Látogatás

Elbágyadt a magas láz utáni kimerültségtől.
Órákig aludt álomtalan, de nyugtalan alvásban.
A pizsamája tiszta izzadság volt, szinte facsarni lehetett belőle a nedvességet.
Néha felriadt, de csak a félálomig, aztán reszketve húzta magára a dunyhát.
Rázta a hideg, pedig meleg volt a szobában, jól befűtöttek.
Néha furcsa hangok is áttörtek a tudatába, de nem tudta azonosítani őket.

Kimerült vol, de a gyógyulás már megindult benne.

Napok óta beteg volt, nem akarta elismerni, de aztán mikor ledöntötte a lábáról a vírus,
beletörődött, hogy nem tud dolgozni menni.

Pedig hogy várták a kis pártfogoltjai ott a klubban.
Mindig mutatott nekik valami furcsa bűvésztrükköt, hogy elfeledtesse velük a sivár életüket.
Folyton kérdezgették, mi a titka, de sejtelmes mosollyal csak nézett rájuk, nem árulta el nekik.
Hiszen ez volt az ő igazi kis varázslatos klubjuk, ott a betondzsungel közepén.
Ott, ahol elfogadtáák és szerették őket feltételek nélkül, mindig, kiszámíthatóan.

Oda mentek iskola után, ahol kaptak egy szelet zsíroskenyeret, és forró, cukros teát.
Volt, hogy ez volt az egész napi élelmük, mert nem telt a családnak, miután kiizzadták a rezsit.
Vagy legalább a felét, hogy ne kapcsolják ki legalább az áramot. Csak azért, hogy tudják nézni a TV-t.
Ott bambultak előtte a családok egész nap, legalább addig sem kellett gondolkodi az életükön.
Azon, hogy miért nincs mindegyikőjüknek munkája, pedig akarnak és szeretnek dolgozni, miért így élnek és hogy lehetne másképp. Mert nem lehetett. Ezt tudták. Százszor megpróbálták és százszor kudarcot vallottak.És százegyedjére már elfogyott az erejük.
És ezért éltek így. Fásultan, kiábrándultan és elfeledve.
Ott a telepen.

A TV kék fénye ébresztette fel.
Döbbenten nézte a két barátját.
Honnan szerezték ezt a játékot?
Úgy emlékszem, hogy kidobta a múltkor a fiam, ...gondolta álmélkodva.

A két ősz öreg magáról elfeledkezve, megbabonázva játszott a TV-n, ujjongtak, mikor sikerült valami, és ugráltak, mint a kisgyerekek. Majdnem felrúgták a pattogatott kukoricás tálat a kanapé lábánál.

Elmosolyodott.
Drága örök gyerekek. Tudom már, mit fogunk csinálni együtt. Majd később mondom el a tervet...döntötte el magában.
Megkönnyebbülve kelt fel és ült közéjük ő is játszani. Nemsokára már ő is belemerült a játékba.
Lassanként visszanyerte erejét. A valódi gyógyulás megindult.

( A fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni:http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol)