Bódottá - öröm
A fenébe is, hogy lehet azt az átkozott csörgőt olyan messze rakni…most aztán nyúztózkodhatok utána. Naaaaa…csak, hogy elértem! De jó kis hangja van, imádom, ezek meg mindig velem kacagnak, mikor rázom. Nem is értem, miért nem ergonomikusabb itt minden. Ezt például jól a kezem ügyébe kellene rakniuk, nem az ágy végébe. Maguktól is tudhatnák, én meg dafke sem közlöm velük. Nem én! Igaz is, mindent jó messze pakolnak tőlem, ez már régóta feltűnt. Mintha direkt ki akarnának tolni velem. Én persze vagyok annyira kíváncsi, – ja, tényleg, az egyik jó kis szőke, bögyös csaj mindig Kíváncsi Fáncsinak hív, és nagyokat nevet rajta, én meg persze vele nevetek, hadd legyen szegénynek egy jó napja – hogy addig-addig ficergek meg mocorgok, meg nyújtózkodom, sőt kúszom és mászom, hogy mindig elérem azokat az átkozott játékokat előbb vagy utóbb. Az utóbbi időben inkább előbb. Persze ez nem volt mindig így… Azért egyet iderakhatnának pont mellém, a kispárnámhoz. Egészen ellennék