Délibáb
Remegett a horizont. Csigalassúsággal vonszolta magát a poros úton. A nyelve feltapadt a szájpadlására. Nyelni is alig tudott. Órák óta nem ivott. A kulacsa belül szinte porzott. Úgy pontosan, ahogyan a torka is. Por az úton, por a torkában, por a kulacsban. Hirtelen felröhögött. Eszébe jutott, hogy csak most értette a meg a „ porzik a vesém” kifejezést. Tényleg úgy érezte, hogy mindjárt porrá törik mindene. Fájt a feje, fájt a szeme, ahogy meresztgette, hátha meglát egy friss, éltető vízzel teli kutat a távolban. A remegő horizonton most mintha valami megcsillant volna. Újult erővel lépdelt a távoli víztükör felé. De az út soha nem akart véget érni. A délibáb csak illegette magát. ………. Nagy nehezen nyelni próbált. Nem ment. A szája iszonyatosan kiszáradt. A szemhéja pedig ólomsúllyal nyomta a szemgolyóját. Fogalma nem volt, hol lehet. Mérhetetlen csönd volt, az is mázsás súllyal nyomta a testét. A fülében mintha vatta lett