Gömberő

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gömb.

Csillogós volt az a gömb, ha ráesett a napfény, csak úgy szikrázott, szórta a fényt világnak. 

Szerette szórni a fényt, mert látta, hogy ezt az emberek szeretik, ránevettek, a kezükbe vették, ő pedig ficánkolt a kezükben, és csak nevetett és nevetett és szórta a fényt szanaszét.  

Sose tudott betelni vele, sose fogyott el az a sok csillogós fény.

Nem mese ez, mert ez a gömb most is megvan nekem, itt van az asztalomon, és ha ránézek, ha kézbe veszem, a gömb csak nevet és nevet rám és szórja a fényét mindenhová, rám is és ezért én is nevetek és nevetek és élvezem a gömb vidámságát.

Hát így volt, jó volt, talán igaz sem volt.

Fuss el véle...