Mai történetek, modern mesék

B-52 kényeskedve lépkedett a sétálóutca közepén. Olyan iszonyatosan magassarkú cipőben volt, hogy attól kellett tartani, elég egy pici kis kavics vagy egy csúszósabb kő és orra esik. A cipő egy igazi rika kincs volt, vintage Manolo-darab. Nem látszott rajta, de tudni lehetett róla - már aki értett hozzá és volt hozzá szeme - hogy meglepően kényelmes fajta, amiben járni is lehet, nem csak tipegni. Ez volt a titka, amiért egy vagyont elkértek érte. Vigyázott is rá nagyon, csak ritka alkalmakkor vette fel. Mint ez a mai is. A szoknyája a testére tapadt, vékony muszlinból volt. Érdekes szabású, tulipánt formázott, izgatóan kiadta kerek csípőjét. A színe valami hihetetlenül finom barackvirágszín volt, a leghalványabb fajta. Egy csodás vaníliasárga fodros muszlinfelső egészítette ki, minden lépésnél lágyan hullámzott a kivágásnál. A dekoltázsa elég mély volt, de nem annyira, hogy közönségesnek lehessen nevezni. Arra kínosan vigyázott, nehogy valami olcsó cédának láthassák, inkább delnőne

Kegyetlenül perzselt a nyári nap. Az arca vörösen izzott, a két melle között izgatottan futott le egy izzadságpatak a bikinifelsője pántjáig, meg hátul a gerince mentén a derekán keresztül a feneke két gömbje között egy másik, ami diszkréten eltűnt a bikinialsóban. Lopva megigazította a felsőjét, aztán húzott egyet a strandszoknyáján. Nem szerette mutogatni a combját, mindig kicsit erősnek tartotta. De így is mutatós nő volt, így ötven felé. Fiatalkorában igazi bombázó volt, döglöttek utána a férfiak, de sose használta ki őket. Mindig csak csodálkozott az udvarlókon, sosem tartotta magát igazán jó nőnek. Igaz, szép mellei voltak és formás feneke, de ő leginkább a vékony bokáját és a pici lábát szerette. Ezeket nem annyira értékelték a férfiak. Mell és fenék. Ez kellett nekik elsősorban. Bosszúsan felhorkant. Méghogy mell és fenék. Micsoda beszűkült látásmód! Megigazította a szalmakalapját. Nem volt mai darab, de szép és jó állapotú, a karimája csak szolid árnyékot vetett az ar

Bambán figyelte a hőségben a vízben úszó fekete foszlányokat, ahogy bágyadtan úsztak el előtte. A forró víz elernyesztette, izmai petyhüdten feküdtek a vízben. Élvezte a szokatlan pihenést, ráfért, nagyon sűrű időszak van mögötte. Fülét beszélgetésfoszlányok ütötték meg. - ...és képzeld, az a hülye kárfelvevő képes volt totálkárra felvenni azt a nyamvadt rozsdás kasznit, csak mert a szomszédjának a fiáé volt. Hát hallottál már ilyet? Méghogy totálkár...kárálta egy vörösesszőke kisminkelt nő a jobb oldalon előtte. Jól megnézte magának, a vastag arany karláncát és a lógós arany fülbevalókat is, amik annyira elütöttek a közönséges nőtől, a rosszul sikerült tetkótól a vállán, ami innen a távolból lehetett akár egy cápa, vagy egy angyal is. Mindegy is, nem érdemes rajta tovább találgatni. Az utcán észre sem venné, de itt a fürdőben látni a ruhával jótékonyan eltakart részeket is - és neki megvolt a véleménye a tetkóról. Gyűlölte, undorodott tőle, még a közelében sem tudott lenni, pedi

Szipogva nézte, ahogy a lé csurgott bele a felmosóvödörbe a rongyról. Valami vöröses árnyalat is volt benne, erre rácsodálkozott. Cseppek voltak már csak, élesen koppantak a víz felületén. Meredten nézte. Az orra hegyén megjelent egy cseppecske, majd lomhán lecsöppent az otthonkájára. A szövet mohón itta be a folyadékot. 26 hosszú év. Ennyi ideje élt együtt a férfival. Az egyenes tartásába és tekintetébe szeretett bele, abba a hidegkék szempárba, ami mindig olyan odaadóan figyelte minden mozdulatát, ahogy sürgött-forgott körülötte. Nem szólt, sokáig nem szólt, csak nézte, nézte őt kitartóan. Kicsit feszélyezte egy idő után ez a néma nézés, de tetszett neki, az elismerést és az odaadást látta benne. Akkor még nem tudta, hogy vissza fogja sírni ezt a csendet és látszólagos nyugalmat. Mert ez az ember, az egyenes tartású, egyszer csak megszólalt, és utána mondta, csak mondta megállíthatatlanul. Ócsárolta ahogy főzött, nem elég sós, nem elég édes, miért hagytad ki belőle az ecetet,

