Mámor

Hetek óta ezt csinálta, megint két keréken.
Mindig vágyott rá a hossszú téli hónapok alatt, a fénytelenség és az egykedvűség idején.

Komótosan felvette a nadrágját, amit még a tavalyi leárazáson vett. Már akkor tudta pontosan, micsoda fantasztikus élmény lesz az első bringázás. Szerette ezt a selymes, feszesen rásimuló anyagot.
Felsőjét betűrte a nadrágba.
Hátul egy papírzsebkendőt tett a cipzáros zsebbe, ki tudja, jól jöhet ez majd.
Felcsatolta a bicikliscipőt. Végikopogott a lépcsőn, a falak visszhangozták a műanyag csattogását.
Lent színpadiasan felvette a kesztyűjét.

Már korábban bekapcsolta a gépet, halkan zümmögött.
Felszállt a biciklire.
Tekert pár lassút, csak úgy bemelegítésképpen.
Soha nem melegített be máshogy, ugyanazt csinálta, mint a hosszú tízkilométereken, csak lassabban.
Öregedő csontjainak, ízületeinek nagyon jót tett a lassú bemelegítés.
Szippantott egyet a levegőből, csak hogy megnézze, tényleg tavaszodik-e.
Itt még nem érezte a friss föld illatát.

Nem baj....gondolta magában...anélkül is jó lesz ez.
Mély levegőt vett. Felnézett maga elé. Ámulattal látta a csodás zöld lombkoronát.
Szeretett itt lenni, ebben a zöldben.
Nagyobb sebességre kapcsolt és leszegte a fejét.
Valami dacos elszánásfélét érzett.
Végre megint megmutathatja, hogy van még benne erő és akarat, simán legyűri a kilométereket.

Tekert, csak tekert rendületlenül, keményen,, mintha le akarná győzni a világot, de inkább csak magának akart bizonyítani. Nem akarta elfogadni az idő múlását, bár érezte, hogy öregszik, évről évre.
Mindig sportos ember volt  régebben futott sokat, maratonikat is, de mióta a térde fájdogál, áttért a biciklizésre. Nagyon megszerette, teljesen rákapott az ízére.

A hegymenetekben erősen zihált, és már az orrán csorgott az izzadság, aztán le a nyakába, majd a pólója itta fel a folyadékot. Szemüvege elhomályosult az izzadságtól.
Érezte, hogy feszül a lábszára, keményedik a combizma.
Apró szúrásféle fájdalmat érzett mind a két térdében, de nem törődött vele.
A zihálás elvonta a figyelmét.

Valami furcsa mámort érzett, azt a semmivel össze nem téveszthető mámort, amit minden sportoláskor érzett egy bizonyos idő után. Ez az emelkedettség, az öröm  és az elégedettség különös keveréke volt.Valami pátoszféle, bár soha nem gondolt bele igazán, csak élvezte behunyt szemmel.

Kinyitotta a szemét.
Ránézett az órájára, mindjárt letelik az idő. Elégedett volt az eredménnnyel.
Még mindig egy óra alatt fogja teljesíteni a távot.
Felnézett és  látta maga előtt az összeboruló zöld lombsátrat.
Nagyot sóhajtott. Fokozozatosan lassított, levezetésképpen még tekert párat szépen, lassan, kimótosan.

Aztán leszállt a bicikliről.
Kacsázva hátra kopogott és lekapcsolta a gépet.

A zöld lombsátor a falon eltűnt.
Bizonytalanul oldalra tipegett, felgyújtotta a villanyt.
A pince falai kopáran meredtek rá.

De jó ötlet volt, hogy felvettem filmre a körömet...sóhajtott nagyot, aztán a lépcsőn a vállára vette a biciklit és felvitte.
Holnap már talán végre kimehetek a zöldbe - gondolta reménykedve, ahogy lehántotta magáról a biciklisruhákat. Elégedetten dobta a földre, majd besétált zuhanyozni.