Elveszett királyság

Úgy feküdt ott a járdán az a rózsaszín papírkorona, mint valami eltévedt üzenet.
Az eső  utáni nedves pára morcosan és ellenségesen vette körül.

Vajon ki hagyhatta el...morfondírozott rajta, miközben óvatosan megközelítette.
Lopva körül nézett.
Nem látott itt egy teremtett lelket sem. Ilyenkor, uzsonnatájban nem szoktak erre járni, csak 5 óra után élénkül meg a környék, mikor kitódulnak a gyárból az emberek.
Lassan lépkedett felé.

Eszébe jutott a kislánya, ő is hogy imádta a rózsaszínt. Volt egy ilyen korszaka, de hát minden kislánynak van ilyen hercegnős, habos korszaka.
Hogy szeretett a tükör előtt billegni, a pörgő szoknyájában és a kopogós lakkcipőjében! Csak forgott körbe-körbe és teli szájjal nevetett. Még most is ott van a fülében az a csengő, önfeledt kacagás.

De rég is volt ez! Hogy megnőtt azóta az a kislány!
Már az ő kislánya is kinőtt a rózsaszín korszakából, most épp a kamaszkorát éli a sugdolózós, titkolózós korszakot, hogy lesik a kajla fiúkat a függöny mögül s kuncognak nagyokat a barátnőjével. Nem is, inkább vihorásznak órákig.

Elnézően szokta nézni őket, mikor náluk uzsonnáznak a kis tinik. Megtelik a szíve melegséggel és büszkeséggel is, mikor a nagy beszélgetés közben a habos kakaó és a békebeli kuglóf fölött - nagyi, ez olyan iiiisteni...mondja a kisunokája áradozva, megnyújtva a szó végét, miközben élvezettel behunyja a szemét sütimajszolás közben - megosztják velük kis nyiladozó női életük titkait.

Próbálja a vonásait rendezni, nehogy lássák rajta, hogy nevet rajtuk, pedig dehogyis, csak annyira édesek, ártatlanok, és imádnivalók, hogy nem lehet nem mosolyogni rajtuk. Legszívesebben magához szorítaná őket, a szárnyai alá, mint a kiscsibéket és melengetné őket napestig.
Jaj, hogy hiányzik neki az a kisunoka!
Ilyentájban szoktak jönni, akko r  már órák óta csak az ablakban van, néha visszaszalad megnézni a sütőben a sütit, nehogy megégesse a kedvencüket.

Remélem, ott kint Angliában legalább ugyanolyan gondját viseli az a család, akiknél a kislány most cserediákként kint van, mint ahogy én tettem. Annyira hiányzik!
Nagyot sóhajt.
Lehorgasztja a fejét, és csak áll és áll a közben újra eleredt szomorú esőben. Könnyein át még látja, ahogy a kis rózsaszín papírkorona  bánatos cafatokká ázik az esőben.