Luk

Plutty, plutty….. – monoton érzéketlenséggel hullottak a könnyei a padlóra, ahogy görnyedten előre hajolt. Rázkódott a válla. Már egész szép kis tócsa képződött a könnyekből. 

Őt persze ez nem érdekelte. Nagyobb volt a baja annál. 

Meg nem is látta volna a patakzó könnyein át.

Napok óta éjszakánként órákig varrta azt a szemvakítóan fehér bolerót. El akarta készíteni meglepetésnek a lánya esküvőjére. Igyekezett mindenáron lebeszélni arról, hogy felsőt csináltasson a ruhához,még az esküvői szalon tulajdonosával is beszélt titokban, hogy vegye rá a lányt, nem kell ahhoz az erősen kivágott, csodás dekoltázsú ruhához felső. Minek is, hadd látszódjék az a formás dekoltázs. 

Pedig titokban nagy dologra készült.

Még életében soha nem varrt, nemhogy esküvőre való dolgot.

Bújta a netet, szabásmintákat keresett, fórumokat nézett át, véleményeket kért, és ötleteket, hol vegye meg az alapanyagokat.

Korábban elkérezkedett a munkahelyéről, úgy ment az egyik legelegánsabb textilboltba be a belvárosba. Izzadó ujjakkal fizette ki a borsos számlát, majd a selyempapírba csomagolt anyagot diadalmasan vitte haza. A férje csak ingatta a fejét, az volt a véleménye, őrült ötlet. Ez a feladat még egy profi varrónőnek is kihívás, nemhogy neki, aki rendszeresen megbukott a technika órán a kézimunka vizsgafeladatok miatt. Talán pont ezért akarta annyira bebizonyítani főleg saját magának, hogy meg tudja oldani teljesen egyedül ezt a nagy feladatot.

Még egy nap volt hátra az esküvőig. Már három hete minden éjszaka csak ezt a bolerót varrogatta – kézzel, mert varrógépet azért nem akart venni. Hadd érezze a lánya a törődést, azt, hogy tiszta szívvel és lélekkel hagyni akart neki valami maradandót. 

Esküvői bolerót.

Rettenetesen izgult, hogy időre meglegyen. Alig aludt az idegességtől.

Se éjjele, se nappala nem volt. Bizonyítani akart. Magának, a férjének, a lányának….de főleg az általános iskolai technika tanárának, aki olyan lemondón és megalázó módon vetette oda neki szinte foghegyről: - Te aztán nem leszel varrónő, a fejemet teszem rá! Menj csak el irodistának, jó lesz az neked! – és még talán köpött is egyet megvetőn, de erre már nem emlékszik pontosan.

Az is lett, irodista. Mert soha meg nem próbált volna semmilyen kézimunkát magától, hiába született lánya. Most meg, hogy így vakmerőn felvállalta ezt a feladatot titokba, feszítette a bizonyíthatnék.

És éppen egy nappal a nagy nap, az esküvő előtt ott éktelenkedett a már majdnem teljesen kész gyöngyös hófehér boleró elején, pont a bal oldalon a szív fölött egy egycentis luk.

El sem tudta képzelni, mikor és hogyan kerülhetett az oda rá. Hiszen előző nap még nem volt ott. Nem emlékezett, hogy belevágott volna az anyagba, annyira óvatosan nyúlt mindig hozzá, mint a hímes tojáshoz. Mindig gondosan elrejtette egy fiókba, selyempapírok közé a ruhadarabot. A férje is nagyon szorított neki, ő sem lehetett. Más meg nem is tudott róla. Csak döbbenten meredt a minta közepén éktelenkedő lukra.

A tehetetlenségtől kezdett el zokogni. Ez a luk akkora kudarc volt, úgy érezte, hogy nem tudja sose kijavítani. Hónapok kemény munkája veszett most el ezzel.

Sírt, csak sírt, képtelen volt abbahagyni a zokogást.

Élete minden fájdalma, minden kudarca benne volt.

Nem tudta, mennyi ideig sírt, de egyszer csak elapadtak a könnyei.

Döbbenten meredt a padlón szétfolyó könnytócsára. 

Óvatosan felállt, majd kiment a konyhába egy felmosórongyért. 

Lassú, megszokott mozdulatokkal felmosta.

Kiment a fürdőszobába, megmosta az arcát. Ettől aztán kicsit jobban érezte magát.

Aztán visszament a szobába. Elővette a lukas bolerót, nézte egy darabig, összeszűkült szemmel, mintha akkor nem látná a lukat, majd megfogta a ruhadarabot, megfordította és komótos mozdulatokkal lassan befoltozta.

Megfordította, majd a fény felé tartotta.  Nagyítót vett elő. Így sem látta, amit korábban.

Hatalmasat sóhajtott. A luk eltűnt.

Széles mosoly terült szét az arcán.

Megnyugodva keresgélt a gyöngyös dobozában, sokáig kutatott, míg megtalálta, amit keresett.

A picike hófehér, csillogó szívet lassú mozdulatokkal varrta fel a bestoppolt luk fölé.