Mai történetek, modern mesék

Nehezen indultak el otthonról vonzotta őket a nyugalom.  Régóta nélkülözniük kellett a másik társaságát. Aztán ebéd közben kinézett az ablakon és látta, hogy ragyogóan süt a nap. Gondolta, jó lesz a másiknak a hosszú bezártság után egy kis sütkérezés. Lassan lépkedtek a lépcsőn, miközben megnyugtató szavakat suttogott a másiknak, egészen a hajához hajolva. Megcsapta az a finom illat, ami mindig úgy elvarázsolta. Halkan beszívta a levegőt. Kiértek az utcára. A park felé vették az irányt. Óvatosan lépdeltek a rohanó emberek között. Találtak is egy jó kis padot, közel egy hatalmas tölgyfához, pont szemben a kis tóval, ahol vadkacsák ténferegtek.  Kicsit körülményesen ültek le, szépen egymás mellé. A kistáskáját közéjük tette le. A másik felszabadultan beszélt mindenfélét. Ő behunyta a szemét.  Próbálta megfejteni, hogy mit érezhet a másik most. Furcsa volt így a világ. Mintha valami kilúgozódott volna belőle, a színe, a megszokott látvány. Egésze...

Napok óta itt rostokolt ebben a sötét és nedves cellában. A ruhája szorosan tapadt rá. Karjaival átkulcsolta a lábait, a fejét a karjai közé hajtotta. Csak folyadékkal táplálták, azt is csak valami szűk szívószálon adták be neki. Bár lehet, hogy volt valami más is benne, mert úgy érezte, mintha a ruhája egyre szorosabb lenne rajta, vagy mintha saját maga egyre jobban megnőne. Nem értette a dolgokat. Úgy ült ott, mint valami embrió. Visszaemlékezett a magzati korára.  Olyan picike és védtelen volt és olyan hálás a táplálásért! Szépen nőtt, gyarapodott, délceg ifjúvá serdült. Aztán most itt ez a börtön. Halvány gőze nem volt, mi történik itt vele. Egyszer csak azt vette észre pár nap múlva, hogy a cella fala szinte a ruháját súrolja. Roppant furcsa érzés volt, nem tudta hová tenni. A folyadék is, amit folyton adagoltak neki, mintha valami kábító dolgot tartalmazott volna, egészen vidámmá tette. Biztos valami narkó - gondolt rá megrettenve. Nem értette, mi...

Kedves Olvasóim! A blogom most lépte át a tizenötezredik oldalletöltést! Köszönöm Nektek, hogy rendszeresen olvassátok az írásaimat! Számomra őszinte öröm, hogy kellemes perceket szerezhetek Nektek a novelláimmal! Olvassátok továbbra is!

Plutty, plutty….. – monoton érzéketlenséggel hullottak a könnyei a padlóra, ahogy görnyedten előre hajolt. Rázkódott a válla. Már egész szép kis tócsa képződött a könnyekből.  Őt persze ez nem érdekelte. Nagyobb volt a baja annál.  Meg nem is látta volna a patakzó könnyein át. Napok óta éjszakánként órákig varrta azt a szemvakítóan fehér bolerót. El akarta készíteni meglepetésnek a lánya esküvőjére. Igyekezett mindenáron lebeszélni arról, hogy felsőt csináltasson a ruhához,még az esküvői szalon tulajdonosával is beszélt titokban, hogy vegye rá a lányt, nem kell ahhoz az erősen kivágott, csodás dekoltázsú ruhához felső. Minek is, hadd látszódjék az a formás dekoltázs.  Pedig titokban nagy dologra készült. Még életében soha nem varrt, nemhogy esküvőre való dolgot. Bújta a netet, szabásmintákat keresett, fórumokat nézett át, véleményeket kért, és ötleteket, hol vegye meg az alapanyagokat. Korábban elkérezkedett a munkahelyéről, úgy ment az egyik legelegá...

-         Hogy ez a baba milyen cuki! Jaj hogy egyem azt a dundi kis húsát! – nézett bele a babakocsiba egy kicsit zilált őszes hajú idősebb asszony. Még a szatyrát is letette a lábához, úgy csodálkozott. Egészen ellágyultam tőle.  Én is tudtam, hogy szép a kislányom, de minden egyes alkalommal, mikor megcsodálták sétáltatás közben, megdobbant a szívem. Ja, és dagadt a keblem a ruha alatt, micsoda kis gyönyörűségem van nekem. Ma pont a  legcukibb ruháját adtam rá, azt a rózsaszín szívecskés, fodros ruhácskát, amit még az apja vett neki a születése előtt. De rég is volt az, istenem! Könnyek szöknek a szemembe, észrevétlenül elmorzsolom. Nehezen jött össze ez a kicsi, de megérte a fáradozást és a várakozást. Kár, hogy már egyedül örülök neki. Valóságos kis angyalka, eszik, iszik és rengeteget alszik. És szinte mindig csak mosolyog, csak nagyon ritkán sír, de akkor is okkal, főleg ha éhes.  Mindenki imádja, bármerre megyü...

-.... .egész hétvégén viharos erejű szél fog fújni, helyenként széllökésekkel.... Itt elzárta a rádiót.Nem akarta tovább hallgatni a rossz híreket. - No tessék, még csak ez kell, ezt a Húsvétot már fújhatjuk!...berzenkedett magában. Pedig hogy ki akarta fújni magát ezen az ünnepen, végre. Odacsattogott az ablakhoz, és kitárta. Szinte aban a pillanatban becsapta a szél, majdnem kitört az ablaküveg.Hangosan szikozódva rángatta vissza a kicsapódott függönyt, majd nagy erővel becsukta az ablakot. Egyre idegesebb lett. Valamit csinálni akart, valamit, ami nem idegesítni fel, mint a bolond áprilisi időjárás. Eldöntötte, ebédelni fog, nem várja meg a kisunokáját. Odalépett a húsleveshez, kimert belőle egy nagy merőkanállal, majd mohón nekiállt. - Fúj.....auuuu! - kiáltott fel és a szájához kapott. A forró leves megégette a nyelvét, kicsit a szája szélét is. Mérgesen locsolta rá a csapnál a hideg vizet. Valahogy csillapodott a bosszúsága. - Mindig ez a mohóság....fenébe is!  ...

- Vigyáááááázz! - kiabálta rémülten. Még éppen időben. Társa az utolsó pillanatban tudott arrébb libbenni. A kis ficsúr iszonyú sebességgel repült közöttük tovább - kaján nevetése lassan halt el.  - Nahát, hogy ezek a fiatalok milyen szelesek! - mondta idegesen a lány- és szaggatottan vette a levegőt. - Jól vagy? Nem lett semmi bajod?  - kérdezte aggódva a másik. Óvatosan körülnézett, mielőtt közelebb került hozzá. - Igen, nagyon drága vagy, hogy így vigyázol rám! Szerencsére nem lett semmi bajom.  - szólt  a lány lágyan. Kis szeme csillogott, ahogy ránézett  a fiúra. - Azért igazán óvatosabban is körözhetnének, még lehet, hogy másnak is baja esik! - Menjünk kicsit arrébb, ott több hely van - mondta a fiú és elegánsan arrébb lejtett. - Rendben, követlek drágám! - lehelte finoman a lány és kecsesen odébb libbent. Tekintetük egymásba fúródott. A fiú szeme is szikrázott. Csodálatosan keringőztek. Fantasztikus íveket írtak le egymás körül, megpörd...