Mai történetek, modern mesék

-           Mit képzelsz te kis idióta hülye, fogalmad sincs róla, hogy én nem szarom a pénzt? Az csak úgy terem szerinted?  - itt vett egy rövid levegőt, aztán még hangosabban folytatta – meg fogod fizetni a káromat, mindet!  - vágta ki szinte üvöltve a végét. A feje vöröslött, a nyakán megfeszültek az izmok. A másik, a kis hülyének nevezett, törékeny, szőke nő, picikére zsugorodott előtte, a fejét mélyen behúzta a nyakába. A vendégek hüledezve, némán nézték a jelenetet. Senki nem mert megszólalni, valósággal megfagyott a levegő. A még mindig vörös fejű nagydarab férfi úgy vonult ki az étteremből, mint valami büszke díszmarha. Az is volt, valami iszonyú nagy marha. A megalázott nő lassan mert csak felnézni az ajtócsapódás után. Óvatosan körülnézett.  A vendégek csak szánakozva bámulták. Senki nem nézett a földre, a törött tányérdarabokra, és a szétszóródott ételdarabokra.  A nő lassan lehajolt, szomorúan szedegette össze a romokat. Lustán hullottak a könnyei a maradvá

A könnyeitől szinte alig látta a monitoron villódzó döbbenetes szót:  Meghalt. Csak nyelte, nyelte a könnyeit. Bevillant, hogyan ismerkedtek meg. Mindketten gimnazisták voltak. Igen, úsztak. K. sokkal jobban nála, de ez őt sose zavarta. Vékony, magas, nyúlánk alkat volt, nem véletlen, hogy műugrónak is kiválasztották. A víz volt az élete. És a szabadság. Mert hihetetlen szabadságvágy volt benne, ez a szenvedély fűtötte egész életében, míg elevenen fel nem falta. A vízben szabadnak érezte magát, és mindig nyerni akart. Nyert is sokszor. Aztán elkerült az otthoni háztól. Főiskolára ment. Olyan szakra, hogy ő lett a beteg gyerekek gyámolítója. Imádta ezt a hivatást, igazi missziónak tekintette. Itt megint szabad akart lenni, nem bírta egyik intézmény kötöttségét sem. Mindig szóvá tette, ha valamivel nem értett egyet, míg egyszer nem bírta tovább és megalapította saját alapítványát. Vízben és vízzel gyógyított.  Tudta, saját magáról is tudta, ho

Szinte a múlt ködébe veszett már az a családi legenda, miszerint már akkor táncolt, amikor lábra állt. Van annak már jó ideje…., de hány éve is? Ráncolta erősen a homlokát, hogy kiszámolja…de mindig eltévesztette a számolást. Ej, hát mit számít már ez! – csapott az asztalra mérgesen.  Körülnézett, hogy valaki látta-e, mi történt vele. De a népek tovább beszélgettek.  Csendült a pohár, több asztaltól felharsant a nevetés. Az általános vidámság őt is elragadta.  Izgatottan topogott a magassarkú cipőjével az asztal alatt. A talpalávaló tovább hallatszott. A párok nekimelegedve forogtak a parketten. Micsoda nóták voltak azok régen! Hej, micsoda dallamok! – nosztalgiázott tovább fejét a kezébe téve. Főleg a múlt század szerzeményeit kedvelték, de hát nem is csoda, hiszen annak a századnak a szülötte volt. Abban növekedett, serdült, vált felnőtt nővé. Mindig imádta a muzsikát, de főleg a táncot.  Táncolt ő szinte minden népszerű melódiára, ahogy megha

-     Esküdj, hogy nem mondod el senkinek! – remegett a hangja az izgatottságtól.         Úgy pislogott rám, mintha az élete függne tőle. Hát, egy kicsit talán igaza is volt. -         -   Jól van na, nem mondom el senkinek! – válaszoltam kelletlenül. Az adott szó kötelez, ugye. Pedig  az osztályban megpukkadtak volna a lányok, ha tudnák a titkát.         Azt a titkot, amire mindenki vágyott. Hetedikesek voltunk és már alig vártuk, hogy nagylányok legyünk, de persze nem vallottuk volna be egymásnak, hogy majdnem mindenki hazudott ebben a kényes témában, azt állítva, hogy ő bizony már nem kis pisis. Kivéve a legcsúnyábbat és a legkisebbet közülünk, akinek ráadásul három bátyja is volt.  Na, rá aztán egyikünk sem gondolt volna. Szinte alig tartottuk őt lánynak. Erre meg pont neki. Legelőször. A fene se gondolta volna. Bosszús voltam, de igyekeztem palástolni.  Persze, mert ugye ő is úgy tudta, hogy már én is túlestem a nagylánnyá váláson.  Pedig én is hazudtam, m

Remegett a horizont.  Csigalassúsággal vonszolta magát a poros úton. A nyelve feltapadt a szájpadlására. Nyelni is alig tudott. Órák óta nem ivott. A kulacsa belül szinte porzott. Úgy pontosan, ahogyan a torka is. Por az úton, por a torkában, por a kulacsban. Hirtelen felröhögött. Eszébe jutott, hogy csak most értette a meg a „ porzik a vesém” kifejezést. Tényleg úgy érezte, hogy mindjárt porrá törik mindene. Fájt a feje, fájt a szeme, ahogy meresztgette, hátha meglát egy friss, éltető vízzel teli kutat a távolban. A remegő horizonton most mintha valami megcsillant volna. Újult erővel lépdelt a távoli víztükör felé. De az út soha nem akart véget érni. A délibáb csak illegette magát. ………. Nagy nehezen nyelni próbált. Nem ment. A szája iszonyatosan kiszáradt. A szemhéja pedig ólomsúllyal nyomta a szemgolyóját. Fogalma nem volt, hol lehet.  Mérhetetlen csönd volt, az is mázsás súllyal nyomta a testét. A fülében mintha vatta lett

