Mai történetek, modern mesék

Óvatosan lépkedett a köveken. Az út egyre csak emelkedett, felfelé vezetett. El sem tudta képzelni, hova megy. Csak a kíváncsiság és a kitartás hajtotta. Ha már elindult, nem akart visszafordulni. Elege volt a völgyből. Végleg. Az egész életét ott töltötte, csak nagyritkán látott fényt, amikor a napnak úgy tartotta kedve és belevilágított a völgybe, aztán megrettenve a sötétségtől sietve átbucskázott a hegygerincen. Ekkor a völgyre megint sötétség borult. Felnézett. A felhők egészen a talaj közelében gomolyogtak, így nem látta pontosan, merre kell menni. Konokul leszegte a fejét, hogy el ne vétse az utat. Ment, csak ment, monoton módon rakta a lábát egyiket a másik után. Nem érzett különösebb fáradságot, de izgalmat sem. Elhatározta, hogy addig megy, amíg a hegycsúcsra nem ér. Tudta, hogy el fogja érni valamikor, csak azt nem gondolta, hogy ez az út ilyen hosszú lesz, és olyan kacskaringós és nehéz. Mert nehéz volt az út kétségtelenül, tele alattomos sziklákkal, amik megin

( a Köd előttem című írás folytatása ....) ...Az erdő hideget lehelt magából, a nap még nem tudta átmelegíteni a levegőt, de hiába is próbálkozott volna, az ágak sűrű szövevénye miatt a napsugár nem nagyon ért le a földre. Az ösvényt is nehezen tudta megtalálni, csak meresztgette a vérvörös szemét. Az indák ravaszul elkapták a kabátja szárnyát, próbálták lehúzni a földre. Idegesen csapkodott, hogy kiszabadítsa magát a fojtogatásból, még a táskáját is bevetette. Nagyon nehezen haladt előre, de tudta, meg fogja találni azt, ami mindennél fontosabb volt neki. Hiszen ezért dolgozott hónapok óta, csak ez járt a fejében, szinte rögeszmésen, nappal és éjjel. Majdnem megcsúszott egy nedves levélcsomón, ijedten kapaszkodott egy ágba. Felsikoltott, az ágon valami nyálkás dolog mászott. Egy csiga volt. Elengedte. Nehezen visszanyerte az egyensúlyát. Kapkodva vette a levegőt. Az idegei kezdték felmondani a szolgálatot. Az álmatlan, zaklatott éjszakák után ez már túl sok volt neki. Kö

Hukk....a fenébe, teljesen kikészít engem ez a mostani rendszer! Ki volt az a marha, aki kitalálta ezt az egészet? Azt egye meg a fene! Hukk.... - csuklott megint egy hatalmasat, majdnem lenyelte a félig leégett szivarját. Még a napszemüvege is majdnem leesett, az utolsó pillanatban kapott utána. Úgy tuszkolta vissza idegesen az orrára. Na, az lett volna jó dolog, széttörik és megint nem látja a betűket, az a rohadt vakító fehérség már szinte teljesen kiégette a retináját - legalábbis úgy gondolta. Reggeltől estig olvasni, csak olvasni....iszonyú fárasztó dolog ám, senki nem gondolná. Régebben is imádott ő olvasni, amikor csak a könyv volt és ő. Olvasott ő mindenhol, a jó kis kényelmes székében, majd a puha foteljében, mikor már nem bírta leheveredett a kerevetre a nappalijában, aztán a vécében folytatta, de volt, hogy főzés közben sem rakta le a könyvet - sok lap bánta a pörköltjeit, tele lettek zsírpacnival. Ezért nem is járt soha könyvtárba, nem vették volna vissza azokat a