Itt maradt

Fütyörészve ment az úton, át a tömeggel a másik oldalra.
Vidám volt, mert jó napja volt.
Reggel mosolygósan ébredt, kipihenten, végre el tudott aludni időben, aztán az isteni kávé illata is emelt a hangulatán, még a ruháját is szépen össze tudta rendezni, szóval minden klappolt egy jó kis hétköznaphoz.
Szerda volt, ez szokott a legjobb napja lenni amúgy is, itt már belelendült a hétbe, de még nem fáradt ki nagyon, távolabb volt a hétvége.
Kellemesen telt a munka is, jókat pletykáltak a szünetben a kollégákkal egy tea mellett, hamar végzett, és még a csekkeket is időben fel tudta adni, alig lézengtek a postán, ami szépen felújítva hívogatva várta az ügyfeleket. A postáskisasszony sem próbált rátukmálni mindenféle kacatot.
Ment az úton, egy bőröndöst keresett, meg akarta javíttatni a régi kedvenc bőröndjét, még az apjáról maradt rá, a hétvégi lomtalanításon került elő.

Ekkor valami különös dologra lett figyelmes. Balról eléje vágott egy férfi, éppen meg tudott állni, hogy ne lépjen rá. Határozott léptekkel ment előre, jobbjában aktatáska. Alul valami felfehérlett.
Mi ez?..morfondírozott meglepetten. És mi ez a mustársárga itt fent?
Megdöbbenve látta, hogy a férfi lábán nincs zokni. Sőt, nadrág sincs, csak valami rövid sortszerűség. Felül pedig egy rövidujjú ingben végződik.

Óvatosan körülnézett.
Már rajta is hosszúnadrág volt és egy kiskabát, de a többieken látott meleg pufidzsekitől szőrmekabátig mindent, többeken meleg sál és sapka is volt, és majdnem mindenkin csizma.
November közepe volt, szikrázóan hideg nap.
Ez az ember meg itt mindenféle libabőr nélkül ment, csak ment itt a nyári holmijában a dolgára.
Utána nézett.
A lábán szandál volt, férfiszandál. Barna volt. Hagyományos barna.

Hitetlenkedve megcsóválta a fejét.
Hát ilyen a nyár, itt maradt egy darabja.