Csikágó

Fülelt, minden figyelmével fülelt a villamos bemondójára.
Nem akarta eltéveszteni a megállót. Napok óta készült a találkozóra.
A lábát maga alá húzta az ülésen, a vastag harisnya megfeszült a kicsit dagadt lábszárán.
Fázott. A vékonyabbik, de szebb, megkíméltebb télikabátja volt rajta. Mégsem mehet az ócska, vastag, vatelinozott kabátjában vendégségbe.
Egy nagy csomag volt a jobb lábánál, szépen átkötözve cukorspárgával.
Alaposan becsomagolta az ajándékot, több réteg papír, alatta még újságpapír is védte a fagyott kacsát, amit ajándéknak szánt.
Ahogy felnézett a kijelzőre, a kucsmája hátracsúszott a ritkuló, ősz haján.
Sután megigazította. A rókagallért is szorosabbra húzta.
István utca...aztán a tér után jobbra az első utca....mormolta magában feszülten, el ne felejtse a dolgokat.

Nehézkesen leszállt a következő megállónál, majd a megbeszéltek szerint elindult a trolimegálló felé.

Már sötét volt az utcákon, korán sötétedik télen, a hideg alattomosan kúszott felfelé a lábszárán a harisnya és a szövetszoknya között, egészen fel a derekáig.
A szoknya lötyögött rajta, hiába próbálta megszorítani a derekán az övvel. Az utolsó műtéte óta nem tudott egy dekát sem hízni, bárhogy is igyekezett, igaz már nem is fogyott tovább. Reménykedett, hogy többet nem kell kórházba mennie. Lefogyott és legyengült a hosszú betegségtől. Ez volt az első nagyobb útja. Izgatott volt emiatt.
A nehéz csomag húzta a kezét, kénytelen volt balra dőlni, nehogy megbillenjen.

Hirtelen sietős lépteket hallott a háta mögül. Abban a pillanatban éberré vált, izmai megfeszültek, a háta közepén valami meleget érzett, ami egyre lejjebb csorgott.

- Merre megy a néni?...kérdezte egy hang félig mögüle.
Megállt, a csomagot és a táskáját remegve szorította fonnyadt mellkasához.
- Mi?....kérdezte reszketve. Idegesen pillantott az alakra a szőrmekucsma alól.
Egy fiatal barnabőrű fiú nézett rá, fehér edzőcipőben, fényes szabadidőruhában, szürke kapucnija egészen a fejébe húzva, csak hófehér fogai villogtak, igaz kicsit hiányosan. Mind a két keze a zsebében volt. Görnyedten tartotta magát, kellő távolságból nézett az öregasszonyra, egyik lábáról a másikra állt. Talán zavarban volt.

Megdöbbenve nézte a fiút. Olyan 20 éves forma lehetett. A mosolya nyílt volt és érdeklődve nézett rá.
Nem értette, mit akarhat tőle itt ezen a sötét helyen ez a fiú.
Rettegve gondolt arra, hogy semmivel nem tudja magát megvédeni, teljesen kiszolgáltatott ennek a fiúnak, itt a Csikágó kellős közepén.

Miért is nem jött taxival, már nagyon bánta. Úgyis olyan ritkán jár vendégségbe, igazán megengedhette volna magának. Most már mindegy.

Telt az idő, szinte csigalassúsággal telt. Nem tudta, mit válaszoljon.
Az agya teljesen leblokkolt a rettegéstől.
Csak tanakodott magában kétségbeesetten, mi is lenne a jó válasz.
Aztán megadta magát és kibökte:

- A trolihoz megyek....koppantak a szavai szárazon. Megkönnyebbült.

Hát, jöjjön, aminek jönnie kell. Már szinte hallotta is a rugós bicska pattanását, szinte érezte, ahogy a bordái között becsusszan az éles penge és egy sóhajjal összeomlik, majd a vér lassan csorog kifelé a kabáton levő lyukon és feketére alvad a koszos járdán.
A járókelők közönyösen lépik át.

- No, akkor egyfelé megyünk. Látom, nehéz a csomagja, szívesen segítek a néninek. ...mondta vidáman a fiú, és fülig ért a szája, úgy mosolygott.

Automatikusan visszamosolygott a fiúra. Nem is olyan sötét a bőre, gondolta magában, és tiszta  a ruhája is, sőt a cipője is....gondolta magában, ahogy leplezetlenül végig mérte, mielőtt átengedte volna a csomag cipelését.

Talán mégsem fogok itt meghalni...reménykedett benne, és odaadta a csomagot a fiúnak.
Az úgy vitte, mint egy pihét, persze, erős, fiatal fiú volt, egy fagyott kacsa meg se kottyant neki.
Lassan szóba elegyedtek, majd hamarosan elmerülten beszélgettek, míg oda nem értek a megállóhoz.

A járókelők meghökkenve nézték a furcsa párost, a jól öltözött madárcsontú öregasszonyt a szőrméivel és a szabadidőruhás, kapucnis barnabőrű fiatal fiút a nagy csomaggal a kezében.
Volt, aki megállt, a fejét csóválta és utánuk nézett.

Már csak azt látta, ahogy a troli fékez,  a néni nehézkesen kászálódik fel a járműre és a fiú feltűnően óvatosan átadja a néninek a csomagot.
Az ajtó becsukódik,  a troli elindul.
A fiú búcsút int, majd addig vár, míg el nem tűnik a távolban a troli.
Fázósan összehúzza a ruháját, majd megfordul és visszamegy a villamoshoz.

Hát ez is a Csikágó...csóválta a fejét hitetlenkedve az öregasszony, majd óvatosan leült egy szabad helyre. A csomag békésen megpihent a lába mellett.