Bejegyzések

Eső után

  A férfi a monoton kopogásra ébredt fel.  Esett, csak esett, vigasztalhatatlanul esett az eső.   Már megint…sóhajtotta, ez az átkozott eső. Szétáztat mindent, kirohadnak a növények, aztán ehetjük megint a műanyag kaját….fenébe is. Meg a pince is beázik, megint szivattyúzhatom ki a rengeteg vizet.   A másik oldalára fordult, és megpróbált visszaaludni. A derengő zöldes fényben látta, hogy még két óra és kelni kell. Megint indul egy újabb unalmas és fárasztó hét.   Ekkor halvány mosoly jelent meg az arcán…de jön a hétvége, és megint  találkozom az én kicsikémmel.   Nagyot sóhajtott, és most már nyugodtabban fordult be, örömmel gondolt a hétvégi vidám órákra, a gyöngyöző kacajra, arra a csiklandós, imádnivaló nevetésre, a nőre, akit úgy imádott.   A szerelmére.

Hullástól gyöngyvirágig

- Végre megint szép meleg az idő! – sóhajtott csak úgy magának félhangosan, és nehézkesen letelepedett a konyhában a kedvenc sárga székére. Behunyta a szemét és a nap felé fordította az arcát. Jólesett, hogy a napsugarak átmelegítették. Az utóbbi pár napban a hirtelen hideg nagyon megkínozta.  Alig tudott aludni a fájó ízületeitől. Hiáb,a no, a majdnem kilencven év nagyon sok – bár ő mindig fiatalos volt, de az utóbbi pár évben már nagyon érezte az idő vasfogát. Megértette, hogy kevesebb van már hátra, talán csak pár év, legjobb esetben 4-5, de lehet, hogy csak hónapok. Vagy hetek. Esetleg csak napok. Ahogy így tűnődött, szinte félálomban, egy árnyék suhant át előtte. Kinyitotta a szemét, de nem látott semmit. Lenézett az asztalra, és egy finom kis fehér szirmot látott a kék asztalterítőn. - A tavasz igazi pillanata. – gondolta magában. Óvatosan feltápászkodott. - No, dologra! – szusszantotta ki magából. Fogott egy tiszta rongyot, és elkezdett port törölgetni. Minden na...

Mint a madár

- Aztán vigyázz ám nagyon ott abban a nagyvárosban, fiam! – az apja szeme sarkában gyanúsan csillogott valami, amit biztosan letagadott volna, ha rákérdez. - Rendben, büszke leszel még rám egyszer, Apa! – húzta ki magát és megigazította a vállán a nehéz táska szíját. - Majd írjál ám, mikor ráérsz, hadd tudjuk, hogy megy a sorod! – tette hozzá az anyja hirtelen bátorsággal. Az apja meg ellágyulva nézte a nagyfiát. Nehezen engedte el, valami azt súgta, nem kéne. De nem merte most és itt ezt elmondani. Majd megnyugszanak mindketten a feleségével. Ő megfordult és nagy léptekkel útnak indult. Bár húzta a vállát a nehéz táska, mégis , belül úgy érezte, hogy szabad a lelke, mint a madár. Végre nagyvárosi fiú lehet! …………………………… - Meséljen róla, milyenek a szülei.  – kérdezte a nő. Hosszú, harisnyás lábait tettetett lassúsággal rakta keresztbe. Ő meg kiguvadt szemmel nézte, jó ideje nem látott már nőt. Megigazította a szürke, durva anyagú ruha gallérját, mielőtt válaszolt volna. ...

Büszkeség avagy balítélet

Iszonyúan zúgott a feje, a szeme pedig káprázott. Reggel óta talpon volt. A vendégek pedig csak jöttek, és jöttek, hosszú, tömött sorokban. Átkozta a főnökét, hogy meghirdette azt az átkozott akciót. Állt volna ő be a pult mögé és szolgálta volna ki a vevőket nyitástól, de legalább egy órára leválthatta volna, hogy kicsit pihentethette volna a lábát. Már annyira bedagadt az álldogálástól, hogy attól félt, úgy kell levágni róla a régi, kitaposott tornacipőjét. Mert újra nem telt, hiába dolgozott látástól vakulásig. Gépiesen mérte a mai olcsóbb kávét, szinte oda se figyelt, ahogy a dél-londoni tájszólással odavetették a megrendelést. Tudta már, - hiszen több éve ott dolgozott abban a kis kávézóban – mit kérnek, már rég nem kellett visszakérdezni a rendelésre. Megint nyílt az ajtó, benne pedig egyre gyűlt a visszafojtott feszültség. Még egy kávé, és szétrobbanok! - gondolta magában idegesen. -           -  Caffé sospeso, por favor? – ütö...

