Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2016

A szenvedély neve: szabadság

Kép
A könnyeitől szinte alig látta a monitoron villódzó döbbenetes szót:  Meghalt. Csak nyelte, nyelte a könnyeit. Bevillant, hogyan ismerkedtek meg. Mindketten gimnazisták voltak. Igen, úsztak. K. sokkal jobban nála, de ez őt sose zavarta. Vékony, magas, nyúlánk alkat volt, nem véletlen, hogy műugrónak is kiválasztották. A víz volt az élete. És a szabadság. Mert hihetetlen szabadságvágy volt benne, ez a szenvedély fűtötte egész életében, míg elevenen fel nem falta. A vízben szabadnak érezte magát, és mindig nyerni akart. Nyert is sokszor. Aztán elkerült az otthoni háztól. Főiskolára ment. Olyan szakra, hogy ő lett a beteg gyerekek gyámolítója. Imádta ezt a hivatást, igazi missziónak tekintette. Itt megint szabad akart lenni, nem bírta egyik intézmény kötöttségét sem. Mindig szóvá tette, ha valamivel nem értett egyet, míg egyszer nem bírta tovább és megalapította saját alapítványát. Vízben és vízzel gyógyított.  Tudta, saját magáról is tudta, ho