Köd előttem

Nagyon lassan vánszorgott a hajnali derengésben.
Sajgott mindene az egész éjszakai vándorlástól. Átkozta magát, miért kellett neki este elindulni, de nem tudott megmaradni a fenekén. Menni kellett, csinálni valamit, mert kezdett belebolondulni a várakozásba.

Késő estére lett készen a munkával. Leadta és csak fájó ürességet érzett utána.
Nem értette, inkább örülni kellett volna. De nem, csak az a fura hiány. Ott belül, mélyen.
Kiment a konyhába. Nem gyújtott villanyt, a telihold elegendő fényt adott.
Töltött a termoszból egy csésze teát. Elrévedt, ahogy kinézett az ablakon a sötétségbe, majdnem melléöntötte a felét. Idegesen facsarta bele a citromot, aztán lassú kortyokban kiitta.

Csönd volt, mérhetetlen csönd. Hiányzott neki a billentyűzet kopogása.
Furcsa volt nagyon ez a süket csönd.
Kinyitotta az ablakot és kikönyökölt. Az erdő felől hűvös hullámokban jött a hideg, megbozongott tőle. Gyorsan becsukta az ablakot.
Elkezdett pakolászni az asztalán. A papírokat csinos kupacokba rendezte. A tollakat is a helyükre rakta.
Közben finoman megsimogatta az egyiket, a kedvencét. Belecsúsztatta a kis piros tokjába. annak külön tartó dukált, azt szerette a legjobban. Mennyi kósza gondolatot rögzített az hűségesen!
Előkereste a táskájából a jegyzetfüzetét, azt is átlapozta. Elmosolyodott némelyik nehezen olvasható bejegyzésen. Micsoda szokatlan jegyzetek - maga is elcsodálkozott egyik-másikon.
Visszacsúsztatta a táskába.

Lekapcsolta a gépet. Megszűnt a zümmögés. Végtelen lett a csend.
Nagyot sóhajtott, mélyet, elégedettet.

Aztán valami furcsa émelygést érzett mélyen a gyomrában Bevillant, hogy talán éhes.
Tényleg, órák óta nem evett, el is feledkezett róla a nagy hajrában.
Megint kiment a konyhába, kent magának egy vajas kenyeret, megsózta jól, és mohá falatokban megette.

Visszament a szobájába.
Kicsit jobban érezte magát. Lassú mozdulatokkal vetkőzni kezdett. Épp a nadrágját vette le, mikor furcsa remegést érzett a szíve körül. Nagyon melege lett és verejtékezni kezdett.
Nem értette.

Hirtelen bevillant neki, hogy mit kell tennie.
Kapkodva visszarángatta magára a ruhákat, felvette a túracipőjét és a kabátját, magához vette a táskáját és egy fejlámpát.
Vissza sem nézett, úgy csukta be az ajtót.

Nekiindult az éjszakának.

....és most itt van, elcsigázottan.

A tarlót vattaszerű pára fedte, odébb az erdő felé gomolygott a reggeli köd, puhán és ellenállhatatlanul.

Köd előttem - gondolta és utolsó erejével belevetette magát a rejtélyes erdőbe. Már csak ez volt hátra.
Nem volt más választása, tudta, csak ezen az úton érheti el.....


( Kedves olvasóim, valami készül a maisztorik házatáján, figyeljétek a folytatást!)