Lábtörlő és felmosórongy

Szipogva nézte, ahogy a lé csurgott bele a felmosóvödörbe a rongyról.
Valami vöröses árnyalat is volt benne, erre rácsodálkozott.
Cseppek voltak már csak, élesen koppantak a víz felületén.
Meredten nézte. Az orra hegyén megjelent egy cseppecske, majd lomhán lecsöppent az otthonkájára. A szövet mohón itta be a folyadékot.

26 hosszú év. Ennyi ideje élt együtt a férfival.
Az egyenes tartásába és tekintetébe szeretett bele, abba a hidegkék szempárba, ami mindig olyan odaadóan figyelte minden mozdulatát, ahogy sürgött-forgott körülötte. Nem szólt, sokáig nem szólt, csak nézte, nézte őt kitartóan. Kicsit feszélyezte egy idő után ez a néma nézés, de tetszett neki, az elismerést és az odaadást látta benne. Akkor még nem tudta, hogy vissza fogja sírni ezt a csendet és látszólagos nyugalmat.

Mert ez az ember, az egyenes tartású, egyszer csak megszólalt, és utána mondta, csak mondta megállíthatatlanul. Ócsárolta ahogy főzött, nem elég sós, nem elég édes, miért hagytad ki belőle az ecetet, az anyám húslevese bezzeg tiszta volt, mint a tengerszem, és külön tálalta hozzá a főtt zöldséget, nem csak úgy beledobálva. A fokhagymát meg mindig kifelejted belőle, pedig az a legjobb rész az egészből, meg mi az hogy petrezselymet szórsz rá, ki hallott már ilyet, nem tudsz te főzni, sose fogsz megtanulni, nem vagy te igazi háziasszony. Nem is értem, miért téged vettelek el, nem a Marit, azt a csinos, bögyös szőkét. Az bezzeg úgy főzött volna nekem, ahogy én szeretem, mindig ott dongott körülöttem, duruzsolt a fülembe, de nekem te kellettél, pedig nem tudtam, hogy ilyen ócska, semmirekellő asszony vagy, még főzni sem tudsz rendesen.

Hallgatta, hossszú évekig hallgatta csak némán, nyelte ezt a sok szutykos, ócsárló szöveget.
Egyre kisebb lett, összehúzta magát, a háta meggörbült, a karja aszott lett a sok munkától, mert persze nem hagyhatta abba, akkor máris felcsattant az a gyűlöletes hang, hogy már megint döglik az úriasszony, büdös neki a munka, inkább tovább csinálta gépiesen, robot módjára. Arcáról rég eltűnt a kezdeti átszellemült mosoly, a keserű ráncok összevissza szabdalták, mély árkok lettek belőlük idővel. A kezén kidudorodtak az erek a sok munkától, és megerősödött, inas lett az egész karja, főleg az alkarja a sok felmosástól. Mert ragyogni kellett annak a rohadt lakásnak, a rab maga takarította a celláját, reggeltől estig suvickolt, port törölt és felmosott. Persze a főzés és a mosás mellett. Mert az a hidegnézésű nem engedte el maga mellől sehova, nehogy valaki elszeresse.

Iődvel az egyenes tartású is megrogyott, görnyedt lett, az orra kihegyesedett, míg a hasa valahogy szépen kigömbölyödött az ócsárolt ételektől. Elnehezedett, és csak ült és ült egész nap, csak nézte a tévét és csak beszélt és beszélt, mint egy gép a maga mély robothangján. A végén már néhány értelmetlen mondat is beszüremkedett a beszédébe.

Észrevette az asszony és megrettent a jövőtől. Rámarad ez a tehetetlen nagydarab test, majd emelgetni kell. Undorral gondolt rá, mert évek óta már csak hozzá sem ért.

Maga sem tudta, hogy történt aznap. A sültkrumplinál roppant meg benne valami, mikor azt hallotta, hogy már meg sem tudod sózni rendesen, mindig utána kell sózni, csak úgy lehet megenni.
Épp kint volt a konyhában, kezében a borotvaéles nagykés, pont a sült csirkét trancsírozta.

Gépiesen  megfordult és bement az étkezőbe. A férfi háttal ült neki.
Ő nem gondolkodott, csak a csont ropogásánál ocsúdott fel, hogy mit tett.
Leeresztette a kezét, a kés hegyéről izgatottan csurogtak le a vércseppek az étkező kövére, ahol érdekes mintázattá álltak össze.
Lenézett. Az a tintapacákból álló ábra nézett vissza rá, amit valamikor rég a pszichológusa tett elé. Jé, milyen régen láttam ilyet. No, mit is látok benne - találgatta tágra nyílt szemmel...két kiabáló, dulakodó embert, igen azok ezek.

Ekkor magához tért. Felnézett. A férfi oldalra bicsaklott nyakkal csöndben ült.
Csak nézte az élettelen testet megnyugodva. Élvezte a szokatlan nagy csendet és a nyugalmat.

És akkor gépiesen kiment az ajtó elé, lenézett a lábtörlőre, majd szinte kéjesen, alaposan beletörölte a lábát.
Aztán arcán boldog mosollyal visszaballagott az étkezőbe, magához vette a felmosórongyot és hosszú idő után elégedetten, gondosan és alaposan felmosta a kövezetet.
A felmosólé szétterült a padlón, elkeveredett a vérrel.
Kicsavarta. A vöröses lé széles sugárban folyt le a vödörbe.