Fent

- Gyere fel hozzám, hidd el, nem bánod meg....duruzsolt a fiú a fülébe.

Mindig vonzották az extrém dolgok, soha nem félt ő igazán semmitől, se mélységtől, se magasságtól.
Hiába mondta neki az anyja, hogy ne ugráljon a magas sziklákról a mélybe, ne menjen sárkányrepülni, és ki ne merje próbálni a bungee-jumpingot, nem használt semmit a figyelmeztetés, mindig  és csakzértis kereste a veszélyt.
Az adrenalin volt a reggelije, az uzsonnája, meg a vacsorája.
Képtelen volt meglenni nélküle.

Ez a srác is majd azt hiszi, hogy ő megijed az invitálástól. Nahát, nem ismeri még őt eléggé.

Valami surrogást hallott lentről, mintha egy papírt csúsztattak volna a köpenye zsebébe.
Elképedt. Mozdulni sem mert.
Ilyet még nem hallott soha. Mert hát a vagánysága sok fiút megriasztott, inkább haverkodtak vele, mintsem randira hívják.
Alig várta, hogy vége legyen az órának, rohant ki hanyatt-homlok a vécébe, és alig hogy magára maradt, rángatta ki a zsebéből a cetlit. Egy cím volt rajta.Lassan betűzgette.
Értetlenül nézett..
Nem volt ismerős neki, pedig úgy ismerte a városkát, mint a tenyerét.
No, majd csak megtalálja valahogy.
A fiúról nem sokat tudott.
Jóképű, magas, izmos srác, kérges a tenyere és nagy csodálkozó barna szeme van.
Igen, abban el tudott veszni, ha hallgatta a beszédét.Néha nem is emlékezett, miről beszélt, csak a mély, rekedtes hangját figyelte, szinte hipnotizálta.

Pár hete ismerte meg a könyvtárban, egyszerre akarták kivenni ugyanazt a könyvet, aztán a fiú gálánsan átengedte neki. Beszélgetni kezdtek, sok mindent megtudtak egymásról. Fontos és dogokat és izgalmas apróságokat.
Súgtak-búgtak, a régi barátnői hitetlenkedve csóválták a fejüket...nahát, talán megkomolyodik végre a vagány barátnőjük. Persze kicsit irigykedtek rá a srác miatt, de inkább nem mutatták illendőségből. Jobban szerették a barátnőjüket annál, mint sem holmi féltékenység megmérgezze a régi jó kapcsolatukat.
Ezért csak szorítottak a párnak, sikerüljön már végre egy jó kapcsolat.

Másnap délutánra szólt az invitálás.
Sokat vívódott,mit is vegyen fel. Először egy órmótlan kezeslábasban akart elmenni, ahogy fára mászni szokott, de azt elvetette  majd egy ócska szakadt farmerben, a szögecses farmerdzsekijével, de ez sem tetszett neki,míg végül nagy fordulattal előkotorta a szekrény mélyéből a nagyitól kapott piros velúrcipőjét és felvette hozzá a fehér harisnyáját. Formás, izmos lábain jól mutatott a harisnya. Megkereste hozzá a legrövidebb sortját, a rojtos farmert és egy feszes kék pólót, a kedvencét.
Kaján mosollyal nézett végig magán a tükörben. Elégedett volt az eredménnyel.

No, lesz meglepetés, erre nem fog számítani a korábbiak alapján a fiú.
Mindig csak farmerben látta, enyhén vagy nagyon használt, kopott pólókban.
Ez az összeállítás aztán igazán letaglózza majd.

Így is lett. De az még odább van.

Sokáig keresgélte a címet, kérdezgette az utcanevet az emberektől, akik összehúzott szemekkel, laposakat pislogva nézték meg maguknak. Kiféle-miféle ez a lány, ..találgatták magukban.
Nem törődött a tekintetekkel. Tudta, hogy nagyon jól néz ki, és neki csak ez volt fontos.Meg a meglepetés.

Egy kihalt téren ment keresztül. Kicsit megremegett, gyorsabban szedte a lábát. Elmaradoztak a szabályos kertvárosi házak. Hol lehet ez a ház...törte a fejét.

- Hahó, ide gyere, itt vagyok fent....hallotta a távolból. És a magasból.
Meglepetten kapta fel a fejét. Előtte egy hatalmas ház szerkezete bontakozott ki. Legalább 20 emelet, vagy több is. És a tetején ott vigyorog az ő újdonsült barátja egy ablakban, mélyen kihajolva integet neki.

Nahát, ez jól kitolt velem...gondolta magában mérgesen.
De nem fog rajtam nevetni, még nem ismer eléggé.
Jó hogy nem szoknyát vettem fel...gondolta megkönnyebbülve.

Megtalálta a lépcsőt és szépen felkapaszkodott. Lihegve, kivörösödve ért fel a ház tetejére.
A srác már ott állt terpeszben, karját keresztbe téve.
És a széles mosoly ott volt az arcán.
Nem szólt, csak méregette kedvtelve.

- No, mi tartott eddig?...kérdezte pökhendien.

Ránézett. A szeme szikrákat szórt.

- Az a legszebb álmom, hogy ülök egy magas ház tetején és lógázom a lábamat...mondta halkan, inkább csak magának.

A fiú szemöldöke felszaladt. Nem ilyen reakciót várt.

A lány pedig nem is várt a válaszra, csak ott termett és már lógatta is le a lábát a peremről vidáman.
A csinos piros cipők pedig ide-oda lengtek a magasban, messze fent a csinos kertvárosi házak felett.

(A fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni:http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol)