Memento

Kitágult a pupillája, ahogy nézte a képernyőt.
Mi ez?...morfondírozott magában. Egy kesztyű...az látszik, de mik ezek itt rajta?
Honnan vannak és mire valók?
Ki hord már manapság ilyet!
Kesztyűt sem hordott évek óta, mióta 20 fok volt az alaphőmérséklet.
Most is ott surrogott a ventillátor a feje felett.
Már reggel 30 fok volt, és még csak 9 óra van.

Kinagyította azokat a finom vonalú, különös, ismétlődő részleteket, először gyönyörködött a mívességükben, ilyet nem látott már régóta, majd kivágta, és a keresőben megkereste.

Tollhegy...betűzgette elképedve.
Aztán megnézte a leírást.

A golyóstoll kora előtt tintával írtak az emberek, ezért először kifaragott lúdtollat használtak, majd  - miután azok nagyon hamar elkoptak - fémből készítettek írótoll-hegyeket és azokat foglalták bele előbb díszes tollszárba, majd a töltőtoll feltalálása után a töltőtoll végébe tollhegyként.
Ezek rombusz alakúak voltak, a drágábbak vége nem közönséges fémötvözetből, hanem aranyból volt.
Egy időben státusz-szimbólumnak számított - itt gúnyosan elhúzta a száját...micsoda, státusz-szimbólum, ki foglalkozik már ilyen hülyeséggel manapság, mikor egyek vagyunk, ezt régóta tudjuk már.
Micsoda ósdi, korlátolt korok....ehhhh..

Tovább olvasta.
A fontos iratokat sokáig ilyen finom, míves töltőtollal írták alá, még a golyóstoll korában is.
Aztán jött az érintőképernyős tollak kora, majd.....és ez már nem érdekelte, elkattintott róla,  ez már az ő kora volt. Megtudta, amit akart.

Visszalépett az eredeti képhez, döbbenten csóválta a fejét, értetlenül nézte a tollhegyekből kialakított kesztyűujjakat.
És nem értette, hogy miért volt minden ujjon ott az a rengeteg finom tollhegy, rafináltan félig egymáson fekve.
Hogy lehetett ezzel írni, minden ujjvégen a tollhegyek... talán ezzel csinálták a macskakaparást..de hát a macskának más a mancsa, nem ilyen emberkezű...ő még látott macskát, az egyik utolsót, igaz csak az egyik génbank fotóján.

Behunyta a szemét, pár mélyet sóhajtott. Az orra tövében apró izzadságcsepp jelent meg.
Háta elernyedt.
Kinyitotta a szemét.
Kinézett az ablakon. Innen a 96.-ról csak az eget látta, és a napot, azt a vöröslő tűzgömböt, ami ontotta a meleget a világba. Az ablak üvege szinte izzott, látta a levegő remegését az üvegen kívül.
A hőség csak most kezdődött igazán.
Tudta, ha odamegy az ablakhoz és lenéz, csak a kiszikkadt földet látja, és még talán a mély repedéseket.
Se fű, se fa, se egy állat sehol. Csak a kopár épületek. Tele a megmenekült emberekkel. A túlélőkkel. Olyanokkal, mint ő.

Újra a képernyőt nézte, rajta a különös képet, aztán lassan végigsimította a képernyőt.
A kemény hűvösség jól esett neki, visszarántotta a jelenbe.
A kép feljebb csúszott, alatta megjelent egy sima terület.

Finoman, épp csak érintve a képernyőt rákoppintott.
És elkezdte a munkáját, az e-régészeti feladatot.

Írás, tollheggyel....


( a fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni:
http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/153-kreativ-iras-kep-alapjan-15 )