Kávégép
- Nem lehet igaz, hogy képtelen vagy hónapok óta megtanulni ennek a rohadt kávégépnek a kezelését nagyi! - fogta a fejét a kisunoka, aki egy huszonnégy éves fiatal volt, rajzolt szemöldökkel, piercing-gel a köldökében és Converse-csukában, amit saját maga dekorált ki trendi matyómintával. Úgy állt ott a kopott kis konyhában a nagyanyja fölé magasodva mint a 167 centijével, mint egy kétségbeesett kérdőjel.
- Jól van na, annyi gomb van itt ezen, meg minden villog, nem merek hozzányúlni, nehogy elrontsam. - motyogta a nagymama szégyenkezve összegörnyedve, védekezőn bebugyolálta magát a gyapjúkardikánjába. Eredetileg is legalább egy fejjel alacsonyabb volt a lánynál, de most egészen apróra zsugorodott.
- Szerinted mit lehet ezen a dögön elrontani, mit gondolsz? Egy gomb van itt, jobb oldalt, ahol bekapcsolod, meg itt középen kettő, ahol kiválasztod, hogy hosszú, vagy rövid kávét akarsz csinálni. - mondta kicsit megenyhülve a lány. Sóhajtott egy nagyot, mélyet, hogy kifújja a mérgét.
Minden héten ez ment, mikor meglátogatta az imádott nagyiját.
Azért vette a család ezt a kávégépet, mert a nagyi élt-halt a jó kávéért, ez az egy luxusa maradt már csak. És ez volt a legegyszerűbb gép a piacon.
Hónapok óta tanították a nagymamát a kezelésére.
Először szépen, lassan, tagoltan magyarázták el a gép működését. Igazán nem volt bonyolult, még így, szájbarágósan is kb. két percbe belefért.
A nagymama sűrűn bólogatott, néha bele-beleszólt, hogy értem én, persze, nem bonyolult.
Amikor megkérték, hogy ugyan csinálná akkor most ő a kávét, teljesen lefagyott az agya, semmi nem jutott eszébe. Csak állt ott szégyenkezve a konyhájában a döbbent arcú rokonok előtt.
Másodjára már kissé emeltebb hangon magyarázták, akkor már nem mert beleszólni a nagyi. A visszakérdezésnél megint se kép, se hang nem volt.
Harmadjára szinte kiabáltak, hogy mit nem lehet ezen érteni, és így meg úgy, de ekkor már a nagyi is felemelte a hangját és kikérte, hogy nem hülye ő, megértette, amit üvöltve magyaráznak.
A kontrollnál megint semmi eredmény, nem tudott a nagyi kávét főzni se magának, se a családnak.
Ekkor már kikészült a család. Döbbenten és idegesen tárgyalták egymás között, hogy mi lehet a kezdődő baja a nagymamának, hogy ennyit nem ért meg, mikor önellátó, jár ő egyedül piacra, postára, még a bankba is, igaz a bankkártyával még egyszer sem sikerült pénzt kivenni, bár, azt nem is bánják, nehogy valaki ellopja tőle. Örömmel szóba elegyedik mindenkivel és még egyszer sem tévesztette el a lakás beléptető kódját.
Tanácstalanul rogytak le a konyhában, ki a székre, ki a hokedlire, a nagylány pedig a kőre törökülésben.
És csak nézték és nézték a mamát, mint ha most látnák őt először.
Abbahagyták a gyötrését, inkább szép nagy, kalligrafikus betűvel felírták egy lapra, hogy mi a sorrend, mikor melyik gombot kell benyomni és mi fog történni utána.
Otthagyták a nagymamának egy Dubrovnikból hozott szuvenir-mágnes alá tűzve a hűtőre a lelkére kötve, hogy mindenképpen gyakorolni fogja.
Egy hét múlva a lánya ment látogatni, de semmi nem történt, a nagymama konyhájában érintetlenül állt a szép új, csillogó-villogó kávégép. Egy porszem sem volt rajta, igaz rákerült egy szép kis horgolt terítőcske a tetejére. A lánya majdnem elnevette magát, de meglátta a mamája ellágyult tekintetét, ahogy a kávégépre nézett, így nem mert nevetni a díszítésen.
Kávé persze nem készült, bárhogy kérlelte a mamát.
A következő héten a veje tudott csak jönni. Ő is próbálkozott az anyósánál, de semmi siker.
Ekkor már szép kis kávékiöntő is került eléje, az a rozsdamentes fajta, nagyon jól ment a kávégép ezüstjéhez, el kell ismerni. Elszontyolodva távozott a vej, este az ágyban lemondóan mesélte a feleségének, hogy nem volt értelme megvenni a kávégépet, ott fog csak használatlanul porosodni a konyhában.
Rákövetkező héten a lányunoka, a festett szemöldökű ment a nagyihoz. Nagy mellénnyel, majd ő megtanítja a nagyinak a kávégép kezelését. Leforrázva jött haza. Nem lesz ebből kávégépezés sosem, jelentette ki lemondóan. Majd' egyórás dresszírozás után sem mutatott a nagyi semmiféle megértést a kávégép kezelése iránt.
Most, hogy a sokadik találkozásra, a századik próbálkozásra sem mutatta jelét a nagyikája a kávégép kezelésének megértése iránt, a lányunoka végleg feladta.
Még mindig fogta a fejét és csak ingatta ide-oda. Nem értette, hogy az ő imádott nagyija hogyan lehet ennyire fafejű, technikai antitalentum, mikor annyira odavolt a kávégéppel főzött finom kávéért.
- Feladom, nagyikám, én feladom. - sóhajtotta lemondóan a lány. A fejét lehorgasztott. Cipője orrával a kövezetet rugdosta.
