Number one

Az egész padlót beterítették a papírok.
Számlák, használati utasítások, feljegyzések, belépőjegyek, műsorfüzetek, telefonszámok, újságból kitépett cikkek - később elolvasandók, határidőnaplók, újságok, és minden elképzelhető egyéb papír.
Már ő sem tudta mit keresett, a teljes összeomlás határán volt.
Órák óta bogarászta a papírokat, egyenként pakolgatta őket halomba.
Mégse találta meg, amit keresett.
Ilyen hülyeséget, pont január elsején nekiállni. Jobb ötletem is lehetett volna....gondolta.
De az az idegesítő kis gondolat nem hagyta nyugton. Valaminek a végére akart járni.

Nagyon furcsa álmot látott. Úgy emlékszik rá, nem is volt igazi álom, Újra lejátszott az agya egy eseményt, ami fontos volt az életében.
Valami, amire most égető szüksége van.
Pont ma. Hiszen ma indul egy fontos új év.

Megint fiatal volt, pályakezdő.
A cégnél ahol dolgozott valami eladási versenyt írtak ki.
Mindig nagy versengő volt. Szeretett elöl lenni, az élboly elején. Ezért benevezett ő is, azonnal, gondolkodás nélkül.
Eszeveszett hónapok következtek. Éjt nappallá téve dolgozott, az agya csak egyre azon kattogott, hogyan nyerhetné meg a versenyt.
Hihetetlen energiákat mozgósított a cél érdekében, de a legvadabb, etikátlan dolgoktól undorodva tartózkodott. Annyit nem ért meg neki a győzelem.
Az utolsó napokban már alig állt a lábán, mindene zsibbadt, fájt a feje, de csak ment, ment előre feltartóztathatatlanul.
Csak a célt látta, mint valami délibábot. Azt követte szinte eszelősen.
A barátai csak csóválták a fejüket mikor próbáltak vele beszélgetni, de nem tudott, csak a versenyről. Legyintettek, tudták, hagyni kell, majd megnyugszik, ha vége a versenynek. Titokban persze szorítottak neki, és reménykedtek, hogy most is, mint mindig, megnyeri ezt is.

Elérkezett a nagy nap, kihirdették az eredményt.
Kimerülve, szorongó szívvel állt a teremben.
Rezignáltan hallgatta a beszédet, a percek csigalassúsággal teltek.
Egyszer csak a nevét hallotta. Igen, kétségtelenül az ő neve hangzott el.
De mit is mondtak?...nem hallotta. Kétségbeesetten nézett körül. Felkurjantottak és tapsoltak az emberek.
Az ő emberei. A csapata, akikkel megnyerte a versenyt.
Kábán ment ki a díjat átvenni. Gyújtó hangulatú beszédet mondott, sziporkázott, egyik szellemesség a másikat követte. Csodálatos volt, ahogy megköszönte az emberei munkáját, ilyen méltató beszédet ritkán hallani. A többi csapat tagjai is, akik részt vettek a versenyben egy emberként éljenezték.
Ez volt az ő nagy napja.

Az utána következő ünnepség valami csodálatos, szivárványszínű ködbe veszett. Az a sok pezsgő, a torta és igen, a tűzijáték. Az volt az igazi meglepetés.
Kituszkolták őket az épület háta mögé, ahol a rét kezdődött, és onnan lőtték fel a rakétákat. Elkerekedett szemmel nézte.
Az emberei pedig önfeledten ölelgették, hátba verték és szorongatták a kezét. Soha nem fogja elfelejteni azt az örömet, amit akkor érzett.

Aztán visszamentek az emberei és magára maradt ott a hatalmas réten.
Behunyta a szemét és az égre emelte a tekintetét.
A szemhéja mögött még mindig látta a tűzijáték csillogó fényeit.
Nagyot sóhajtott. Megérte...gondolta. Sikerre vezettem a csapatomat.
Kinyitotta a szemét.
Hirtelen a fűben valami furcsát vett észre.
Egy sárga cetli volt az.
1. gyújtózsinór. Ez volt ráírva.
Öntudatlanul a zsebébe gyűrte.
Igen, ez róla szól. Ő az, aki magát number one-nak gondolta. De igazából ő a number one gyújtóember, aki feltüzeli az embereket, és sikerre viszi a feladatot a csapatával.

Meg akarta őrizni ezt a kis cetlit emlékként.
És most hiába kereste ezt a rengeteg papíros között.
Nem találta.
Már csak az álmaiban él. De ott nagyon.
Neki most erre a bizonyítékra volt szüksége, hogy ebben az évben az álmait valóra váltsa.

Ott ült a papírhalom közepén. Annyira szerencsétlennek érezte magát.
Hogyhogy nem találja? Mi lesz így most vele?
Hirtelen elnevette magát ezen az felemás helyzeten.
Fenébe azzal a cetlivel. Nincs nekem ilyenre szükségem már....gondolta.
Anélkül is megcsinálom.
És elkezdte szemeteszsákokba tuszkolni a rengeteg lomot, a régi élete romjait.