A szenvedély neve: szabadság

A könnyeitől szinte alig látta a monitoron villódzó döbbenetes szót: 
Meghalt.

Csak nyelte, nyelte a könnyeit.

Bevillant, hogyan ismerkedtek meg. Mindketten gimnazisták voltak. Igen, úsztak.
K. sokkal jobban nála, de ez őt sose zavarta. Vékony, magas, nyúlánk alkat volt, nem véletlen, hogy műugrónak is kiválasztották.

A víz volt az élete.
És a szabadság.

Mert hihetetlen szabadságvágy volt benne, ez a szenvedély fűtötte egész életében, míg elevenen fel nem falta.

A vízben szabadnak érezte magát, és mindig nyerni akart. Nyert is sokszor.

Aztán elkerült az otthoni háztól.
Főiskolára ment. Olyan szakra, hogy ő lett a beteg gyerekek gyámolítója.

Imádta ezt a hivatást, igazi missziónak tekintette.
Itt megint szabad akart lenni, nem bírta egyik intézmény kötöttségét sem. Mindig szóvá tette, ha valamivel nem értett egyet, míg egyszer nem bírta tovább és megalapította saját alapítványát.

Vízben és vízzel gyógyított. 
Tudta, saját magáról is tudta, hogy az szabaddá teszi a gúzsba kötött mozgású picikéket.
És így is lett.

Eleinte kétkedve, aztán felbátorodva egyre többen keresték meg, segítene a sérült gyerekeiken.

És ő nem mondott nemet. 
Sohasem.

Embertelenül sokat dolgozott. Mindent ennek rendelt alá.
A párkapcsolatát, a gyerekeit és a saját szabadságát  is.

Senkire nem hallgatott, ment a saját feje után, 
csinálta, amiben hitt: 
a szabadságban.

A mozgás szabadságában.
Ezt akarta visszaadni a pici gyerekeknek.

De ennek óriási ára volt. A teste benyújtotta a számlát.
Végül megjelent a rettegett kór a szervezetében.
Nem törődött vele, egészen addig, amíg már nem tehetett mást.
De akkor már késő volt.

Jöttek a műtétek, a tengernyi szenvedés és a borzalmas vég.

Döbbenetesen korán elment. 
Érthetetlenül hamar hagyott itt mindent és mindenkit.

.....

Eddig ért a gondolatmenetben, amikor arra eszmélt, hogy besötétedett.
Csak ült ott a gép mellett magányosan és törölgette a szemét.

Míg eszébe jutott egy mondat, amit csak ők ketten ismertek.
Egy rejtjelezett üzenet.
És ettől egészen megnyugodott.

Ez az üzenet el fog jutni hozzá. Pontosan tudta.

Bepötyögte a választ a gépbe: 
A darvak délre szálltak.

- Nyugodj békében drága barátnőm – sóhajtotta alig hallhatóan.
Én tudom, hogy a szenvedély neve: szabadság.

( L. K emlékére…szívemben örökké élsz)



( Ez az írás a novemberi Minerva számában is  olvasható, itt - írótársaim műveivel együtt:

Megjegyzések

  1. fotimari@gmail.com2016. november 21. 1:01

    Mártikám! Sajnálom a veszteséged! Csodálatos írás!!!!! puszi Mari

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon drága vagy, igazán köszönöm! Próbálom feldolgozni a veszteséget, nagyon nehéz.

      Törlés

Megjegyzés küldése