- Nem baj drágám. Gyere, főzök neked egy jó erős kávét a régi kotyogósban. Meglátod jó lesz. - mondta a nagyi meleg hangján, majd megsimogatta a kisunokája haját.
- Jól van na, annyi gomb van itt ezen, meg minden villog, nem merek hozzányúlni, nehogy elrontsam. - motyogta a nagymama szégyenkezve összegörnyedve, védekezőn bebugyolálta magát a gyapjúkardikánjába. Eredetileg is legalább egy fejjel alacsonyabb volt a lánynál, de most egészen apróra zsugorodott.
- Szerinted mit lehet ezen a dögön elrontani, mit gondolsz? Egy gomb van itt, jobb oldalt, ahol bekapcsolod, meg itt középen kettő, ahol kiválasztod, hogy hosszú, vagy rövid kávét akarsz csinálni. - mondta kicsit megenyhülve a lány. Sóhajtott egy nagyot, mélyet, hogy kifújja a mérgét.
Minden héten ez ment, mikor meglátogatta az imádott nagyiját.
Azért vette a család ezt a kávégépet, mert a nagyi élt-halt a jó kávéért, ez az egy luxusa maradt már csak. És ez volt a legegyszerűbb gép a piacon.
Hónapok óta tanították a nagymamát a kezelésére.
Először szépen, lassan, tagoltan magyarázták el a gép működését. Igazán nem volt bonyolult, még így, szájbarágósan is kb. két percbe belefért.
A nagymama sűrűn bólogatott, néha bele-beleszólt, hogy értem én, persze, nem bonyolult.
Amikor megkérték, hogy ugyan csinálná akkor most ő a kávét, teljesen lefagyott az agya, semmi nem jutott eszébe. Csak állt ott szégyenkezve a konyhájában a döbbent arcú rokonok előtt.
Másodjára már kissé emeltebb hangon magyarázták, akkor már nem mert beleszólni a nagyi. A visszakérdezésnél megint se kép, se hang nem volt.
Harmadjára szinte kiabáltak, hogy mit nem lehet ezen érteni, és így meg úgy, de ekkor már a nagyi is felemelte a hangját és kikérte, hogy nem hülye ő, megértette, amit üvöltve magyaráznak.
A kontrollnál megint semmi eredmény, nem tudott a nagyi kávét főzni se magának, se a családnak.
Ekkor már kikészült a család. Döbbenten és idegesen tárgyalták egymás között, hogy mi lehet a kezdődő baja a nagymamának, hogy ennyit nem ért meg, mikor önellátó, jár ő egyedül piacra, postára, még a bankba is, igaz a bankkártyával még egyszer sem sikerült pénzt kivenni, bár, azt nem is bánják, nehogy valaki ellopja tőle. Örömmel szóba elegyedik mindenkivel és még egyszer sem tévesztette el a lakás beléptető kódját.
Tanácstalanul rogytak le a konyhában, ki a székre, ki a hokedlire, a nagylány pedig a kőre törökülésben.
És csak nézték és nézték a mamát, mint ha most látnák őt először.
Abbahagyták a gyötrését, inkább szép nagy, kalligrafikus betűvel felírták egy lapra, hogy mi a sorrend, mikor melyik gombot kell benyomni és mi fog történni utána.
Otthagyták a nagymamának egy Dubrovnikból hozott szuvenir-mágnes alá tűzve a hűtőre a lelkére kötve, hogy mindenképpen gyakorolni fogja.
Egy hét múlva a lánya ment látogatni, de semmi nem történt, a nagymama konyhájában érintetlenül állt a szép új, csillogó-villogó kávégép. Egy porszem sem volt rajta, igaz rákerült egy szép kis horgolt terítőcske a tetejére. A lánya majdnem elnevette magát, de meglátta a mamája ellágyult tekintetét, ahogy a kávégépre nézett, így nem mert nevetni a díszítésen.
Kávé persze nem készült, bárhogy kérlelte a mamát.
A következő héten a veje tudott csak jönni. Ő is próbálkozott az anyósánál, de semmi siker.
Ekkor már szép kis kávékiöntő is került eléje, az a rozsdamentes fajta, nagyon jól ment a kávégép ezüstjéhez, el kell ismerni. Elszontyolodva távozott a vej, este az ágyban lemondóan mesélte a feleségének, hogy nem volt értelme megvenni a kávégépet, ott fog csak használatlanul porosodni a konyhában.
Rákövetkező héten a lányunoka, a festett szemöldökű ment a nagyihoz. Nagy mellénnyel, majd ő megtanítja a nagyinak a kávégép kezelését. Leforrázva jött haza. Nem lesz ebből kávégépezés sosem, jelentette ki lemondóan. Majd' egyórás dresszírozás után sem mutatott a nagyi semmiféle megértést a kávégép kezelése iránt.
Most, hogy a sokadik találkozásra, a századik próbálkozásra sem mutatta jelét a nagyikája a kávégép kezelésének megértése iránt, a lányunoka végleg feladta.
Még mindig fogta a fejét és csak ingatta ide-oda. Nem értette, hogy az ő imádott nagyija hogyan lehet ennyire fafejű, technikai antitalentum, mikor annyira odavolt a kávégéppel főzött finom kávéért.
- Feladom, nagyikám, én feladom. - sóhajtotta lemondóan a lány. A fejét lehorgasztott. Cipője orrával a kövezetet rugdosta.
- Nem baj drágám. Gyere, főzök neked egy jó erős kávét a régi kotyogósban. Meglátod jó lesz. - mondta a nagyi meleg hangján, majd megsimogatta a kisunokája haját.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése