Királyi jelenés

Nem hitt a szemének. Itt, a Király utca közepén, a Belvárosban, hétköznap, fényes délben?

Ez nem lehet igaz..hümmögött hitetlenkedve maga elé.

Pörgette vissza a történteket, de semmi ráutaló jel nem volt, hogy itt valami szokatlan fog történni.

Minden olyan köznapi, szokványos, sőt banális volt, semmi extra, ami felhívta volna a figyelmét.

Pedig történt bizony. Nem is akármilyen.

Nos hát, az úgy kezdődött...ááá, dehogy, ez olyan, mint egy rendőri vallomástétel. Pedig semmi szokatlanra nem figyelt fel egészen addig a furcsa pillanatig.

A villamos  a körúton csörömpölt, az autók csikorogtak, a forgalom a szokásos mederben hömpölygött, az emberek fontoskodva siettek, gyorsan kikerülve a lassan haladókat, a babakocsisokat, a bottal vánszorgókat, és az andalgó szerelmes párokat.

Ő is sietett valahova, nem túlságosan, csak hogy ne tűnjék ki  feltétlenül a dolgára siető tömegből.

A fiatal nő tartására lett figyelmes. Egyenesen tartotta magát és megállíthatatlanul haladt előre, éppen szembe vele.

A szokásos ruházat, valami irodai alkalmazott lehetett, egy nem túl feltűnő zakó, egy tisztességes nadrág és egy semleges kézitáska a kezében. Mégis valami furcsa volt rajta. Nem tudta hova tenni a dolgot. Talán ismerte valahonnan....morfondírozott magában, hirtelen lelassulva. Nézte, és közben pörgött az agya lázasan. Régi barátnő vagy munkatárs, vagy netán..vetélytárs?..nem, egyik sem lehet.

A nő arca semmit nem árult el, jött, csak jött feléje.

Már el is hagyta.

Mikor ellépett mellette akkor villant bele, hogy itt valami nem stimmel Nagyon nem stimmel.

Még mindig nem értette a dolgot, de érzékeny orra szagott fogott. Ki akarta deríteni a rejtélyt, ami akkor fogta el, mikor meglátta a távolból közeledő nőt. A királyi tartásával.

Igen, ez az. A tartása  És a járása. Az az arisztokratius járás, a felemelt fej, az egyenes hát és az a laza elegancia a mozdulatában, ahogy a táskát lóbálta maga mellett. Az az elegáns lazaság. Ez tűnt fel neki. És a puha, szinte macskaszerű járás. Hiszen szinte nem is hallotta, ahogy elment mellette.

Ez egyáltalán nem illett ide, ebbe a belvárosi tumultusba, a tömegbe.

És ekkor hirtelen hátra fordult és utána nézett.

Pontosan a lábára.

Nem volt rajta cipő, mezítláb lépkedett. Hitetlenkedve utána iramodott.

És valóban. Az október végi nyárias időben ez a nő itt a Király utcában mezítláb lépdelt óvatosan , puha macskaléptekkel kerülgetve az embereket. Aztán elnyelte a tömeg. Ő meg csak állt ott értetlenkedve, tátott szájjal.

Királyi jelenés volt.