Mai történetek, modern mesék

Mennyire gyűlölte hallgatni az anyját, aki csak duruzsolt a fülébe, hogy nem való hozzá az a fiú, meg hogy jobbat érdemelne az ő értékes, okos és szép kislánya. Mégis megmakacsolta magát, és anyja minden tiltakozása ellenére igent mondott a lánykérésre, majd boldogan készülődött az esküvőre. Saját maga tervezte meg a meghívókat és gondoskodott a díszekről. Imádta a masnikat és a lufikat, így nagyon egyszerű volt a díszítés, rózsaszín lufik  és masnik. Ez lesz az, ezt imádni fogja, ez teljesen az ő ízlése lesz. Gyermeki, ártatlan, kedves. Az esküvői tortát az anyja intézte, háromemeletes, fehér marcipánnal fedve és meggydísszel. A menyasszonyi ruhát meg közösen választották ki, nagyon szépen kiemelte a kecses derekát. Finom volt, légies és egyszerű, amilyen ő maga. Szőke haja csigákban omlott a vállára, amikor felpróbálta. Már egészen el is feledkezett anyja kezdeti ellenkezéséről, igaz, mostanában az anyja mintha beletörődött volna az esküvőbe, nem támadta tovább a vőlegényt....

Meleg és fülledt levegő volt a villamoson. A távolban, a hegyek fölött sötétlettek a felhők és mintha villámlott is volna. Közeleg a vihar, gondolta magában elkedvetlenedve. Körülnézett. Az emberek kókadtan ücsörögtak, lábukat maguk alá húzva vagy előre görnyedten álldogálltak, volt aki nekitámaszkodott a kapaszkodónak. Ő megpróbált olvasni, de minduntalan lecsukódott a szeme. Megadta magát az agyzsibbasztó fáradtságnak és aludni próbált. Kemény napokon volt túl, az új munkahelyén a telefonközpontban millió számot kellett megjegyeznie, az emberek türelmetlenül sürgették, hogy kapcsolja már, ne vacakoljon annyit, ő meg gépiesen, idegesen ismételgette, hogy  kérem várjon egy pillanatot, mindjárt kapcsolom, meg elnézést, nem veszi fel, hívja vissza pár perc múlva. Volt aki megköszönte a segítségét, de a legtöbben idegesek lettek és vele kiabáltak, hogy mit vacakol már, adja már az illetőt és nem akarták megérteni, hogy nem tudja. Estére úgy kimerült minden nap, hogy alig tudott a...

Remegő kézzel melengette a kezét a forró kávéscsészén a parányi konyhában, amit a közös öltöző sarkában kerítettek el. Igazából csak egy ócska rezsó volt, ahol a behozott ételüket megmelegíthették, meg tudtak maguknak teát és kávét csinálni. Majdnem mindenki neszkafét ivott, ez volt a leggyorsabb, hamar megvolt, felhörpintették és már mentek is a dolgukra. Ő nem szerette ezt. Volt egy ütött-kopott kis fémdoboza, abban tartotta a darált kávét. Nem Omniát, bár az anyja állandóan áhítattal mondogatta neki: Fiam, az Omnia az igazi, hidd el. Elhitte  neki, hogyne hitte volna. Az anyja képes volt nyers kávét venni és otthon pörkölni, majd kis nyeles rézedényben megfőzni. Sűrű, zaccos, édes kávét ivott mindig. Most meg az otthonban már csak azt az ócska menzai löttyöt itatják meg vele, nem érdekel az ott senkit, ki mit szeret. Néha erőt vesz magán és főz neki egy zaccosat mielőtt bemegy, de ott nehéz megmelegíteni. Azt is megissza az anyja, csak furán néz rá, kérdőn. De nem is ez a l...

Elmélyülten figyelte a konyhaasztalon a csipkefüggöny árnyékát, miközben monoton hangon beszélt. Legalább 10 centire mozdult el, mióta leültek, az pedig volt már vagy egy fél órája. Az árnyékok kicsit megnyúltak, furcsa, mászásszerű mozgásba kezdtek, ahogy lágyan libegett a levegőben a habkönnyű függöny. A különös mintázat megfigyelése egészen lekötötte. El is hallgatott hirtelen. A csönd furcsa volt. Szokatlan. Az asztal másik oldaláról csak a papír zizegése hallatszott, meg valami ütemes fortyogásszerű hang. Mindig ez volt. Már  majdnem 50  éve. Így ültek ebéd után. Ő csak beszélt és beszélt, a férje pedig az újság mögött lassanként elbóbiskolt. Hogy gyűlölte ezeket a perceket, negyedórákat, félórákat. Próbált ő mindent, igyekezett szórakoztató lenni a házasságuk elején, de a férje nem értékelte az erőfeszítéseit, inkább az újságja mögé menekült a beszélgetés elől. Nem értette a reakcióját, bár az ismerkedésük alatt  is feltűnt neki, hogy csak szótlanul sz...

Behunyt szemmel ült a padon, a nap felé fordította az arcát. Finoman melengette az első tavaszi napsugár, a szemhéja belül narancssárgán izzott. Jól esett ez a lopott pár perc. A parkban kevesen jártak és csönd volt, valami szokatlan csönd. Itt a város közepén. mintha egy búra alatt lett volna. Semmi szirénázás, semmi csörömpölés. Élvezte ezt a szokatlan csendet és nyugalmat. Szétvetette a karját, hátát a pad támlájának feszítette. Volt még egy fél órája a következő tárgyalásig. Korábban már levette a nyakkendőjét, mindig fojtogatta a nyakát az a selyemdarab, sosem kapott benne rendesen levegőt. Igaz, az orrsövényfedrülését már évek óta meg kellett volna műttetnie, de mindig halogatta, félt a fájdalomtól és a hosszú lábadozástól, ezért inkább csak szenvedett magában. Némán. Azaz dehogyis, mert éjszaka nagyon horkolt, szidta is érte éppen eleget a párja. Legszívesebben az övét is meglazította volna. A cipőjéből már óvatosan kibújt, a pad alá lökdöste. Zongorázva lazította a...

Úgy feküdt ott a járdán az a rózsaszín papírkorona, mint valami eltévedt üzenet. Az eső  utáni nedves pára morcosan és ellenségesen vette körül. Vajon ki hagyhatta el...morfondírozott rajta, miközben óvatosan megközelítette. Lopva körül nézett. Nem látott itt egy teremtett lelket sem. Ilyenkor, uzsonnatájban nem szoktak erre járni, csak 5 óra után élénkül meg a környék, mikor kitódulnak a gyárból az emberek. Lassan lépkedett felé. Eszébe jutott a kislánya, ő is hogy imádta a rózsaszínt. Volt egy ilyen korszaka, de hát minden kislánynak van ilyen hercegnős, habos korszaka. Hogy szeretett a tükör előtt billegni, a pörgő szoknyájában és a kopogós lakkcipőjében! Csak forgott körbe-körbe és teli szájjal nevetett. Még most is ott van a fülében az a csengő, önfeledt kacagás. De rég is volt ez! Hogy megnőtt azóta az a kislány! Már az ő kislánya is kinőtt a rózsaszín korszakából, most épp a kamaszkorát éli a sugdolózós, titkolózós korszakot, hogy lesik a kajla fiúkat a függöny m...