„Vigyázz fiam, ha nem tudsz ellenállni a kísértésnek, nagyon megjárhatod!” – kongott a fejében az emlék. Az apja mondogatta mindig ezt neki. Persze soha nem hitte el, hogy ez valamikor majd valósággá válik. És most megtörtént. Mert kétségtelen, hogy megvezették, de kegyetlenül. És nincs visszaút, még ha akarná sem. A szégyen perzselve áradt szét a bensőjében. Kínosan lassan törölte meg a nyakszirtjét egy zsebkendővel. Aztán ugyanolyan lassan masszírozta a halántékát. A fejfájás már kezdett ütemesen dobolni az agyában. Behunyta a szemét. Szinte a retinájába égett az a furcsa grimasz a betege szája sarkában, amikor rányomta a pecsétet a hivatalos orvosi papírra.  – GYÓGYULT – Larryt évek óta kezelte. Álmatlanságban szenvedett, ezért járt hozzá. Hozzá, a híres és tapasztalt pszichiáterhez. Larry egy hatalmas és nagy befolyással rendelkező cég zseniális vezetője volt. Nevezhetjük információbrókernek is. Milliószor hallgatta végig, ahogyan lángoló lelkesedéssel beszélt arról,

Csak állt ott értetlenül a férje előtt leforrázva. Nézte ezt a kivörösödött arcú, tagbaszakadt embert, aki föléje tornyosult, fenyegetőn. Nem értette, mi történt. Hallotta, hogy az ordít, még a nyálcseppeket is látta, amint kirobbannak a szájából. Hallani hallotta, de nem értette pontosan, mit kiabál. Csak a … sokan vagy ..jutott el a tudatáig. Mintha egy búrát borítottak volna rá. A lelke lassan kúszott ki a testéből. Már a szoba legtávolabbi sarkában volt, onnan nézett vissza a jelenetre döbbenten. Mint egy kimerevített filmkocka.  Ő, vagyis a teste, fölötte a hadonászó, vörösképű férje.  Rettentően félelmetes, ugyanakkor nagyon komikus látvány volt. Ha tudott volna nevetni, röhögött volna ezerrel. De nem tudott. Szomorú volt.  Kicsit lengett ide-oda, tétovázott, mit is csináljon. Aztán lágyan, puhán kisiklott a házfalon át a fénybe. Ha visszanézett volna, láthatta volna, ahogy a teste összeesik, mint egy levetett ruha. ( A fenti

Lehajtotta a fejét, a kapucnit egészen előre húzta, úgy ment elszántan. Nekifeszült a szélnek, ami fel-feltámadt, és csak úgy tépte, meg tolta visszafelé. Szokatlan volt ez a kora tavaszi hideg és szél. Bár a fák már kezdtek zöldülni, itt-ott még a legelszántabb mezei virágok is felütötték a fejüket itt, a külvárosi pusztaságban. ……. Rengeteg dolog volt a templomban egész hétvégén, így Húsvét tájban, csak úgy nyüzsögtek a hívek. Barkaszentelés, olajszentelés, …meg minden más. Ma végre hirtelen fejfájásra hivatkozva sikerült korán otthagyni a sekrestyét délután. Meglepődve nézett rá a püspök, de látta a fájdalmas grimaszát és kegyesen elbocsátotta. Előtte azért gyorsan még meggyóntatta, majd megáldotta.  Mégiscsak Húsvéthétfő volt. A feltámadás napja. Szinte letépte magáról a miseruhát. Sebtében összecsomagolta a holmiját, majd még éppen elkapva egy arra járó buszt, hazament. Otthon remegő kézzel szedegette össze a cuccait. A gyalásó ( =gyalogsági ásó) szépen kitisztogat

Majd akkor, ha egy kétkarátos gyémánttal eljegyez… Majd akkor, ha elvesz feleségül… Majd akkor, ha az alkoholista apja nem jön el a lakodalmunkra…. Majd akkor, ha a koszorúslányok abban a színű ruhában jöhetnek… Majd akkor, ha Barbadosra megyünk nászútra… Majd akkor, ha már nem vagyok rosszul minden reggel… Majd akkor, ha végre csak feküdnöm kell a szülés előtt… Majd akkor, ha megcsászároznak… Majd akkor, ha végre tudok rendesen szoptatni… Majd akkor, ha begyógyult a gátsebem… Majd akkor, ha lefogyok a szülés előtti súlyomra… Majd akkor, ha többet foglalkozik velem… Majd akkor, ha nem üt meg többet… Majd akkor, ha nagyobb lesz gyerek… Majd akkor, ha vége a válóperemnek… Majd akkor, ha megkéred a kezemet… Majd akkor, ha összeköltözünk… Majd akkor, ha férjhez megy a kislányom… Majd akkor, ha nagyobb lesz a kisunokám… Majd akkor, ha nem fulladok annyit… Majd akkor, ha megműtenek… Majd akkor, ha elkezdik a