Cuki

-        Hogy ez a baba milyen cuki! Jaj hogy egyem azt a dundi kis húsát! – nézett bele a babakocsiba egy kicsit zilált őszes hajú idősebb asszony. Még a szatyrát is letette a lábához, úgy csodálkozott.

Egészen ellágyultam tőle. 

Én is tudtam, hogy szép a kislányom, de minden egyes alkalommal, mikor megcsodálták sétáltatás közben, megdobbant a szívem. Ja, és dagadt a keblem a ruha alatt, micsoda kis gyönyörűségem van nekem.

Ma pont a  legcukibb ruháját adtam rá, azt a rózsaszín szívecskés, fodros ruhácskát, amit még az apja vett neki a születése előtt. De rég is volt az, istenem! Könnyek szöknek a szemembe, észrevétlenül elmorzsolom.

Nehezen jött össze ez a kicsi, de megérte a fáradozást és a várakozást. Kár, hogy már egyedül örülök neki.

Valóságos kis angyalka, eszik, iszik és rengeteget alszik. És szinte mindig csak mosolyog, csak nagyon ritkán sír, de akkor is okkal, főleg ha éhes.  Mindenki imádja, bármerre megyünk vele. Fantasztikusan lehet vele ismerkedni. Ami most pontosan jól is jön.

Merengésemből a nő kérdése hozott vissza:

-…és hány hónapos ez a drágaság? – nézett rám nagy szemekkel. Lehet, hogy nem először kérdezte, mert valami kis szemrehányást láttam a szemében.

- Ó, pici még, tízhónapos.  – mondtam gyorsan.

- Nahát, sokkal fiatalabbnak néz ki, bár a lányok mindig kisebbek a fiúknál! – tette hozzá magyarázkodva. Nem akart elmenni, láthatóan kedvét lelte a gyönyörködésben.

Pedig szeretnék tovább menni, látom, éppen üres a kedvenc padunk a kacsás tónál. Ott szoktunk sütkérezni egy jódarabig. Sokan járnak arra, jó kis hely az. Belátni az egész környéket.

-        - Nagyon örülök, hogy tetszik a kislányom. Igazán kedves Öntől, hogy megállt, de nekünk most tovább kellene mennünk. Holnap is errefelé sétálunk, lehet, hogy találkozunk! – mondom neki mentegetőzve, majd egy széles mosollyal határozottan tovább tolom a babakocsit.

Már közelít egy andalgó fiatal pár a padunk felé, meggyorsítom a lépteimet. Sikerült még éppen lecsapni a kedvenc padunkra. A pár csalódottan sétál tovább, bár egy mosolyt megeresztenek az ártatlanul mosolygó kislányomra.

Leülünk és kényelembe helyezzük magunkat. Előveszem a kötésemet. Még a télen kezdtem el, a gyerek születése előtt, most be akarom fejezni végre, bár a színei kicsit fiúsak. Nem baj, majd jó lesz az nekem a sötét télikabátomhoz.

Kicsit süttetem az arcomat a napon. A gyerek elalszik. Édesen mosolyog még álmában is.

Nekiállok a kötésnek. Óvatosan körülpillantok a munkám mögül. Semmi érdekes.

Egy nyugdíjas pár kacsákat etet, meg egy kisfiú rugdossa a tér végén a fociját.

Belemélyedek a kötésbe. Elég egyhangú, nem akartam mintát rakni bele.

Megnyugtat ez a kötés, jó, hogy elhoztam. Van mit csinálnom, legalább a gondolataimat elrendezgetem közben.

Mindig csak arra térek vissza, hosszú hónapok óta, hogy miért lett így vége. Nem értem, képtelen vagyok felfogni. Azok után a gyötrelmes évek, a sok szenvedés és könny után. Annyira vágytunk mind a ketten gyerekre, és erre csak úgy, egyik napról a másikra eltűnt! Még sírni sem tudtam rajta. Csak belém égett a fájdalom.

Hirtelen egy árnyák vetül a kötésemre.

Felnézek. Egy magas, vékony, barna férfi áll előttem. Előre hajolva a  gyereket bámulja tágra nyílt szemmel, szinte issza magába a látványt.

Kényelmetlenül fészkelődöm. Furcsán néz. Van valami földöntúli hipnotikusság a nézésében.

Szinte elhaló  hangon leheli:

-        - Micsoda cuki kislány! Milyen gyönyörű gyermek…és micsoda cuki kis ruhája van!  - aztán rám néz, majd leplezetlenül végigmér.

Feszengek egy kicsit, aztán idegesen elnevetem magamat.

A férfi csak áll ott, nem szól egy szót sem, szinte felfal a szemével.

Én is végigmérem a férfit, de csak óvatosan, bátortalanul. Rendes a ruhája, az arca tiszta, és a tekintete…..az valami delejes.

Egészen belefeledkezem a nézésébe, még a számat is eltátom kicsit.

Ahogy észreveszem magamat, rendezem a vonásaimat, aztán összecsomagolom a kötést és hellyel kínálom.

Beszélgetni kezdünk. Mindenféléről. Csapongunk. Ide-oda, egyik témáról a másikra.

Mintha ezer éve ismernénk egymást.

Végre az a cuki kisgyerek meghozta a reményt az életembe.