A szállító

Micsoda hülye ötlet...dohogott magában, ahogy bandukolt a köves kis utcában. Pont velem, pont itt és pont most. Még be sem csomagolták, csak egy nylonba rakták nagy sebbel-lobbal. Mindenki engem bámul ezzel a hülye ruhával.

Persze, mindig mindent az utolsó pillanatban akarnak. Mert elfelejtik, ahelyett, hogy előre gondolkodnának.
Igaz is, én sem gondolkodtam sose előre, mindig a pillanatnak éltem, a bandázásoknak, a lányoknak meg a drognak. Aztán egy délután - sose fogom elfelejteni - csak annak köszönhetem az életemet, hogy az a csaj nagyon megrémült, mikor látta, hogy nehezen veszek levegőt. Pár nap múlva a kórházi szobában remegve fogta a kezemet és akkor mesélte el, hogy a pupillám akkora volt, mint egy tányér, és olyan üres mélység ásított belőle, hogy azóta sem tud nyugodtan aludni, éjszaka rémálmai vannak, és verejtékezve ébred.
Pedig még a nevét sem tudtam, úgy jöttem vele össze azon az éjszaka. De hálás voltam neki nagyon, most már bánom, hgoy nem tudtam kimutatni neki, csak az elvonási tünetek miatt voltam vele olyan mufurc, el is hagyott pár héten belül, nem bírta, hogy folyton rosszul voltam és kiabáltam vele. Elmúlt az is lassanként, és tiszta lettem.

Erre a munkára a mentorom javasolt. Tudta, nem tudnék egy helyben megülni, elemem a mászkálás, Azt azért nem sejtette ő sem, micsoda fura helyzetekbe keveredek az M. E.-nél. A céget úgy találta a neten, belevaló fickókat kerestek szállító munkára. Mindent  Elviszünk. Ez volt a cég neve. Nem lacafacáztak a címadással. Nem sejtette még akkor, hogy ez tényleg mindent jelet. Techie-ként ők is mindent elvittek a bandával, kutyát, macskát, hörcsögöt, szobabiciklit, még saját séfet is, nem csak az erősítőket, meg a dobfelszerelést. De itt hogy mikkel találkozott, na az volt aztán a nagy szám.
A gombatenyészettől az elveszett kanáriig, a menyasszonyi ruhától a formalinba tett embrióig, a  kincset érő szarvasgombától, az arany halotti maszkig mi minden megfordult a keze alatt. Már szinte semmin nem csodálkozott, soha nem ütközött meg. Szinte kedvelte is ezt a munkát, végre egy neki való feladat, fontosnak és nélkülözhetetlennek tartotta végre magát. Hasznosnak, hogy a mentora szavával éljen. Tetszett neki ez a dolog, végre a helyén érezte magát. És a drog se kellett már neki, leszokott teljesen, jól megvolt a mostani barátnőjével, a kis barna programozóval. Együtt jártak koncertekre. Csak az ájult, drogos utóbuliknak volt vége. Nem is hiányzott az már neki, kiélte magát. Meg főleg túltélte, annak örült nagyon.

Tovább slattyogott a köveken. A hátán surrogott a nylon. Kicsit feszélyezte a télapóruha.
Ez már olyan mindennapinak tűnt neki, nem neki való ez a mai munka. Valami nagy fejes felejtette a kölcsönzőben a ruhát, azt kellett kivinni a lakásra.
Hogy lehet egy ilyet elfelejteni, a gyereke meg biztosan nagy izgalommal várja. Szegény kis ördög....előre sajnálta a kiskrapekot.
Biztos alig lehet megnyugtatni, rohangál ide-oda. Olyan 2-3 évesnek gondolta, nagy barna szemekkel, tüsihajjal. Kisfiú, biztosan kisfiú lesz az. Elmosolyodott magában. A járókelők megnézték, erre zavartan rendezgette a vonásait. Még a végén látszik rajta, hogy elérzékenyültem....na ne már....húzta el a száját.

