Gyötrelmek

Már azt hitte, hogy nincs tovább, de Murphynek igaza volt:  a java még hátra volt.

Egy újabb nehéz ügyeletre van kilátás, frontokat jeleztek, havazást, síkos utakat, hétvégi forgalmat.

Aznap reggel kínzó fejfájással ébredt: alig aludt az ügyeletben vagy két órát, azt is félig ébren, nyugtalanul hánykolódva az átélt élményektől, rémálmaiban hol egy véres kéz, hol egy levágott láb, hol egy földre  potyogó agy jelent meg …és végig csak folyt és folyt a vér, patakokban, szakadatlanul, soha  meg nem állva. 

És ez – mint később kiderült nem álom volt. Valóság.

Előző nap reggel még azt hitte, csodás hétvégének néz ki: édesen sütött a nap, míg begördült kocsijával a kórház parkolójába a neki fenntartott helyre. Miközben széles mozdulattal lekanyarította  kabátját és sálját, megvette a gépből reggeli kávéját, már rohant is elébe az ambuláns nővér, kezében egy tiszta köpennyel: 
-Doktornő, siessen, tömegbaleset történt az M7-esen, a  mentők hozzák a sérülteket, készüljön, jöjjön, menjünk, mindjárt itt lesznek.

Lélekszakadva rohant fel átöltözni, bedobta kávéját és már ment is. 

Mire leért az ambulanciára óriási kavarodást látott, rémülten zokogó, vérző sérülteket, jajveszékelő hozzátartozókat, lábatlankodó gyerekeket. 

Kollégájára nézett, az sietősen odabólintott: 
- Menj oda, ott még van egy hely!...miközben éppen visszavarrt egy nylonzacskóba sugárban spriccelő kézre egy véres ujjat. 

A pokol legmélyebb bugyrában érezte magát. És ott is volt.

Neki egy levágott lábujj jutott. Keservesen próbálta megtisztogatni és visszailleszteni a helyére, a nyurga, sápadt, fiatal férfi lábára, míg a hozzátartozó, egy szőke, zilált hajú nő artikulátlanul kiabált….orvost, orvost….bizonytalanul nyugtatgatta a nőt, hogy minden rendben lesz.

Pedig semmi sem volt rendben. 

Az idő telt, a végtag feketedett, a beteg már csak halkan sóhajtozott, nyögdécselt félelmében, és fájdalmában.

Kétségbeesetten próbálkozott, mire sokadig kísérletezésre megtalálta a megfelelő helyet és a végtag végre vért kapott. 

…Istenem , segíts, hogy megmaradjon, ne kelljen amputálni, nem bírják a terhelést a műtőben a kollégák……fohászkodott magában, miközben a szemébe csorgó izzadságot törölgette a csuklójával.

Köpenye merő vér volt, ezért levetette. Azt hitte, kicsit szusszanhat, de már rohant is feléje a nővér, szétrántva a függönyt: 
- Doktornő, jöjjön, egy agyhalottat hoznak, sürgősen kell valaki és csak maga van…sajnos, tette hozzá magában keserűen.

Na tessék , gondolta magában rettegve, mi lesz itt még, ilyet még nem is csináltam, mit is kell tennem..hol a könyvem, meg kéne nézni, mi a teendő ilyenkor….de erre már nem maradt ideje, mert rohanva be is tolták a beteget, akinek a fején egy óriási , véres fehér turbán volt gézből-kötszerből…és a szájából egy lélegeztetőcső állt ki, a végén két vigyorgó, sokat megélt mentőssel….

Hebegve kérdezte , mije sérült a betegnek, mire röhögve mondták: majd meglátja drága doktornő….

Mit is hozzak istenem , hogyan kezdjek neki…cikáztak a fejében a gondolatok összevissza.

