Mai történetek, modern mesék

- És azt láttátok, amikor abban a szemérmetlen miniszoknyában akart bemenni az özvegy Molnár boltjába? Még szerencse, hogy azok a rossz kölykök elgáncsolták. Úgy elesett, mint az ólajtó, még a térde is vérzett, haza is ment rögvest! Legalább a fejét lehajtotta, meglehet valóban szégyellte magát a szemérmetlensége miatt. – Juli néne orra hegye úgy mozgott ide-oda mint egy patkány fitető orra.  Előrehajolt, majd mohón folytatta:  - …azért még másnap megpróbált a kocsmába bemenni az emberek közé. Onnan meg a kocsmáros dobta ki, hogy a fehérnépeknek nem árul ő holmi puccos limonádét! Szégyenkezve oldalgott ki.   A léha céda! – nyomta meg az utolsó szavakat diadalmasan. Várta a hatást. A három öregasszonyon végigsiklott a lemenő nap fénye, bársonyos narancsszínekbe öltöztette őket. Igaz, a ráncaikat mélyebbre véste. Keserűséget és elfojtott vágyakat rejtettek azok a barázdák. Pedig nem így indultak ők neki az életnek. Jó természetük volt, mikor férjhe...

Hullámzott a tömeg, nehéz volt kerülgetni az embereket.  Többen már kicsit imbolyogtak, meg-megbillent a kezükben az üvegpohár, kiloccsant belőle a finom nedű. Itt-ott felharsant egy-egy öblös nevetés.   A késő nyári nap finoman melengette a padon ülők hátát.  A bennfenntesek emelt hangon nagyzolva méltatták az éppen kóstolt borokat, nedves fára, rejtett füstösségre meg gyümölcsös áthúzásra hivatkoztak.  A bornaivak meg tágra nyílt szemekkel figyelték az értékeléseket. Titokban óvatosan megint belekortyoltak a borba, de látszott rajtuk, hogy nem értik, miről beszélnek a  borokat méltatók. Nekik ez magas volt, mint csigának a stelázsi. Ők is meg-megálltak több helyen, találomra kiválasztottak kétfajta bort, és jóízűen elkortyolgatták, közben pedig hallgatták az emberek beszélgetését.  Volt ebben valami megnyugtató és otthonos. Csak úgy járkálni az utcán.  Azon az utcán, amit direkt ezért zártak le, hogy az egy évben kétszer megnyito...

Mint polipcsápok nyúltak utána a karok.  Lefogták, abroncsként szorították, a száját is betapasztották, hiába próbált segítségért kiáltani.  Érezte, ahogy a gyomra összeszűkül, majd apró, pici, kemény golyóvá válik, amely fájdalmasan nyomja belülről, aztán kínos lassúsággal kúszik fel a torkába valami fura, émelyítő, fémes íz. Ívben feszült meg a gerince, mellette az izmai szinte pattanásig feszültek. Hányigere volt, szédült, alig látott, dőlt róla a verejték, ahogy küszködött az acélos karokkal, vergődött-ide-oda, mégsem tudott szabadulni a szoros fogásuktól.   El akart menekülni innen messzire, még az emlékét is elfelejteni ennek a borzalmas élménynek. Cafatokban lógott róla a ruha, alul szinte már semmi nem volt rajta. És csak nem akart vége szakadni az élménynek.  Óráknak tűnt a vergődés. Lassan kimerült és elernyedt.  Feladata.  Hagyta, hadd történjék vele bármi. Elveszítette az eszméletét. Arra ébredt, hogy valaki hangosan ...

Csak úgy céltalanul sétálgattam az erdőben. Csodálatosan szép idő volt. A nap bújócskázott az ágak között, a tisztásokon virultak a virágok. Minden csupa lüktetés és élet volt. Mélyet szívtam a levegőből. Virág, fa,moha és meleg földszaga volt.  Valami fantasztikus keverék. Behunytam a szememet és a nap felé fordultam. A meleg jólesőn járta át a tagjaimat. Éppen ideje volt már egy kis lazítás. Sok volt ez a hét, sőt ez a hónap. Megkezdődött az iskola, megint reggeltől késő estig az a sok gyerekzsivaly. No meg a tanárok. Mindenkinek volt valami baja. Hol a gyereke betegedett meg, hol a feje fájt elviselhetetlenül, gyakran a beosztásra panaszkodtak, meg a tanáriban a szomszédra. Hiába no, mikor ennyi nő egy rakáson van, mindig van valami baj. No de mindig ez van, már megszokhattam volna az évtizedek során. Mégis mindig óriási izgalommal vártam én is az iskolakezdést. Talán jobban is, mint némelyik kis elsős. Főleg az izgatott, vajon megint micsoda gyöngyszemet talá...

Nehezen indultak el otthonról vonzotta őket a nyugalom.  Régóta nélkülözniük kellett a másik társaságát. Aztán ebéd közben kinézett az ablakon és látta, hogy ragyogóan süt a nap. Gondolta, jó lesz a másiknak a hosszú bezártság után egy kis sütkérezés. Lassan lépkedtek a lépcsőn, miközben megnyugtató szavakat suttogott a másiknak, egészen a hajához hajolva. Megcsapta az a finom illat, ami mindig úgy elvarázsolta. Halkan beszívta a levegőt. Kiértek az utcára. A park felé vették az irányt. Óvatosan lépdeltek a rohanó emberek között. Találtak is egy jó kis padot, közel egy hatalmas tölgyfához, pont szemben a kis tóval, ahol vadkacsák ténferegtek.  Kicsit körülményesen ültek le, szépen egymás mellé. A kistáskáját közéjük tette le. A másik felszabadultan beszélt mindenfélét. Ő behunyta a szemét.  Próbálta megfejteni, hogy mit érezhet a másik most. Furcsa volt így a világ. Mintha valami kilúgozódott volna belőle, a színe, a megszokott látvány. Egésze...

Napok óta itt rostokolt ebben a sötét és nedves cellában. A ruhája szorosan tapadt rá. Karjaival átkulcsolta a lábait, a fejét a karjai közé hajtotta. Csak folyadékkal táplálták, azt is csak valami szűk szívószálon adták be neki. Bár lehet, hogy volt valami más is benne, mert úgy érezte, mintha a ruhája egyre szorosabb lenne rajta, vagy mintha saját maga egyre jobban megnőne. Nem értette a dolgokat. Úgy ült ott, mint valami embrió. Visszaemlékezett a magzati korára.  Olyan picike és védtelen volt és olyan hálás a táplálásért! Szépen nőtt, gyarapodott, délceg ifjúvá serdült. Aztán most itt ez a börtön. Halvány gőze nem volt, mi történik itt vele. Egyszer csak azt vette észre pár nap múlva, hogy a cella fala szinte a ruháját súrolja. Roppant furcsa érzés volt, nem tudta hová tenni. A folyadék is, amit folyton adagoltak neki, mintha valami kábító dolgot tartalmazott volna, egészen vidámmá tette. Biztos valami narkó - gondolt rá megrettenve. Nem értette, mi...

Kedves Olvasóim! A blogom most lépte át a tizenötezredik oldalletöltést! Köszönöm Nektek, hogy rendszeresen olvassátok az írásaimat! Számomra őszinte öröm, hogy kellemes perceket szerezhetek Nektek a novelláimmal! Olvassátok továbbra is!