És a régi vagány srác lett, a bőrszerkóval, felnyírt hajjal, a sasos tetkókkal a karján, meg a szegecses bőr karperecekkel. Ezek még kellettek a saját megnyugtatására, még nem tudott teljesen elszakadni a régi énjétől, de a fékezhetetlen vadság már lefoszlott róla. Még idegesítette a nyárspolgáriság, de a lelkében már elsimult a szilajság. Az a lány, az oldotta benne a tombolást. Kár, hogy vége lett, és olyan hamar. De a mostanival már tényleg élvezte a boldogságot. Legalább nem emlékeztette a régi vad énjére.

Jobban szedte a lábát, szeretett volna már ő is otthon lenni.
Megnézte a házszámot. Stimmelt. Becsöngetett. Leszóltak neki, beengedték.
A lift csigalassúsággal mászott felfelé, emeletről emeletre. Már bánta, miért nem a lépcsőt használta. Kényelmesedek....állapította meg magában meglepetve. No, majd csak felérek, csak el ne romoljon ez a hülye lift.
Nagy zökkenéssel megállt. Kilépett belőle. Becsöngetett.
Kiszóltak, hogy mindjárt jönnek. Idegesen toporgott, nem szeretett várakozni. Meg éhes is volt már. A párja milánóival várja otthon, a kedvencével. A nyálát nyelte a gondolatra.
Pár percig váratták. Mért nem nyitják már ki, tudták, hogy jövök.

Feltárult az ajtó. Egy hajszoltnak tűnő házvezetőnő nyitotta ki.
Remegő kézzel számolta bele a kiszállítási díjat a kezébe.
Amíg számolgatott, belátott a lakásba.

Először a kerekeket vette észre. Aztán a kockás takarót, és a takarón azokat a törékeny kis kezeket, szépen keresztbe rakva. Micsoda madárcsontú kis kezek....csodálkozva nézte őket.
Feljebb nézett. Ekkor meglátta az arcot. Soha nem fogja elfelejteni azt a tekintetet.
Valóban barna volt a szeme, két óriási tágra nyílt barna szem, a tekintete az övébe fúródott bele.
Azt a végtelen bizalmat és időtlen várakozást még soha nem látta senkin. Ez zavarba hozta.
Lesütötte a szemét, a pénzre koncentrált, meg a nőre.
De tovább izgatta ez a gyerek. Idősebb volt, mint gondolta, 5-6 éves forma Vagy talán még idősebb is, csak a vékonysága miatt gondolta annyinak.
Óvatosan rásandított. A döbbenettől szinte hátra hőkölt.
A vagány kis sapka, ami a gyereken volt hátra csúszott, ahogy az erőlködve előre hajolt, hogy jobban lássa a szállítót. A feje kopasz volt, teljesen kopasz. A kis pihéket nem lehetett onnan kivenni.
Atyaég, ez a gyerek nagyon beteg....gondolta magában. Rekedten, torkát többször megköszörülve mondta a nőnek:
- Hová rakhatom az úr öltönyét? Nem szeretném, ha meggyűrődne...mondta nyugalmat erőltetve magára.
A nő felnézett rá, látta, hogy a szállító a távolba néz meredten. Gyorsan kapcsolt.
- Mindjárt keresek neki egy helyet, ahova leteheti.
Hátraszaladt, behúzta az ajtót a tolókocsis gyerek előtt, épp hogy csak résnyire, már nem láthatta onnan a kicsi a punkot.
Belépett, csizmáján a vasalat kopogott a ragyogóra sikált köveken.
Gyorsan felakasztotta a télapóruhát az előszobában a fogasra és valósággal elmenekült.

Mindent elszállítunk...no persze...gondolta kesernyésen és a beteg gyerekre gondolt. Először érezte életében igazán tehetetlennek magát. És ettől nagyon ideges lett. Megint ideges.
De most már tudta, mit fog tenni. És ez végre jó érzéssel töltötte el.

A  fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/130-kreativ-iras-kep-alapjan-8)