Segítő

A mozgásra figyelt fel.
A tömegben messze előtte valami fehér lengedezett olyan 40 centi magasságban a földtől. Oldalra, balra és jobbra, ütemesen.
Nem látta jól, mi az, nem is tudta kitalálni.
Próbálta az embereket kikerülgetni, hogy jobban lássa, de a rések gyorsan bezáródtak, mindenki tülekedett a tömegben, igyekeztek hazajutni a délutáni csúcsforgalomban.
Pár méter múlva sikerült két dzsekis fiatal között előre furakodni.
Ekkor éppen jobbra lengedezett az a fehér valami.
Kotorászott az oldaltáskájában, csörgött a telefonja.
Míg a válaszokat mondta gépiesen  a kérdésekre, szem elől tévesztette a fehéret. Idegesen kapkodta a fejét, hátha megtalálja megint, annyira kíváncsi volt rá, mi ez az egész, ott előtte.

És ekkor hirtelen meglátta, a tömeg valahogy utat nyitott neki.
Egy kutya volt az, egy tüneményes zsemleszínű golden retriever, az ő farkát látta ide-oda lengeni.
A kutya egy emberben végződött, egy vak fiú volt a gazdi, azt vezetgette a tömegben előre.
Az orra finoman és nagyon tudatosan szimatolt a levegőbe, hihetetlen célra tartva ment,  ment csak előre, közben a farka boldogan lengedezett hátul. Örült, hogy segíthet a gazdájának. Látszott rajta, hogy fontosnak és kivételesnek érzi magát.

Megállt és csak nézte őket, amíg a tömeg végleg el nem nyelte őket.
A mellette elsietők többször oldalba bökték, de ő nem mozdult.
Könny szökött a szemébe.