embereket. nem látta azt a fiút.

A szomszéd fülkében a fiú idegesen nézegeti az óráját. Kezében a csokor virág már lekókadt.
Glencreditch, már elmúlt fél öt. Ennyit késni. Hiszen 4 órára beszélték meg, legalábbis úgy emlékezett rá. Annyira ideges volt, mikor fel merte tenni a kérdést, hogy eljön-e vele az a lány randevúra, hogy nem is látta, mikor igen jelent meg a monitorján. Mindenféle megfordult a fejében. Baleset, tűz, még az is, hogy direkt nem jött el. Á...az nem lehet, ez megbízhatóbb lány annál.
Megigazította a nyakkendőjét. Már nagyon szorította a nyakát, nem szokott ilyet viselni. De igazán ki akart öltözni, még a nadrágját is nagy gonddal választotta ki. Úgy érezte, igazán megnyerő a külseje.

A kocsiból kizúduló emberáradatban idegesen kapkodta a fejét, hátha meglátja azt a lányt. Aztán óvatosan előbbre lépett, egészen a peron széléig. Oldalra nézett.
Ekkor vette észre a lányt, a zöld kabátban, kezében a könyvvel, amibe belemélyedt.
Ő lesz az.

Félénken, hitetlenkedve közelebb ment hozzá. A lány felemelte a fejét.
Elmosolyodott, ahogy meglátta a kezében a kókadt csokrot.
- 10 perce várok rád...mondta kis nehezteléssel a hangjában.
- Én meg egész életemben rád vártam....válaszolta a fiú.
A lány válaszát a szerelvény zaja elmosta.
Kizúdultak az emberek.

Ahogy kihajtott a szerelvény már senki nem várt az állomáson.
A randevú valahol máshol folytatódott.

A fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni:http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/130-kreativ-iras-kep-alapjan-7)