Bejegyzések

Hullástól gyöngyvirágig

- Végre megint szép meleg az idő! – sóhajtott csak úgy magának félhangosan, és nehézkesen letelepedett a konyhában a kedvenc sárga székére.
Behunyta a szemét és a nap felé fordította az arcát. Jólesett, hogy a napsugarak átmelegítették.
Az utóbbi pár napban a hirtelen hideg nagyon megkínozta.  Alig tudott aludni a fájó ízületeitől.
Hiáb,a no, a majdnem kilencven év nagyon sok – bár ő mindig fiatalos volt, de az utóbbi pár évben már nagyon érezte az idő vasfogát. Megértette, hogy kevesebb van már hátra, talán csak pár év, legjobb esetben 4-5, de lehet, hogy csak hónapok.
Vagy hetek.
Esetleg csak napok.

Ahogy így tűnődött, szinte félálomban, egy árnyék suhant át előtte. Kinyitotta a szemét, de nem látott semmit. Lenézett az asztalra, és egy finom kis fehér szirmot látott a kék asztalterítőn.
- A tavasz igazi pillanata. – gondolta magában.
Óvatosan feltápászkodott.
- No, dologra! – szusszantotta ki magából.

Fogott egy tiszta rongyot, és elkezdett port törölgetni. Minden nap csinált vala…

Mint a madár

- Aztán vigyázz ám nagyon ott abban a nagyvárosban, fiam! – az apja szeme sarkában gyanúsan csillogott valami, amit biztosan letagadott volna, ha rákérdez.
- Rendben, büszke leszel még rám egyszer, Apa! – húzta ki magát és megigazította a vállán a nehéz táska szíját.
- Majd írjál ám, mikor ráérsz, hadd tudjuk, hogy megy a sorod! – tette hozzá az anyja hirtelen bátorsággal.

Az apja meg ellágyulva nézte a nagyfiát. Nehezen engedte el, valami azt súgta, nem kéne. De nem merte most és itt ezt elmondani. Majd megnyugszanak mindketten a feleségével.

Ő megfordult és nagy léptekkel útnak indult. Bár húzta a vállát a nehéz táska, mégis , belül úgy érezte, hogy szabad a lelke, mint a madár. Végre nagyvárosi fiú lehet!
……………………………
- Meséljen róla, milyenek a szülei.  – kérdezte a nő. Hosszú, harisnyás lábait tettetett lassúsággal rakta keresztbe. Ő meg kiguvadt szemmel nézte, jó ideje nem látott már nőt.

Megigazította a szürke, durva anyagú ruha gallérját, mielőtt válaszolt volna.
Lassan, minden…

Büszkeség avagy balítélet

Iszonyúan zúgott a feje, a szeme pedig káprázott.
Reggel óta talpon volt. A vendégek pedig csak jöttek, és jöttek, hosszú, tömött sorokban.
Átkozta a főnökét, hogy meghirdette azt az átkozott akciót.
Állt volna ő be a pult mögé és szolgálta volna ki a vevőket nyitástól, de legalább egy órára leválthatta volna, hogy kicsit pihentethette volna a lábát. Már annyira bedagadt az álldogálástól, hogy attól félt, úgy kell levágni róla a régi, kitaposott tornacipőjét. Mert újra nem telt, hiába dolgozott látástól vakulásig.
Gépiesen mérte a mai olcsóbb kávét, szinte oda se figyelt, ahogy a dél-londoni tájszólással odavetették a megrendelést. Tudta már, - hiszen több éve ott dolgozott abban a kis kávézóban – mit kérnek, már rég nem kellett visszakérdezni a rendelésre.
Megint nyílt az ajtó, benne pedig egyre gyűlt a visszafojtott feszültség. Még egy kávé, és szétrobbanok! - gondolta magában idegesen.
-          - Caffé sospeso, por favor? – ütötte meg a fülét a szokatlan kérés. A hang halk vol…