Kóválygó fejjel támolygott az omladozó falak között. Lassan masszírozta lüktető halántékát. Zúgott a feje, majd a zúgást erősödő, ütemes dübörgés váltotta fel, mintha egy munkakép dolgozna fájó koponyájában. Dumm-dumm-dumm...dolgozott valami kegyetlen légkalapács belül. Körülnézett. Valóban egy munkagép volt az, szállt a por, a langyos szél felkapta, majd szétterítete a port mindenre, a növényekre, a kopott piros padra, és a járdára. Mindent finom sárgásszürke por fedett. A meleg lassan kezdett elviselhetetlenné válni, ahogy a nap fékevesztetten tüzelt. A szeme elhomályosult, a feje alábukott, majd összeesett, mint egy rongybaba. Kapkodó kezek rángatták fel, fülébe kiabáltak jó hangosan és idegesen, hogy mondja meg, hogy hívják és hányadika van. Felemelte a fejét, bágyadtan, mint egy szárnyaszegett kismadár, hogy megkeresse, kié volt az az érdes, mély hang. Kábán ránézett az illetőre. Meg akart szólalni, de nem tudott, csak a szeme beszélt helyette. Az a kicsit véreres, de

Csak a második félidő végén fogta fel, hogy mennyire fogy az idő. Végignézett a tizenegy emberen. Nézte őket, de nem látta. Hirtelen láthatatlanná váltak, majd megjelentek helyettük a gyerekek a lelki szemei előtt. Látta a táncoló kisdiákokat, akik akcentus nélkül beszélték az angolt, önfeledten báboztak, majd megnyugodva jógáztak. A magyartanárnéni óráján néma csendben, tátott szájjal figyeltek. Aztán mély átéléssel hallgatták a környezetvédelemről szóló előadásokat. Az egyiket egy fiatal jóképű barna tartotta, majd utána egy mindig mosolygós arcú idősebb férfi következett. A szünetben megengedték nekik, hogy interneten játékokat játsszanak - ezt a kontyba fogott hajú, jóságos tanárnéni tartotta, aki fantasztikus történeteket talált ki nekik. Szünet után jött az a turbános fiatal nő, aki olyan isteni drámákban játszatta őket hogy egyszerre sírtak és nevettek. Végül ott volt a szőke szemüveges csontos hölgy a szigorú nézésével, aki messzi tájakról mesélt nekik. Velük együtt volt eg

Évek óta ez volt a legkedvesebb, titkos kedvtelése. Senki nem tudott róla, a férje is talán csak sejtette. Legalábbis nem kérdezett rá. Talán szemet hunyt fölötte, úgy gondolta mindenkinek lehetnek kis titkai. És ez volt az  ő féltett tika. Alig várta azt a napot, minden héten, azt a bűvös szerdát. Már előző pénteken izgalommal gondolt rá, micsoda élvezet lesz következő hét szerda este. A várakozása szombaton fokozódott, türelmetlenül lapozgatta a naptárját, számolta a napokat. Vasárnap kicsit megfeledkezett róla, a szokásos vasárnapi ebéd az anyjánál, az isteni húsleves - ő bezzeg soha nem tudta olyan kristálytisztára főzni a pulykanyaklevest, mint az anyja. Hiába pörölt vele, hogy csak az a húsleves az igazi, aminek lelátni az aljára gond nélkül....meg azok az aranyló zsírcseppek a tetején...mert azért mindig rakott bele egy kis csirkenyakat is..csak a zsírcseppek kedvéért. Soha nem reagált rá, csak türelmesen végig hallgatta a mondanivalóját, mindig ugyanúgy, míg elmélyülten s

Meztelennek érezte magát. Kényelmetlenül feszengett a helyén. Mennyi élet, mennyi tapasztalat ment veszendőbe így. Semmit nem bánt már, szép élete volt. Megkapaszkodott a földben, mély lélegzetet vett és nagyot sóhajtott. Soha nem fogja elfelejteni a nagy mamlaszok nyihogását, ahogy körbe-körbe nyargalásztak, ki-be az árnyékba, ugráltak, szaladtak a labda után egész délután.  Azok a csodás nyarak! Ahogy buzgott benne az életerő, azok voltak ám a szép idők! Még most is hallja a kis szöszi elfúló suttogását, ahogy hátát nekifeszítette és odasuttogta a srác fülébe kacéran, de látszólag haverkodva, hogy tökfej. Cuppanós puszi volt rá a válasz. És egy forró ölelés, amiből egy kicsi azért neki is jutott. Meg is lepődött rajta rendesen. Kamaszok. Szerelmesek - gondolta kis izgalommal. Mert neki ez nem jutott. Aztán az a kis szöszi odakötözte hozzá a szárítókötelet, suhogtak az alsónadrágok és lengedezett a töméntelen zokni rajta napestig. Ostorcsattanásként érte a kiabálás:  - Hé, te