Légőtér

- Hé, Jóska, figyu, …. – törölte ki az álmot a szeméből Pista,– képzeld, azt álmodtam, hogy azok a szöröncsétlen határvadászok Gripennel üldöztek egy menetrend szerinti járatot, mer’ aszitték, hogy mög akarnak minköt támadni!..-  majd nagyot ásított, még nyújtózkodott is hozzá. A mozdulat kicsit felemásra sikerült, mert közben érezte, hogy többen nézik.  Jóska valódi szemrehányással nézett rá, majd szó nélkül fordult vissza a monitorhoz. Vele együtt a hátsó sorban ülők is visszapördültek. Ekkor hallotta meg, hogy valami fura zöld pont vonult át rendületlenül a képernyőn, közben folyton, fejhangon sivított. A teremben magasra hágott az izgalom, mindenki dermedten figyelte a jelenetet. Közben elöl, a fő légtérirányító magasságában hihetetlen izgatottan darálta egy hang, amiből csak foszlányokat lehetett érteni, ott hátul, de azt félreérthetetlenül, tisztán: - ..Identify yourself!…….Identify yourself! ( Azonosítsák magukat!)  Pista látta, hogy itt fele se tréfa, o...

Kiérdemelt bizalom

Egész testében remegett, ahogy bevágta maga mögött az ajtót. Nem türtőztette tovább magát, csak úgy ömlött a könny a szeméből. Oda se nézett, ahogy kihalászta a kabátzsebéből a zsebkendőjét, próbálta letörölni a könnyeit. Közben nagy csörgéssel hullott a földre a kulcsa. -           Az az átkozott lakáskulcs! – gondolta dühvel. Felkapta, és odavágta a komódra, csak úgy csattant. Még a fölötte levő tükör is megremegett tőle. Nem érdekelte semmi.Szerette volna ezt a napot, főleg az utóbbi pár órát kitörölni az emlékezetéből. Márt az odaút sem volt problémamentes. Izgalmában, hogy odaérjen a bankba, elnézte a lekanyarodást és egy egyirányú utcába hajtott be. Igaz, csak egészen kicsit, mert észrevette, és már akart visszafelé tolatni, de a rendőr leintette. Hiába magyarázta neki, hogy siet, meg ilyet ő még sosem csinált, a rendőr zord arccal nyomta a kezébe a bírságcédulát. -         ...

Csodás, a fehér szarvas

- Anya, lécci, mesélj a fehér szarvasról! – kérlelte mamáját a kislány. A pizsama gallérja izgatottan remegett vékonyka nyakán, ahogy beszélt. A szeme vágyakozón csillogott a gyenge fényben. Nagyot sóhajtott! Már megint, a héten harmadszor. Hát sose unja meg ezt a mesét ez a gyerek?- gondolta kényszeredetten. – Vajon mi tetszik neki benne annyira?  Már bánta a napot, amikor a gyerek kiválasztotta a mesekönyvet a könyvesboltban.  Csodás, a fehér szarvas volt a címe.  Akkor még nem sejtette, hogy örök esti társuk lesz. Úgy szorította megához a könyvet a kislánya, mintha az élete múlt volna rajta. - No jó, hát legyen. De aztán nem lesz ma ismétlés, tudod, holnap korán kell kelnünk.  – próbált szigorú lenni a lányával. Aztán belekezdett a szinte véget nem érő mesébe Csodásról, a fehér szarvasról. Egy idő után, ahogy a már szinte unásig ismert szöveget olvasta, valami furcsa állapotba került. Azt még látta, hogy a kecses szarvas leugrik a képről és inc...

A jó ember

Kép
-           Mit képzelsz te kis idióta hülye, fogalmad sincs róla, hogy én nem szarom a pénzt? Az csak úgy terem szerinted?  - itt vett egy rövid levegőt, aztán még hangosabban folytatta – meg fogod fizetni a káromat, mindet!  - vágta ki szinte üvöltve a végét. A feje vöröslött, a nyakán megfeszültek az izmok. A másik, a kis hülyének nevezett, törékeny, szőke nő, picikére zsugorodott előtte, a fejét mélyen behúzta a nyakába. A vendégek hüledezve, némán nézték a jelenetet. Senki nem mert megszólalni, valósággal megfagyott a levegő. A még mindig vörös fejű nagydarab férfi úgy vonult ki az étteremből, mint valami büszke díszmarha. Az is volt, valami iszonyú nagy marha. A megalázott nő lassan mert csak felnézni az ajtócsapódás után. Óvatosan körülnézett.  A vendégek csak szánakozva bámulták. Senki nem nézett a földre, a törött tányérdarabokra, és a szétszóródott ételdarabokra.  A nő lassan lehajolt, szomorúan ...

A szenvedély neve: szabadság

Kép
A könnyeitől szinte alig látta a monitoron villódzó döbbenetes szót:  Meghalt. Csak nyelte, nyelte a könnyeit. Bevillant, hogyan ismerkedtek meg. Mindketten gimnazisták voltak. Igen, úsztak. K. sokkal jobban nála, de ez őt sose zavarta. Vékony, magas, nyúlánk alkat volt, nem véletlen, hogy műugrónak is kiválasztották. A víz volt az élete. És a szabadság. Mert hihetetlen szabadságvágy volt benne, ez a szenvedély fűtötte egész életében, míg elevenen fel nem falta. A vízben szabadnak érezte magát, és mindig nyerni akart. Nyert is sokszor. Aztán elkerült az otthoni háztól. Főiskolára ment. Olyan szakra, hogy ő lett a beteg gyerekek gyámolítója. Imádta ezt a hivatást, igazi missziónak tekintette. Itt megint szabad akart lenni, nem bírta egyik intézmény kötöttségét sem. Mindig szóvá tette, ha valamivel nem értett egyet, míg egyszer nem bírta tovább és megalapította saját alapítványát. Vízben és vízzel gyógyított.  Tudta, saját magáról is ...

