Fekszik

Hónapok óta ott feküdt, senki nem nézett feléje. Ott szomorkodott magában.

Egy hajszálvékony réteg por is fedte már.

A lelke nagyon nehéz volt.

Pedig mennyi lelkesedéssel vetette bele magát annak idején a kosárba!

Úgy elképzelte, hogy majd kinyitják és egész nap csak kézben lesz. Izgatott gyerekhangokara vágyott, meg csodálkozó dörmögésre, ragyogó napsütésre vágyott, de a pislákoló villanyfény is kielégítette volna. Karácsonyi illatokat akart szagolni, vagy friss tavaszi virágillatot. 

Igazából mindegy is volt neki, de még legrettegettebb álmában sem gondolta, hogy csak így hagyják elfeledve porosodni.ű

Élve meghalni.

Fájdalmasan felsóhajtott.

Mennyi sok kincs volt benne pedig, mennyi tudás, titok és izgalom meg szórakozás!

Volt benne sok száraz anyag is, kétségtelen, de az értő szem és agy sok élvezetet nyert volna a puszta adatokból is. Feltárulhatott volna előtte a világ összes kincse, titka, érdekessége.

A piramisoktól az Atlantisz titkáig, az esőerdők mélyétől a Himalája csúcsáig,  az apró pici sejtektől az óriási bálnákig, a Föld gyomrában levő óriási kristályoktól a barlangok hűvös, és nedves boltozatáig, a gőzgép működésétől a hologramig minden titok és érdekesség benne volt.

Minden. Amit csak a világ kínált.

Elszontyolodva feküdt ott tovább.

Behunyta a szemét. Ide még a nap sem süt be - konstatálta bánatosan.

Egészen máshogy alakult az élete, mint ahogy elképzelte. 

Az ifjonti lelkesedés megfakult, mint ahogy az aranybetűk a tetején. 

Azt képzelte, hogy az a sok kis csivitelő fiatal szinte egymás kezéből kapkodja majd ki izgatottan, úgy fogadják majd magukba azt a milliónyi izgalmas tudást, amit rejtegetett a mélye.

Hát nem így lett!

A legnagyobb fájdalma az volt, hogy a másik sarokban levő fekete, lapos valami viszont szinte mindig nyitottan feküdt, és villogott rajta valami. Kísérteties fénye bevilágította a sarkot. Oda bezzeg melléültek azok a kis ficsúrok, kinyitották és tágra nyílt szemmel bámulták órákig. Folyton csak verték a lapját mind a két kezükkel, a kattogás messze hallatszott. 

Hozzá legalábbis elért. 

A fülét nem tudta becsukni, még éjszaka is hallotta későig. 

Idegborzoló hangja volt. 

Meg a csodálkozó… óóóó, ezt nézd… meg…nahát, hogy mik vannak… mindig felverte a szoba csöndjét. Annyira izgatta, hogy mégis mi lehet az, ami érdekesebb dolog, mint amit az ő fedele rejt. Berzenkedett ellene ezerrel, mégsem tudta magára felhívni a gyerekek figyelmét. 

Ezért csak úgy feküdt ott a vékony porréteg alatt érintetlenül.

Egyik nap furcsa dologra lett figyelmes.

Már délután elkezdődött. A nap is lement, bár később sötétedett, mint pár hónapja.

Sötétség volt mindenütt, még az utcáról sem szűrődött be a lámpák fénye. És csönd volt, valami szokatlan, kicsit fenyegető mély csönd. Semmi nesz nem volt.

Felélénkült, próbált nyújtózkodni, hátha lát valamit, mivégre ez a nagy süket csönd. 

De semmit nem látott.

Később vidám fecsegés töltötte be a levegőt.

A gyerekek jöttek haza. Kivágták az ajtót és valami különös, imbolygó fénycsóvát látott a levegőben. Rávetült a sarokban fekvő fekete tárgyra. Kinyitották, de egy percen belül

csalódottan le is csapták a fedelét. A méltatlankodó gyerekhangok betöltötték a levegőt, hogy… most aztán hogy nézünk utána… meg…nagyon mérges lesz, ha nem készülünk el vele… meg még…az anyuékat sem tudjuk megkérdezni, ma csak későn jönnek haza, mind a ketten dolgoznak …aztán meg… bezzeg a szomszéd néninek is most kell színházba menni…nahát.

Reménykedve dobbant kicsi szíve. Hitetlenkedve rakta össze a beszédfoszlányokat.

Titokban remélte, hogy végre eljött az ő ideje.

És igen.

A lábdobogás egyre közeledett. A lendület szele lesöpörte róla a vékony porréteget.

Egyszer csak egy gyerekkéz felkapta és felemelte a levegőbe.

 - Nézzétek, itt van! De jó, hogy megtaláltam, már egészen elfeledkeztem róla.

Az apukám azt mondta, ha szükségem lesz rá, egyszer még jól jön nekem-

hallatszott az örömteli gyerekhang.

A szeles kis gyerekkezek izgatottan lapozták fel a vastag lexikont.

Végre betöltötte rendeltetését.

A lapok surrogása elnyomta megkönnyebbült sóhaját.