Mai történetek, modern mesék

Liebster Award díjat kaptam! Óriási megtiszteltetés ért, mert Liebster Award díjat kapott a maisztorik c. blogom.  Horváth Ágnes alvásgurutól  kaptam, aki az alvástréning című blog tulajdonosa - a blogját www.alvastrening.cafeblog.hu címen találjátok meg. Rendszeresen olvasom Őt, nagyon sok hasznos tudást, tippet és trükköt tanulok tőle.  Kedves Ági, őszintén köszönöm a díjat, nagy megtiszteltetés ez nekem! A Liebster Award egy vándordíj , amelyet most én is tovább is adok.  De előbb lássuk Ági kérdéseire adott válaszaimat: 1. Milyen alvó vagy? Hétalvó vagy ébren alvó? Esetleg rosszalvó? Egyértelműen hétalvó vagyok - főleg azért, mert bagolyként nagyon nehezen tudom rávenni magamat, hogy végre ágyba bújjak.  2. Melyik az a legextrémebb szituáció, amiben aludtál? pl szabad ég alatt, fürdőkádban, Antarktiszon, stb. Egyetemistaként stoppal az Inari-tóhoz utaztunk fel Lappföldre és az út mentén a szabad ég alatt hálózsákban aludtun...

Ütemesen rázta a fejét, behunyt szemmel előre-hátra ringatózott a zene ütemére. Az ütem néha gyorsabbra, vadra váltott, ahogy a számok váltogatták egymást a lejátszóban. Hosszú volt még az út hazáig és jó helyet fogott ki a vonaton. Az ablak melletti, menetiránnyal szembeni ülést, ami egy csomó embernek a kedvence volt. Igaz, kicsit küzdeni kellett érte egy fiatal sráccal, de az a végén feladta, ő olyan hévvel törtetett át mindenen, hogy átengedte neki a helyet. Egy hosszú gitárszóló jött, kicsit talán túl hosszú is. Kinézett az ablakon. Látta a villanypóznákat, ahogy szép sorban maradoznak el a vonat mellől, néha gyorsabban, ahogy a vonat sebesebbre váltott, máskor meglassulva, ha megálló érkezett. Roppant unalmas volt ez az út. Mióta a város szélére költözött, naponta kétszer tette meg ezt, igaz, ennél gyorsabban nem is tudott hazaérni. A vonat a város szívébe szállította, onnan már csak pár perc volt gyalog a munkahelye. A munkahelye. Újra behunyta a szemét. Behunyt szemm...

Nagyokat pislogott alulról felfelé, a jelre. Hason feküdt,  kicsire összehúzta magát. A lábát is maga alá húzta, mintegy ugrásra készen. Az a valami ott fent gőgösen lógott, karmokban végződött. Fenyegető volt a puszta léte, nagyokat kellett nyelnie tőle, gombócot érzett a torkában. Szeretett volna elfutni onnan messzire, csak ne lássa azt a jelet. Eközben egy másik helyen épp visszahőköltek a menetelők a sorban, mert egy nagy függőleges oszlop állta az útjukat, a végén valami különös gömb felett állt. Mentek volna még tovább végtelen sorban, de ez a jel megakasztotta őket. Nem értették, őket egy parttalan utasítás küldte, áradt, mindent betöltött és csak ontotta és ontotta a képviselőket vég nélkül. Azok a  jel előtt megtorpanva feltartották a sort, a többiek majdnem átbucskáztak a hátukon, a hátsók mérgesen, hadonászva, kiabálva próbálták megtudni a megtorpanás okát. Másutt a tétova, lustán haladó csoportot egy egyszerű gömb zárta. Lassan ocsúdtak fel a tagok, értetlen...

Próbáltam mély levegőket venni, úgy, ahogyan tanultam a csoportban. Már régen nem voltam náluk, azt gondoltam, nincs rájuk többé szükségem, tudok magamon uralkodni. Őszintén azt hittem, hogy soha többé nem kap el a vágy. De elkapott. Váratlanul, kegyetlenül és pontosan betalált, épp, mikor már elfelejtettem a rettegést. Mint valami kis kósza lepkét. Lesben állt, kivárta a megfelelő pillanatot és hopp, elkapott. Gyötrődve vergődtem. A levegő fogyott, egyre csak fogyott körülöttem, a mély levegővételek egyre felületesebbé váltak. Kegyetlen meleg volt, mindenféle mozgás nélkül is dőlt rólam az izzadság, de most már patakokban folyt, minden kis hajlatom sikamlóssá vált. Megcsapott valami savanyú szag.  Megtántorodtam tőle. Éreztem már ezt többször korábban. A félelem és a gyötrő vágy undorító keveréke volt. Kétségbeestem. Próbáltam kicsire zsugorodni, úgy osontam a falak mentén, árnyéktól árnyékig surrantam. Csak még egy sarok, kibírod, nem lesz baj....nyugtatgattam magamat....

- Hé, mit tülekedik itt nekem, majdnem a lábamra lépett! - kiáltott fel méltatlankodva egy éltes asszonyság.  - Bocsánat ...-hebegett egy hórihorgas fiatalember zavartan - nem akartam Ön elé lépni. Kérem, én tisztelem az idősebbeket. - húzta ki magát önérzetesen. - Méghogy idősebbek, eh...! - mondta mérgesen egy középkorú úr hárommal arrébb. - Mondhatta volna tapintatosabban is. - hangja betöltötte a hatalmas termet. Szinte visszhangzott. A hórihorgas behúzta a nyakát és maga elé nézett. Nem szerette a kalamajkát, mindig nyugalomra vágyott. Ezért is tudták annyian megelőzni a sorban. Főleg azok, akik harsányan a saját igazukat hangoztatták, nem törődve a csendes tömeggel. Meg azok, akik csak törtettek előre, se jobbra, se balra nem nézve, csak konokul, fejüket leszegve, egyenest bele a másikba, szinte átfúrták magukat a soron, akármerre is kanyargott. Mindenki előre akart jutni, érvényesülni és főleg megtestesülni. Azért születtek folytonosan és termelődtek döbbenetes s...