Táncolj csak

Szinte a múlt ködébe veszett már az a családi legenda, miszerint már akkor táncolt, amikor lábra állt. Van annak már jó ideje…., de hány éve is? Ráncolta erősen a homlokát, hogy kiszámolja…de mindig eltévesztette a számolást. Ej, hát mit számít már ez! – csapott az asztalra mérgesen.  Körülnézett, hogy valaki látta-e, mi történt vele. De a népek tovább beszélgettek.  Csendült a pohár, több asztaltól felharsant a nevetés. Az általános vidámság őt is elragadta.  Izgatottan topogott a magassarkú cipőjével az asztal alatt. A talpalávaló tovább hallatszott. A párok nekimelegedve forogtak a parketten. Micsoda nóták voltak azok régen! Hej, micsoda dallamok! – nosztalgiázott tovább fejét a kezébe téve. Főleg a múlt század szerzeményeit kedvelték, de hát nem is csoda, hiszen annak a századnak a szülötte volt. Abban növekedett, serdült, vált felnőtt nővé. Mindig imádta a muzsikát, de főleg a táncot.  Táncolt ő szinte minden népszerű mel...

Esküdj

-     Esküdj, hogy nem mondod el senkinek! – remegett a hangja az izgatottságtól.         Úgy pislogott rám, mintha az élete függne tőle. Hát, egy kicsit talán igaza is volt. -         -   Jól van na, nem mondom el senkinek! – válaszoltam kelletlenül. Az adott szó kötelez, ugye. Pedig  az osztályban megpukkadtak volna a lányok, ha tudnák a titkát.         Azt a titkot, amire mindenki vágyott. Hetedikesek voltunk és már alig vártuk, hogy nagylányok legyünk, de persze nem vallottuk volna be egymásnak, hogy majdnem mindenki hazudott ebben a kényes témában, azt állítva, hogy ő bizony már nem kis pisis. Kivéve a legcsúnyábbat és a legkisebbet közülünk, akinek ráadásul három bátyja is volt.  Na, rá aztán egyikünk sem gondolt volna. Szinte alig tartottuk őt lánynak. Erre meg pont neki. Legelőször. A fene se gondolta volna. Bosszús voltam, de igyekeztem palástolni.  Persze,...

Délibáb

Remegett a horizont.  Csigalassúsággal vonszolta magát a poros úton. A nyelve feltapadt a szájpadlására. Nyelni is alig tudott. Órák óta nem ivott. A kulacsa belül szinte porzott. Úgy pontosan, ahogyan a torka is. Por az úton, por a torkában, por a kulacsban. Hirtelen felröhögött. Eszébe jutott, hogy csak most értette a meg a „ porzik a vesém” kifejezést. Tényleg úgy érezte, hogy mindjárt porrá törik mindene. Fájt a feje, fájt a szeme, ahogy meresztgette, hátha meglát egy friss, éltető vízzel teli kutat a távolban. A remegő horizonton most mintha valami megcsillant volna. Újult erővel lépdelt a távoli víztükör felé. De az út soha nem akart véget érni. A délibáb csak illegette magát. ………. Nagy nehezen nyelni próbált. Nem ment. A szája iszonyatosan kiszáradt. A szemhéja pedig ólomsúllyal nyomta a szemgolyóját. Fogalma nem volt, hol lehet.  Mérhetetlen csönd volt, az is mázsás súllyal nyomta a testét. A fülében mintha v...

Larry

„Vigyázz fiam, ha nem tudsz ellenállni a kísértésnek, nagyon megjárhatod!” – kongott a fejében az emlék. Az apja mondogatta mindig ezt neki. Persze soha nem hitte el, hogy ez valamikor majd valósággá válik. És most megtörtént. Mert kétségtelen, hogy megvezették, de kegyetlenül. És nincs visszaút, még ha akarná sem. A szégyen perzselve áradt szét a bensőjében. Kínosan lassan törölte meg a nyakszirtjét egy zsebkendővel. Aztán ugyanolyan lassan masszírozta a halántékát. A fejfájás már kezdett ütemesen dobolni az agyában. Behunyta a szemét. Szinte a retinájába égett az a furcsa grimasz a betege szája sarkában, amikor rányomta a pecsétet a hivatalos orvosi papírra.  – GYÓGYULT – Larryt évek óta kezelte. Álmatlanságban szenvedett, ezért járt hozzá. Hozzá, a híres és tapasztalt pszichiáterhez. Larry egy hatalmas és nagy befolyással rendelkező cég zseniális vezetője volt. Nevezhetjük információbrókernek is. Milliószor hallgatta végig, ahogyan lángoló lelkesedéssel beszélt ar...