Szökés

Az utolsó pillanatokban még megigazította a magassarkú szandálja csatját, majd lehúzogatta a szoknyáját elöl és helyre rángatta a parókáját, mielőtt belépett a faluszéli kocsmába. Nagy levegőt vett, a szíve gyorsan dobogott. Kicsit ki is pirult, ami nagyon jól állt neki, az amúgy fakó arcszíne megtelt élettel. A kastélyban keveset volt a szabad levegőn.

A levegő megfagyott a csehóban, amikor megjelent. Mintha egy kimerevített képet látott volna, szétnézett a bárban ülőkön.
Legelőször  a kovácsot látta meg, a fekete körmét, meg a mély ráncokat az arcán. Vörös volt a bőre az állandó közvetlen melegtől és izzadt. A szaga is elérte lassanként. Elfintorította az orrát, nem bírta az ilyen szúrós, kellemetlen szagokat. De azért odalépett hozzá és beleszagolt a sörébe, amit a kovács szorongatott meglepetésében.

- Ez jó, izgalmas ez az ital!- mondta mély, lágy hangján.  - Innék belőle, megengedi? - majd óvatosan lefejtette a göcsörtös kezét a pohárról és jóízűen belekortyolt a keserű és hideg italba.
A kovács eltátotta a száját. Ilyet itt ő még sose látott.
Ki lehet ez a lány? Hogy került ide?

A többiek is magukhoz tértek erre a korábbi döbbenettől és mozgolódni kezdtek. Halk suttogásban tárgyalták meg egymással a jelenést. Hangsúlyuk kétkedő volt, de nem kellemetlen, a lány érdeklődve figyelte őket, kezében még mindig ott volt a párás söröskorsó.
Körbe nézett a társaságon. Igencsak mulattatta a látvány. Ilyet eddig még ő sem látott. Ennyi férfi és csak ő az egyetlen nő köztük. Furcsa egy hely ez, bizony.

A morajlás lassan erősödött, pár szót már ki tudott venni a beszélgetésekből. Micsoda dolog.....meg ..nahát, hogy meri.....egyedül ..ide.....de igazából nem nagyon értette a dolgokat.

Tekintete megpihent a kovácson, aki még mindig kővé válva bámulta a sörét szorongató nőt.
Megbocsátón rámosolyodott, majd azt mondta neki, picit közelebb hajolva a füléhez, halkan, de jól tagoltan, hogy megértse:

 - Megbocsát most nekem, ugye? - puhán letette a söröskriglit a pultra és kecsesen tovalibbent a pult mentén.
Magassarkúja hangosan kopogott a kicsorbult köveken.

Megállt egy másik férfi mellett, aki a kalapját hanyagul a pultra tette. A lány felvette a kalapot és a fejébe nyomta, majd hatalmasat kacagott. A hangja sokáig csilingelt a poharakon. A férfi - ennek is kidolgozott volt a keze és fekete a körme, kis zölddel vegyítve - zordan nézett rá. A lány vihogott egyet, majd megköszörülte a torkát és levette a kalapot, majd gondosan elhelyezte a pulton. Leheletfinoman megsimította a férfi alkarját, szégyellősen rámosolygott, majd tovasuhant. A férfi megfordult és jól megnézte magának a nőt tetőtől talpig. Alig hallhatóan még csettintett is hozzá a nyelvével.

A távolabbi sarokban a falu bolondjának tartott középkorú, vörösesszőke, kócos hajú férfi volt a legbátrabb.  Kikecmergett a helyéről, megigazította a kézelőjét, ami már kicsit foszlásnak indult, lehúzogatta a csuklójáig, majd italát fogva elindult a nő felé.
Az éppen a következő áldozatát cserkészte be, egy idősebb férfit, aki a lába mellé rakta le a táskáját, egy fekete, valamikor jobb napokat látott aktatáskát, amiben az ebédjét szokta magával cipelni a munkahelyére.
A lány éppen felemelni készült azt, mikor a bolond megszólalt, kivillantva mind a három, kicsit már szuvas fogát:

- No, te kis boszorkány, hát mit keresel itt a kocsmánkban? - mondta jó hangosan, hogy a többiek is hallják.
A csehó elcsöndesedett. Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelt.

A lány kezéből leesett a földre a táska. Felnézett alulról a bolondra. A szeme furcsát villant.

Pár pillanat múlva halkan dudorászva sétált az országúton, karján egy bokréta szép színes lufival.
Meg-megcsóválta a fejét, és azt szűrte a fogain keresztül:

 - Azt a boszorkányt, azt nem kellett volna .... - és kedvtelve nézegette az idétlenül ide-oda libegő lufikat.


(A fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod )megnézni: a fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol)