Mai történetek, modern mesék

Elbágyadt a magas láz utáni kimerültségtől. Órákig aludt álomtalan, de nyugtalan alvásban. A pizsamája tiszta izzadság volt, szinte facsarni lehetett belőle a nedvességet. Néha felriadt, de csak a félálomig, aztán reszketve húzta magára a dunyhát. Rázta a hideg, pedig meleg volt a szobában, jól befűtöttek. Néha furcsa hangok is áttörtek a tudatába, de nem tudta azonosítani őket. Kimerült vol, de a gyógyulás már megindult benne. Napok óta beteg volt, nem akarta elismerni, de aztán mikor ledöntötte a lábáról a vírus, beletörődött, hogy nem tud dolgozni menni. Pedig hogy várták a kis pártfogoltjai ott a klubban. Mindig mutatott nekik valami furcsa bűvésztrükköt, hogy elfeledtesse velük a sivár életüket. Folyton kérdezgették, mi a titka, de sejtelmes mosollyal csak nézett rájuk, nem árulta el nekik. Hiszen ez volt az ő igazi kis varázslatos klubjuk, ott a betondzsungel közepén. Ott, ahol elfogadtáák és szerették őket feltételek nélkül, mindig, kiszámíthatóan. Oda mentek i...

Szorította a bokáját a kötél. A feje telement vérrel. A csuklója is elkezdett zsibbadni. Ha még sokáig lógok itt, agyvérzést fogok kapni...gondolta rettegve. Kicsit fészkelődött, mozgatta a kezét, hátha ki tudja bújtatni a hurokból. Azonban az még jobban rászorult. És még a bokája is megfeszült tőle. Rájött, hogy a két hurok össze van kötve, így abbahagyta a mocorgást. A fészkelődéstől elkezdett lengeni, jobbra, balra, jobbra balra, egyre nagyobb ívben. A szája már egésze kiszáradt, ahogy forgatta benne a rongygombócot, amit beletömtek. Kiköpni nem tudta, mert a száját egy széles, fényes tapasszal leragasztották. Levegőt kapott az orrán, de az is egyre kevesebb volt. Az üvegkalitkában éppen elfért, ahogy ide-oda lengett, épphogy nem érintette a falát. Mintha mérnöki pontosan kimérték volna és számítottak volna rá,  meddig tud lengeni. Ezen egészen elgondolkodott és meglepődött, hogy csodálja a mérnöki pontosságot. Kicsit meg is feledkezett a nagy csodálkozásban a saját kínj...

- Gyere fel hozzám, hidd el, nem bánod meg....duruzsolt a fiú a fülébe. Mindig vonzották az extrém dolgok, soha nem félt ő igazán semmitől, se mélységtől, se magasságtól. Hiába mondta neki az anyja, hogy ne ugráljon a magas sziklákról a mélybe, ne menjen sárkányrepülni, és ki ne merje próbálni a bungee-jumpingot, nem használt semmit a figyelmeztetés, mindig  és csakzértis kereste a veszélyt. Az adrenalin volt a reggelije, az uzsonnája, meg a vacsorája. Képtelen volt meglenni nélküle. Ez a srác is majd azt hiszi, hogy ő megijed az invitálástól. Nahát, nem ismeri még őt eléggé. Valami surrogást hallott lentről, mintha egy papírt csúsztattak volna a köpenye zsebébe. Elképedt. Mozdulni sem mert. Ilyet még nem hallott soha. Mert hát a vagánysága sok fiút megriasztott, inkább haverkodtak vele, mintsem randira hívják. Alig várta, hogy vége legyen az órának, rohant ki hanyatt-homlok a vécébe, és alig hogy magára maradt, rángatta ki a zsebéből a cetlit. Egy cím volt rajta.Lassan...

Fejét lehajtva lóbálta  a lábát a padon, ahogy hallgatta a fiú elbeszélését. Csak pár perce ült ott, de egy egész élet tárult fel előtte ezalatt. A srác épp ott tartott a mondandójában, hogy.... - ..és tudod Anya, mindig odaadom neki az uzsonnámat, mikor elfelejt hozni magával. És akkor rám nevet és én nagyon boldog vagyok. De pár napja már nem nevet rám. Nem értem, mi baja van velem. ...- a fiú hangja elcsuklott. Csönd lett. Nagyon mély és fájdalmas csönd. Mélyet sóhajtott. Talán nem hallották mások..gondolta. Micsoda gáláns dolog ez a fiú részéről, ez egy igazi lovag!..és nem becsüli az a lány ezt a mai világban....gondolta szomorúan magában. Megcsóválta a fejét. Még a láblógázást is abbahagyta. A fiú folytatta a panaszkodást. A hangja rekedtessé vált és szokatlanul elmélyült. - ....Régebben sokat játszottunk együtt, tudod, azt a kirakósat is teljesen magunk csináltuk meg, amit Apa vett nekem. Meg azt a legoszörnyet, még azt is. - Az Anya szótlanul bólogatott. Nem válaszol...