Mai történetek, modern mesék

Kedves Olvasóim! A blogom most lépte át a tizenötezredik oldalletöltést! Köszönöm Nektek, hogy rendszeresen olvassátok az írásaimat! Számomra őszinte öröm, hogy kellemes perceket szerezhetek Nektek a novelláimmal! Olvassátok továbbra is!

Plutty, plutty….. – monoton érzéketlenséggel hullottak a könnyei a padlóra, ahogy görnyedten előre hajolt. Rázkódott a válla. Már egész szép kis tócsa képződött a könnyekből.  Őt persze ez nem érdekelte. Nagyobb volt a baja annál.  Meg nem is látta volna a patakzó könnyein át. Napok óta éjszakánként órákig varrta azt a szemvakítóan fehér bolerót. El akarta készíteni meglepetésnek a lánya esküvőjére. Igyekezett mindenáron lebeszélni arról, hogy felsőt csináltasson a ruhához,még az esküvői szalon tulajdonosával is beszélt titokban, hogy vegye rá a lányt, nem kell ahhoz az erősen kivágott, csodás dekoltázsú ruhához felső. Minek is, hadd látszódjék az a formás dekoltázs.  Pedig titokban nagy dologra készült. Még életében soha nem varrt, nemhogy esküvőre való dolgot. Bújta a netet, szabásmintákat keresett, fórumokat nézett át, véleményeket kért, és ötleteket, hol vegye meg az alapanyagokat. Korábban elkérezkedett a munkahelyéről, úgy ment az egyik legelegá...

-         Hogy ez a baba milyen cuki! Jaj hogy egyem azt a dundi kis húsát! – nézett bele a babakocsiba egy kicsit zilált őszes hajú idősebb asszony. Még a szatyrát is letette a lábához, úgy csodálkozott. Egészen ellágyultam tőle.  Én is tudtam, hogy szép a kislányom, de minden egyes alkalommal, mikor megcsodálták sétáltatás közben, megdobbant a szívem. Ja, és dagadt a keblem a ruha alatt, micsoda kis gyönyörűségem van nekem. Ma pont a  legcukibb ruháját adtam rá, azt a rózsaszín szívecskés, fodros ruhácskát, amit még az apja vett neki a születése előtt. De rég is volt az, istenem! Könnyek szöknek a szemembe, észrevétlenül elmorzsolom. Nehezen jött össze ez a kicsi, de megérte a fáradozást és a várakozást. Kár, hogy már egyedül örülök neki. Valóságos kis angyalka, eszik, iszik és rengeteget alszik. És szinte mindig csak mosolyog, csak nagyon ritkán sír, de akkor is okkal, főleg ha éhes.  Mindenki imádja, bármerre megyü...

-.... .egész hétvégén viharos erejű szél fog fújni, helyenként széllökésekkel.... Itt elzárta a rádiót.Nem akarta tovább hallgatni a rossz híreket. - No tessék, még csak ez kell, ezt a Húsvétot már fújhatjuk!...berzenkedett magában. Pedig hogy ki akarta fújni magát ezen az ünnepen, végre. Odacsattogott az ablakhoz, és kitárta. Szinte aban a pillanatban becsapta a szél, majdnem kitört az ablaküveg.Hangosan szikozódva rángatta vissza a kicsapódott függönyt, majd nagy erővel becsukta az ablakot. Egyre idegesebb lett. Valamit csinálni akart, valamit, ami nem idegesítni fel, mint a bolond áprilisi időjárás. Eldöntötte, ebédelni fog, nem várja meg a kisunokáját. Odalépett a húsleveshez, kimert belőle egy nagy merőkanállal, majd mohón nekiállt. - Fúj.....auuuu! - kiáltott fel és a szájához kapott. A forró leves megégette a nyelvét, kicsit a szája szélét is. Mérgesen locsolta rá a csapnál a hideg vizet. Valahogy csillapodott a bosszúsága. - Mindig ez a mohóság....fenébe is!  ...

- Vigyáááááázz! - kiabálta rémülten. Még éppen időben. Társa az utolsó pillanatban tudott arrébb libbenni. A kis ficsúr iszonyú sebességgel repült közöttük tovább - kaján nevetése lassan halt el.  - Nahát, hogy ezek a fiatalok milyen szelesek! - mondta idegesen a lány- és szaggatottan vette a levegőt. - Jól vagy? Nem lett semmi bajod?  - kérdezte aggódva a másik. Óvatosan körülnézett, mielőtt közelebb került hozzá. - Igen, nagyon drága vagy, hogy így vigyázol rám! Szerencsére nem lett semmi bajom.  - szólt  a lány lágyan. Kis szeme csillogott, ahogy ránézett  a fiúra. - Azért igazán óvatosabban is körözhetnének, még lehet, hogy másnak is baja esik! - Menjünk kicsit arrébb, ott több hely van - mondta a fiú és elegánsan arrébb lejtett. - Rendben, követlek drágám! - lehelte finoman a lány és kecsesen odébb libbent. Tekintetük egymásba fúródott. A fiú szeme is szikrázott. Csodálatosan keringőztek. Fantasztikus íveket írtak le egymás körül, megpörd...

Már csak egy utolsó erőfeszítés kellene. Iszonyatosan elfáradt. Napok óta ebben a rohadék kapszulában volt. Az anyagok csak úgy fortyogtak benne, bugyborékoltak, néha mintha kicsit prüszköltek is volna. Lassan formálódtak a tagok benne. Először a váza lett kész, majd kicsapódtak rá a bugyborékoló masszából a mozgatórészek. Belül  a motor már korábban beállt a saját ritmusára, a dübörgése kihallatszott a folyosóra is. A pici kis csatornákban valami őrült sebességgel folyt ide-oda a kenőolaj. Minden zubogott, puttyogott, és szottyogott. Az egész tiszta fekete volt. Néhol koromfekete szín buggyant fel, máshol szénfekete, de volt, ahol a grafit feketéje látszott. Egészen valószerűtlen látványt nyújtott. Az utolsó éjszakán már alig fért bele a kapszulába, csak egészen összecsomagolva. A monitorja csukva volt. Szorosan zárva. Még nem lehetett kinyitni, különben sem látott volna semmit. Az egész folyosón végestelen végig ugyanilyen kapszulák voltak. Nem volt mindnek fekete a ...

4-et rengett, hej…. Iszonyúan kapaszkodtak a székükbe. Rémületükben néhányan még sikoltani is elfelejtettek. Erre egyáltalán nem gondoltak, amikor elfogadták a meghívást. Bár kétségtelenül elég rejtélyes volt a meghívó szövegezése. A “… szeretettel várjuk a művelődési házban szerda este 6 órakor…” volt a legérthetőbb rész a szövegben. A bemutató lényege rejtve maradt a szemek elől, bár Józsi az a huncut szőke kőműves hunyorgó szemmel kommentálta a kocsmában a nagy eseményt.  Azt mondta két feles között, hogy ő már sejti, mi lesz ott azon a nevezetes szerdán, látott ő már olyat külhonban, mikor Stájerországban járt kőművesként. Ott nagyon népszerű volt az ilyen. Hiába kérdezgették a felizgatott népek, hogy mondaná el mivégre is volt az a stájer mulatság, csak belefeledkezett a feles utáni sör dús habjába. Csintalan szemmel nyalogatta a sörhabot a bajuszáról, de nem szólalt meg, bárhogy is kérlelték. Még a beígért ingyen felesek sem hatották meg. Csak azt mondta nekik, maj...