Fricska

Hullámzott a tömeg, nehéz volt kerülgetni az embereket. 

Többen már kicsit imbolyogtak, meg-megbillent a kezükben az üvegpohár, kiloccsant belőle a finom nedű. Itt-ott felharsant egy-egy öblös nevetés. 

A késő nyári nap finoman melengette a padon ülők hátát. 

A bennfenntesek emelt hangon nagyzolva méltatták az éppen kóstolt borokat, nedves fára, rejtett füstösségre meg gyümölcsös áthúzásra hivatkoztak. 

A bornaivak meg tágra nyílt szemekkel figyelték az értékeléseket. Titokban óvatosan megint belekortyoltak a borba, de látszott rajtuk, hogy nem értik, miről beszélnek a  borokat méltatók. Nekik ez magas volt, mint csigának a stelázsi.

Ők is meg-megálltak több helyen, találomra kiválasztottak kétfajta bort, és jóízűen elkortyolgatták, közben pedig hallgatták az emberek beszélgetését. 

Volt ebben valami megnyugtató és otthonos.

Csak úgy járkálni az utcán.  Azon az utcán, amit direkt ezért zártak le, hogy az egy évben kétszer megnyitott pincékből távoli vidékek borait mérhessék ki. Mert a környéken már nem sok szőlő volt, bor is kevés ezért. De a pincék azért megmaradtak mutatóba, mert bort ünnepelni kellett.

Meg a szőlőt és a mustot is.

Szóval csak nézelődtek, iddogáltak és melengették a hátukat a napon. 

És fotózgattak, csak úgy szórakozásul, főleg a pincéket, meg az embereket.

Egy 6-7 éves forma kislány száguldott át a lábak között. Valami furcsa volt a fején. 

Egy hajpántba egy szép toll volt beletűzve. Mint egy indiánnak.

Szélesen elmosolyodtak. A kislány szelesen éppen feléjük futott. 

Megtorpant, mikor meglátta a kamerát.

Kérdőn nézett rájuk és talán egy kicsit megilletődötten is.

–       Nohát, milyen gyors ez az indián kislány, csak úgy fut nesztelenül ebben a tömegben! – szólalt meg kedvesen a nő.

A kislány tágra nyílt szemmel nézett rá. 

Kezét csípőre tette, szemét mérgesen összehúzta és felháborodottan válaszolt:

–       Nem vagyok indián kislány, csak egy tollat tűztem a hajpántomba! Nem értem, miért mondja mindenki ezt nekem? – és nagyot toppantott pici lábával.

A férfi fényképezőgépet tartó keze meglepve lehanyatlott.

A kislány nem várta meg a választ, csak megcsóválta a fejét és tovább rohant.

Egymásra néztek, majd elnevették magukat. 

Fricska volt ez a javából.

( A fenti írás a májusi Minervában, egy online irodalmi magazinban jelent meg.)