Négyet rengett

4-et rengett, hej….

Iszonyúan kapaszkodtak a székükbe. Rémületükben néhányan még sikoltani is elfelejtettek.

Erre egyáltalán nem gondoltak, amikor elfogadták a meghívást. Bár kétségtelenül elég rejtélyes volt a meghívó szövegezése. A “… szeretettel várjuk a művelődési házban szerda este 6 órakor…” volt a legérthetőbb rész a szövegben. A bemutató lényege rejtve maradt a szemek elől, bár Józsi az a huncut szőke kőműves hunyorgó szemmel kommentálta a kocsmában a nagy eseményt. 

Azt mondta két feles között, hogy ő már sejti, mi lesz ott azon a nevezetes szerdán, látott ő már olyat külhonban, mikor Stájerországban járt kőművesként. Ott nagyon népszerű volt az ilyen. Hiába kérdezgették a felizgatott népek, hogy mondaná el mivégre is volt az a stájer mulatság, csak belefeledkezett a feles utáni sör dús habjába. Csintalan szemmel nyalogatta a sörhabot a bajuszáról, de nem szólalt meg, bárhogy is kérlelték. Még a beígért ingyen felesek sem hatották meg. Csak azt mondta nekik, majd meglátják, jöjjenek el mind, nem fogják megbánni.

Elérkezett az a szerda este. Rengeteg sok széket gyűjtöttek egybe a kicsit kopott művelődési házba szépen sorokba. Még a régóta csak pislákoló villanykörtéket is kicserélték vadonatújakra, világítottak azok nagyon.

Az érkező falusiak csizmája orrán megcsillant a fénysugár, a feszes gallérok kicsit fojtogatták a férfinépet, bár nyakkendő nem dukált alájuk. Szépen kimosdva, rózsaszín arccal, kivakszolt, kackiás bajusszal, kíváncsian beszélgetve csoportokba verődtek, mielőtt leültek.

A felületes szemlélő nem vett volna észre semmi szokatlant, de az idegennek feltűnt volna, hogy egy árva nőszemély sem sok, annyi sem volt a nézőseregletben. Hová tűntek a nők, vajon hova? – morfondírozott volna. De idegen nem volt a közelben, így ez a kérdés sem merült fel.

Pár fiúgyerek szaladgált csak a csizmák között, de ők is csak a rend kedvéért rohangáltak.

Lassanként 6-ot kondult a harang a templomtoronyban, a férfiak szépen leültek a helyükre, a gyerekek is abbahagyták a futkározást, majd ők is leültek, ahol találtak helyet. Tele volt a terem. 

A szem káprázott a sok patyolatfehér ingnyaktól és a fekete, csigahúsleveskor hordott fekete öltönytől.

Elcsöndesedtek, a várakozás a tetőfokára hágott.

Megjelent a polgármester és üdvözölte az egybegyűlteket.

Felkonferálta az első műsorszámot.

A légyzümmögést is meg lehetett hallani, akkora volt csend.

Aztán szétrebbent a színpadon a függöny. Felharsant valamit iszonyú idegesítő tárogatóhang, mint valami sziréna, fejhangon visított. Valami jajveszékelő dallamot játszott. A férfiaknak meglepődve húzódott fel a szemöldökük. Ilyet ők még sosem hallottak ott Nógrád megye kellős közepén, abban  a hegyek oldalához simuló szerény, pár száz lelkes kis falucskában.

Aztán valami olyat láttak, amit még életükben sohasem.

Négy középkorú asszony sasszézott be félpucéran, csillogó fényes szatén melltartóban, áttetsző színes muszlinbugyogóban. Lógott róluk a sok aranylánc és csilingeltek az aranypénzek. Meztelen talpuk surrogott a színpadon.  Ide-oda hajladoztak, ahogy középre tartottak, kettő balról, kettő jobbról.

Ahogy középre értek, a tárogató elhalkult és vad dobszóló kezdődött.

4-et rengett a nők hasa a dob ütemére, még a föld is megrengett tőlük. A telt, fehér női hasak vadul himbálóztak ide-oda, a férfiak tátott szájjal nézték. A süldőfiúk felnyerítettek, úgy röhögtek. Az idősebb emberek alig tudták elcsendesíteni őket. A férfiak megilletődöttsége nem szűnt.

A szám végén hatalmas tapssal jutalmazták a bátor asszonyokat.

Hát így volt az, amikor 4-et rengett Nógrádban.

( Ezt az írást az év egyik első híre ihlette, miszerint 4-es erősségű földrengés volt Nógrádban. Azt hiszem, valamit félrehallhattam....)