Megvizsgálta gyorsan a testet, semmi sérülést nem látott rajta. Mintha csak aludna. Nagyon csodálkozott. Mi baja lehet, töprengett. Hirtelen vezérelve levette a kötést  a fejről….és legnagyobb döbbenetére puhán a földre potyogtak valami fura darabkák a kötésből…nem, nem is a kötésből, hiszen itt nincs is koponyacsont…jézusmária, ez itt akkor az agya…az agydarabok bágyadtan és rezignáltan hullottak az ambulancia padlójára, beterítve azt a részt véres trutyival, miközben harsányan felröhögtek döbbent arca láttán a mentősök. Sikerült a kisdoktornőt jól megszívatniuk, kárörvendően vigyorogtak a beteg mögött.

Már ott is termett egy anesztes: 
- Hívd a csapatot, vese-szaruhártya-máj-tüdő lesz belőle….siess, ne bambulj itt, bökte oldalba. Kábultan ránézett, miközben ő már tette a dolgát, tolta szélsebesen a műtőbe.

Alig maradt ideje felhívni a transzplant-csapat fejét, és elmondani, mit hoztak.

De már rángatta a könyökét egy részeg: 
- Hol a haverom cukifalat, hova raktad, te cafka, ha nem mondod meg, kinyírlak….villant a kezében a penge. Jeges rémület futott át az agyán.

Most meghalok…gondolta…csúfos halál lesz, itt a trauma ambulancián, még meg sem tudnak menteni, mindenki a műtőben küzd. 

A szúrás azonban mégsem érte el, mert utolsó reflexével kicsusszant előle, igen, az életösztön megmentette. Futásnak eredt, ki az ambulanciáról, el a lift előtt, be a sarokba, az L-alakú folyosó végébe. Ott lerogyott, és kifulladva összegörnyedt, magzatpózba kuporodva a sötétben.

Elég volt, elég, ezt már nem bírom tovább....skandálta révülten.

Pedig a java még csak most jött. A hajléktalan szklerotikus néni a repesztett fejsebbel…és a zöldre penészedett parizeres szendviccsel a foszladozott szatyorjában, aki nem tudta, hol van, és hogy került oda, nem tudta a nevét, de a sokadik kísérletre kristálytisztán azt mondta: - Kedveském, sajnálom, hogy nem tudom megmondani Önnek, hogy hívnak és mi történt, de mihelyt eszembe jut, azonnal közölöm Önökkel…

Sírni és nevetni sem tudott rajta, annyira váratlan volt. 

Csak nézett…mint a moziban.

Csak az élet produkál ilyet, nem az írói képzelet.

Vagy az írói túlzás….

A huszadik bokatörés és gipszelés után, a harmincadik vágott seb kezelése után, már zúgott a feje, vörös volt a szeme, fájt a haja….nem csak a háta, csak sebeket látott már maga előtt,  hajnali 4-kor ájultan rogyott az ágyba.

Zavaros rémálmai voltak.  
Moziban volt az ügyelet után, egy klasszikus fekete-fehér filmet nézett, pihenésképpen egy művészmoziban, érezte a faszékek keménységét a feneke alatt, hallotta vészjósló nyikorgásukat.  

Gyerekek voltak a szereplők. Kegyetlen és kíméletlen gyerekek. Állatokat kínoztak: kézéllel elvágták a csirkék nyakát, csöpögött a fekete vér a vásznon, csak csöpögött le a fekete földre lassan, kíméletlenül., tócsába gyűlt…mire ő nem bírta tovább, felugrott és hangosan kiáltozva kirohant a moziból, hogy ….nem bírom, nem bírom tovább, nem akarok már több vért látni….riadtan futott utána a jegyszedő bácsi..kedveském, rosszul van?

Saját kiáltozására riad fel…és arra, hogy az ügyeletes társa keltegeti és kérdezgeti, hogy rosszul van-e?

Mi történt, mit álmodott?

Nem akart neki válaszolni, csak ingatta a fejét kimerülten.

A forró zuhany alatt tért csak magához, és élvezte, ahogy a tusfürdő habja végigfolyik kimerült testén.

Végre hazamehetett. Vége a rémálomnak.