Kiképzés

- Befejezted?
Szempillái merevek szegeződtek rám, mint a gereblye karmai. Kék szeme szinte hipnotizált.
Lassan összehúztam magam. Tarkómról egy izzadságcsepp indult meg lefelé a gallérom mögé.
Agyam lázasan és kétségbeesetten kattogott.
Atyaég, ez a kiscsaj nem piskóta, hogy lehettem ilyen ökör, micsoda idióta dolgokat mondtam. Miért  voltam ilyen nagyképű, beképzelt és pökhendi? Nem is tudom, mi bújt belém. Talán elég lett volna az első percben elnézést kérni tőle  a késésért és emelt fővel lelépni, akkor nem sodortam volna magamat ekkora bajba.
De valamiért azt gondoltam, pont most és pont neki megmondhatom, amit nem mertem eddig senkinek és soha, hogy mennyire utálok szárazföldön izzadni - persze, mert évekig úsztam és ugye a vízben nem érezni az izzadságszagot, mert mindent, a fájdalmakat és a szenvedés nyomait is elmossa a víz.  És az is váratlanul és elszántan buggyant ki belőlem, hogy eszem ágában sincs holmi korlátolt börtönszigorúságú diétát tartani, patikamérlegen kimért, és kicentizett kajákat nyammogni étvágytalanul hónapokig. Még csak azt kéne. Nekem, aki imádok enni, sőt, főzni és sütni különösen, akinek a sütijeiért, a csodás, szájban olvadó trüffeljeiért ódákat zengenek.
Hát nem, nem és nem.....és most ez a gyerekes dac hogy megbosszulta magát.
Óvatosan a combom alá csúsztattam mind a két remegő kezemet. Megalázottan, alulról pislogtam fel a lányra. Kék szeme még mindig rá szegeződött.
Bár mintha valami kis csúfondáros fény is megvillant volna benne.
Vagy ezt csak úgy képzeltem.
No, most már mindegy, gondoltam beletörődve.

 - Befejezted? - kérdezte még egyszer.
- Igen. - suttogtam maga elé lehajtott fejjel.
- Nos, akkor elmondom a feltételeimet. - mondta a kékszemű kiscsaj, a személyi edző.

És a kiképzés megkezdődött.