Heted hét

Tett-vett a konyhában, mérgesen mosogatta az ebéd maradékát a tányérokról.

Meg sem ette a kaját, már mennie kellett... -dohogott magában. Dühösen csapta a mosogatórongyot a pultra.
Mit vár ő ettől a kapcsolattól. Mire kell neki ez a nő, vagy inkább mire kell ő ennek a nőnek.
Egész héten jegyben-gyűrűben várja, minden gondolata körülötte forog, az meg néha kegyeskedik egy rövidke érdeklődő emailben megkérdezni, hogy telt a napja, mit csinált. Aztán egyből panaszkodik a bokros teendőire, meg arra, hogy milyen hullafáradt a munkától.
Az összes önuralmát össze kell szednie, nehogy kifakadjon: Hát rád várok én, reggeltől estig, meg estétől reggelig, Te meg nem törődsz velem napszámra...hát ez nekem nem kell.
Persze nem írja meg neki, igazából tudja, nem is úgy gondolja a másik.
Csak rosszul esik neki, de nagyon az, hogy olyan kevés jut belőle és olyan rövid ideig.
Most is épp hogy csak megmelegedett, egy éjszakát itt aludt vele,  - na ja, micsoda éjszakát, kihasználták ők ezt rendesen, az már igaz, nem panaszkodik - aztán már ebéd után felpattant, még alig itták meg a kávét és már rohant is haza a kis lakásába.
Még a maradék sütit is itt felejtette, csomagolhatja most ki.

Dúlt-fúlt magában. Csak úgy csörögtek a tányérok, ahogy rakosgatta be őket szép sorban a mosogatógépbe. A zaj kijózanította.
Hát ezért álmodozgattam én a romantikus találkozásról egész héten. Kétszer is borotválkoztam, nehogy felsértse a szép kis arcát a borostám. Ő meg csak úgy simán elaludt az este, még egyszer sem sikerült egy filmet végig nézniük.
Majd megnézem magamban...mérgelődött tovább.

Ahogy ide-oda járkált, ránézett a naptárra. Megdermedt.
Egy hét napjai voltak ott. A hétből hat áthúzva.
Azok a napok, amikor nem látta őt, a szerelmét, az imádott nőt.
Nagy kereszttel voltak áthúzva. Az ő keresztjei voltak azok, amiket olyan nehezen vonszolt, a várakozás keresztjei.
A hetedik nap nem volt áthúzva. Ezt volt neki a mennyország.
Ennyi jutott csak neki belőle.

A heted hét.