Hiszem

Mint polipcsápok nyúltak utána a karok. 

Lefogták, abroncsként szorították, a száját is betapasztották, hiába próbált segítségért kiáltani. 

Érezte, ahogy a gyomra összeszűkül, majd apró, pici, kemény golyóvá válik, amely fájdalmasan nyomja belülről, aztán kínos lassúsággal kúszik fel a torkába valami fura, émelyítő, fémes íz.

Ívben feszült meg a gerince, mellette az izmai szinte pattanásig feszültek. Hányigere volt, szédült, alig látott, dőlt róla a verejték, ahogy küszködött az acélos karokkal, vergődött-ide-oda, mégsem tudott szabadulni a szoros fogásuktól.  

El akart menekülni innen messzire, még az emlékét is elfelejteni ennek a borzalmas élménynek. Cafatokban lógott róla a ruha, alul szinte már semmi nem volt rajta.

És csak nem akart vége szakadni az élménynek. 

Óráknak tűnt a vergődés. Lassan kimerült és elernyedt. 

Feladata. 

Hagyta, hadd történjék vele bármi. Elveszítette az eszméletét.

Arra ébredt, hogy valaki hangosan szólongatja. 

Éles fény vetült az arcába.

- Ébredjen fel, kérem! Nyissa ki a szemét! ….Ne aludjon vissza, most fontos, hogy ébren maradjon!

Válaszul nagyokat öklendezett, majd sugárban hányt valahova messzire.

Halk, visszafojtott káromkodás volt a válasz. 

Nem érdekelte, megkönnyebbült.

Nagyot sóhajtva bukott vissza a feje a párnára. Megpróbált aludni még egy kicsit.

Órák teltek el.

A hajnali napsugár élesen vágott be a függöny közül, éppen a szemébe.

Riadtan ült fel. Kábán nézett körül, kereste az éjszakai emlékek nyomait.

Semmi különöset nem látott. 

A szokásos reggeli szétdúlt ágy, rajta az átizzadt hálóing, felcsúszva egészen a derekáig. 

Megemelte a takarót, majd óvatosan odanyúlt. Valami furcsa, ragacsos valamit érzett az ujjain. Remegve húzta ki a kezét, majd izgatottan a szeme elé tartotta. 

A fényben valami vöröses maszatot látott az ujjbegyein.

Csalódottan törölte bele egy papírzsebkendőbe. 

Lehorgasztotta a fejét, majd mélyet sóhajtott.

A zajra valami mocorgást látott a szeme sarkából. 

Odanézett, de nem ébredt fel a férje, csak a másik oldalára fordult és aludt tovább.

Nehézkesen, óvatosan felkelt és kiment a mosdóba.

Ott lerogyott a vécékagylóra. Míg rendbe tette magát, letörten maga elé motyogott.

- Ezt nem hiszem, hogy megint nem sikerült….! – majd még vagy háromszor elmondta  hitetlenkedve.

Belenézett a tükörbe. 

Visszahőkölt a zilált hajától és a mély, fekete karikáktól a szeme alatt.

Riasztó látványt nyújtott.

A szája sarka is legörbült mind a két oldalon. 

Mély ráncokat vésett az arcára ez a sokadik, rémálommal teli éjszaka. 

Nem értette, nekik miért nem sikerül már, mikor olyan régen vágynak rá.

Csak támaszkodott a mosdókagyló szélén és bámulta magát, mintha a tükörképe választ adhatott volna a gyötrő kérdésre.

Percek teltek el, már fázott a lábszára a hideg padlótól.

Nem érdekelte, hogy megfázhat. 

A választ akarta tudni. És érezte, hogy nagyon közel jár hozzá. Csak valami apró pici jelre volt szüksége, ami feloldozza ez alól a gonosz varázslat alól. Mert egészen biztos volt benne, hogy ez csak valami átok lehet rajta.

De nem történt semmi. 

A tükörképe éppen olyan döbbenten nézett vissza rá, mint korábban.

A ráncok és karikák is közönyösen szabadalták az arcát.

Csak állt ott némán, elgyötörten. 

Várt.

A nap lassan kúszott felfelé, finom sárgásaranyba vonta az alakját.

Kicsit megmelengette. Szép nap ígérkezett. Valami biztatás volt benne.

Kicsit felderült az arca, jólesett neki ez a melengető napocska.

Kihúzta magát, levette a kezét a mosdóról.

És most valami furcsa történt. 

Valami dörgést hallott. Egészen közelről. 

A válláról mázsás súlyok hullottak alá, egyik a másik után, a padlóra gördültek le és ott dübörögtek egymás után.

Felhúzta a szemöldökét, lenézett a kőre. 

Nem látott ott semmit.

Nem értette. 

Pedig világosan hallotta a hangokat. Még visszhangzott. Erősen fülelt.

Valami furcsa szövetté állt össze a dübörgés. Egy szót hámozott ki belőle.

Egy olyan szót, ami örömmel töltötte el és bizakodással.

Hiszem… - ezt hallotta.

Belenézett a tükörbe. 

A váratlan mosoly különös fénybe vonta az arcát. eltűntek a ráncok a szája körül.

Határozott léptekkel ment be a hálószobába. Beszélni akart a férjével.

Fontos döntésre jutott és most ezt azonnal közölni akarta vele. 

Hittel.

( Ez a novella az október Minervában jelent meg,amit innen tudsz letölteni:

http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el)