Légőtér

- Hé, Jóska, figyu, …. – törölte ki az álmot a szeméből Pista,– képzeld, azt álmodtam, hogy azok a szöröncsétlen határvadászok Gripennel üldöztek egy menetrend szerinti járatot, mer’ aszitték, hogy mög akarnak minköt támadni!..-  majd nagyot ásított, még nyújtózkodott is hozzá. A mozdulat kicsit felemásra sikerült, mert közben érezte, hogy többen nézik. 
Jóska valódi szemrehányással nézett rá, majd szó nélkül fordult vissza a monitorhoz. Vele együtt a hátsó sorban ülők is visszapördültek. Ekkor hallotta meg, hogy valami fura zöld pont vonult át rendületlenül a képernyőn, közben folyton, fejhangon sivított. A teremben magasra hágott az izgalom, mindenki dermedten figyelte a jelenetet. Közben elöl, a fő légtérirányító magasságában hihetetlen izgatottan darálta egy hang, amiből csak foszlányokat lehetett érteni, ott hátul, de azt félreérthetetlenül, tisztán: - ..Identify yourself!…….Identify yourself! ( Azonosítsák magukat!) 
Pista látta, hogy itt fele se tréfa, odaugrott a legközelebbi…

Kiérdemelt bizalom

Egész testében remegett, ahogy bevágta maga mögött az ajtót. Nem türtőztette tovább magát, csak úgy ömlött a könny a szeméből. Oda se nézett, ahogy kihalászta a kabátzsebéből a zsebkendőjét, próbálta letörölni a könnyeit. Közben nagy csörgéssel hullott a földre a kulcsa. -Az az átkozott lakáskulcs! – gondolta dühvel. Felkapta, és odavágta a komódra, csak úgy csattant. Még a fölötte levő tükör is megremegett tőle.
Nem érdekelte semmi.Szerette volna ezt a napot, főleg az utóbbi pár órát kitörölni az emlékezetéből.
Márt az odaút sem volt problémamentes. Izgalmában, hogy odaérjen a bankba, elnézte a lekanyarodást és egy egyirányú utcába hajtott be. Igaz, csak egészen kicsit, mert észrevette, és már akart visszafelé tolatni, de a rendőr leintette. Hiába magyarázta neki, hogy siet, meg ilyet ő még sosem csinált, a rendőr zord arccal nyomta a kezébe a bírságcédulát.
-Miért nem hisz nekem ez az fakabát? – motyogta elfojtott dühvel. - Már a minimális emberi bizalom sincs meg ezekben a közege…

Csodás, a fehér szarvas

- Anya, lécci, mesélj a fehér szarvasról! – kérlelte mamáját a kislány. A pizsama gallérja izgatottan remegett vékonyka nyakán, ahogy beszélt. A szeme vágyakozón csillogott a gyenge fényben.
Nagyot sóhajtott! Már megint, a héten harmadszor. Hát sose unja meg ezt a mesét ez a gyerek?- gondolta kényszeredetten. – Vajon mi tetszik neki benne annyira?  Már bánta a napot, amikor a gyerek kiválasztotta a mesekönyvet a könyvesboltban.  Csodás, a fehér szarvas volt a címe.  Akkor még nem sejtette, hogy örök esti társuk lesz. Úgy szorította megához a könyvet a kislánya, mintha az élete múlt volna rajta.
- No jó, hát legyen. De aztán nem lesz ma ismétlés, tudod, holnap korán kell kelnünk.  – próbált szigorú lenni a lányával.
Aztán belekezdett a szinte véget nem érő mesébe Csodásról, a fehér szarvasról. Egy idő után, ahogy a már szinte unásig ismert szöveget olvasta, valami furcsa állapotba került. Azt még látta, hogy a kecses szarvas leugrik a képről és incselkedve ide-oda szökell, szinte hívj…

A jó ember

Kép
-Mit képzelsz te kis idióta hülye, fogalmad sincs róla, hogy én nem szarom a pénzt? Az csak úgy terem szerinted?  - itt vett egy rövid levegőt, aztán még hangosabban folytatta – meg fogod fizetni a káromat, mindet!  - vágta ki szinte üvöltve a végét. A feje vöröslött, a nyakán megfeszültek az izmok.
A másik, a kis hülyének nevezett, törékeny, szőke nő, picikére zsugorodott előtte, a fejét mélyen behúzta a nyakába. A vendégek hüledezve, némán nézték a jelenetet. Senki nem mert megszólalni, valósággal megfagyott a levegő. A még mindig vörös fejű nagydarab férfi úgy vonult ki az étteremből, mint valami büszke díszmarha. Az is volt, valami iszonyú nagy marha.
A megalázott nő lassan mert csak felnézni az ajtócsapódás után. Óvatosan körülnézett.  A vendégek csak szánakozva bámulták. Senki nem nézett a földre, a törött tányérdarabokra, és a szétszóródott ételdarabokra.  A nő lassan lehajolt, szomorúan szedegette össze a romokat. Lustán hullottak a könnyei a maradványokra, szinte alig hallhatóan.…