Roncs

Izgatottan közeledett a szeméthegyhez.
A kezében egy hosszú bot volt, azzal szoktak turkálni a szemétben, hátha találnak valami értékeset, eladhatót.
Már nagyon korgott a gyomra órák óta, mardosta az éhség.
A mai nap nagyon rossz volt, sehol egy értékesebb holmi, amit eladhatna a piac sarkában, ott, ahol a rendőrök nem ebrudalják ki és hivatkoznak mindenféle idióta paragrafusra és szabályra.

Persze, az antikosokat azokat nem küldik el, nyilván jattolnak nekik.
Ők meg, az aljanép, a páriák nem fontosak, az ő pár kis forintjukból nem marad jattra.
Nekik menniük kell.

A szemétszag egyre erősebb lett. Ő bírta, nem volt finnyás a szagokra, meg úgyis töküres volt a gyomra, nem volt, ami felfordult volna benne.
Egyenesen haladt a halom felé.

A reggeli nap kezdett meredekebben sütni. Sietni kellett, hogy még elérjen a piac sarkába, a notórius alkudozók később érnek oda, akkor már nem tudja soha az eredetileg kigondolt áron eladni a kis szedett-vedett áruját, csak harmad-negyedáron. A héják meg folyton csak cirkálnak és le-lecsapnak valami értékesebbre, próbálják lekicsinyelni, leszólni az árut, így nehéz visszaszerezni a lelki tartást a további alkudozókhoz.

Ez a piac törvénye. Meg az életé is.
Az erősebb győz.
Mindig.

Végre odaért a szeméthalomhoz. Lázasan dolgozni kezdett. Ahogy turkált benne, bűzös pára szállt fel, birizgálta az orrát, de nem érdekelte, visszafojtotta émelygését.
A gyomra hangosan korgott. Kicsit talán szédült is az éhségtől.
Csorba bögre, összenyomódott bádogdoboz, mutatóját vesztett falióra, szakadt műbőröv, foltos ruhadarabok....a szokásos holmik, több élet maradványai összevissza hányva.

Pár dolgot kikapkodott a szakadt nylonszatyrába, majd jó lesz valamire alapon.
Meg tudta őket javítani, de volt, aki ilyen rossz állapotban is elvitte fillérekért és most neki még az is pénzt jelentett. Csak egy bögre tejre és egy meleg zsömlére vágyott, hogy háborgó gyomrát megnyugtassa.
Lassan összegyűlt a rávaló, érezte a zsigereiben.

És akkor meglátta a babát. Visszahőkölt a látványtól. A vörös száj természetellenesen ütött el a valamikor hófehér, most piszkosfehér arctól, a bal szeme nefelejcskéken világított ártatlannak maszkírozott arcából, de  a jobb szeme...nos a jobb szeme helyén egy fekete lyuk tátongott.

Lassan kifújta a levegőt.
Észre sem vette, hogy visszatartotta a döbbenettől.
Óvatosan, mintha egy nagyon értékes holmit talált volna lenyúlt érte, leseperte a baba testéről a rárakódott szutykot, krumplihéjat és kávézaccot. A teste is törött volt és hiányzott az egyik karja.
Finoman felemelte és megcsodálta a nyaka ívét.
Szép volt a baba, legalábbis neki nagyon tetszett.

Körül nézett, a többiek lázasan turkáltak tovább a szeméthalomban.
Lopva elsüllyesztette a szatyra aljába, a többi törött, csorba, fületlen, megnyomódott holmi alá.
Ezt nem fogom eladni, inkább megjavítom magamnak...gondolta.

Majd lesz meglepetés a kisunokámnak a közelgő névnapján.
És nehézkesen, görbe háttal, bal lábát vonszolva elcsoszogott az öreg a közeli piac felé.

(Ezt a történetet egy kép ihlette, amit a http://talentummobile.hu/kreativitas oldalon találtok meg.)

(Foto: http://s377.photobucket.com/user/saywha/media/Broken-Doll.jpg.html )