Spin

Meleg és fülledt levegő volt a villamoson. A távolban, a hegyek fölött sötétlettek a felhők és mintha villámlott is volna. Közeleg a vihar, gondolta magában elkedvetlenedve. Körülnézett.
Az emberek kókadtan ücsörögtak, lábukat maguk alá húzva vagy előre görnyedten álldogálltak, volt aki nekitámaszkodott a kapaszkodónak.
Ő megpróbált olvasni, de minduntalan lecsukódott a szeme. Megadta magát az agyzsibbasztó fáradtságnak és aludni próbált.

Kemény napokon volt túl, az új munkahelyén a telefonközpontban millió számot kellett megjegyeznie, az emberek türelmetlenül sürgették, hogy kapcsolja már, ne vacakoljon annyit, ő meg gépiesen, idegesen ismételgette, hogy  kérem várjon egy pillanatot, mindjárt kapcsolom, meg elnézést, nem veszi fel, hívja vissza pár perc múlva. Volt aki megköszönte a segítségét, de a legtöbben idegesek lettek és vele kiabáltak, hogy mit vacakol már, adja már az illetőt és nem akarták megérteni, hogy nem tudja.
Estére úgy kimerült minden nap, hogy alig tudott a fáradtságtól elaludni, most meg, amikor mindjárt le kell szállni, bezzeg elalszik.

Mégis hogy örült ennek az állásnak, már majdnem felkopott az álla, de végre ki tudta fizetni az albérletét, nem szorult a rokonok segítségére.
Önbizalommal töltötte el, hogy van munkája és valóban független életet élhet. És végre felhőtlenül örülhet a hobbijának, a táncnak, amit pici gyerekkora óta űz. Épp pár napja mondta az edzője, hogy úgy tervezi, nyártól ő tarthatja a kicsiknek az órákat. Alig hitt a fülének, pont pár napja mondta az anyjának, hogy az lenne élete legszebb napja, mikor végre elismernék az eddigi kemény munkáját és felkérnék tánctanárnak. Olyan koreográfiákat találna ki, hogy minden versenyen kitörő tapsot, majd vastapsot kapnának és állva ünnepelnék, mehetnének külfödre versenyezni. Az lenne a csodálatos dolog!
És végre eljött a nagy nap és tényleg megtörtént az a felkérés! Hogy pörgött-forgott örömében, még indiántáncot is lejtett az üres öltözőben!

Ekkor valami furcsa surrogás ütötte meg a fülét. Szokatlan zaj volt, el sem tudta képzelni, mi okozhatja.
Kinyitotta a szemét. A pupillája kitágult, a szája elnyílt.

Egy óriási, emberméretű, élénksárga, tojás alakú valami pörgött végig  a villamoson, amerre ment, mindenkit beterített a sárga festék. Az emberek haja olyan lett, mint a felvert tojássárgája, onnan csöpögött le a ruhájukra, majd a kabátjuk szélén a cipőjükre és a földre a festék.
Az arcok mély döbbenetet tükröztek, csak nézték egymást, ahogy a föld telepettyeződött a sárga kulimásszal. Révetegen követték a pörgő tojás útját, majd látták, ahogy az egész jelenség elenyészik a villamos végében. Aztán újra egymást nézték. Itt-ott hallatszott egy-egy halk kuncogás, majd felharsant egy öblös, jóízű kacagás, míg végül az egész villamos közönsége hangosan hahotázott. Az emberek a térdüket csapkodták, mutogattak egymásra és önfeledten kacagtak.

Ő is kapott egy adag festéket, inkább meglepődve figyelte az útját a ruháján. Odanyúlt a hajához,  a sárga festék selymes volt a kezén, ahogy összedörzsölte az ujját finom virágillatot árasztott. Mosolygott magában, viccesnek találta a dolgot.

A villamos megállt a következő megállóban.
A felszállók megtorpantak, döbbenten nézték a kacarászó sárga embereket, nem mertek beljebb nyomulni.
A bent állók elhallgattak, mozdulni sem mertek, képtelenek voltak felfogni, mi történt.

Aztán páran bátortalanul elindultak az ajtó felé.
Ahogy leszálltak, eltűnt róluk a sárga festék. Az utca meleg, fülledt volt és komor.