Délibáb

Remegett a horizont. 

Csigalassúsággal vonszolta magát a poros úton.

A nyelve feltapadt a szájpadlására. Nyelni is alig tudott. Órák óta nem ivott.

A kulacsa belül szinte porzott. Úgy pontosan, ahogyan a torka is.

Por az úton, por a torkában, por a kulacsban.

Hirtelen felröhögött.

Eszébe jutott, hogy csak most értette a meg a „ porzik a vesém” kifejezést.

Tényleg úgy érezte, hogy mindjárt porrá törik mindene.

Fájt a feje, fájt a szeme, ahogy meresztgette, hátha meglát egy friss, éltető vízzel teli kutat a távolban.

A remegő horizonton most mintha valami megcsillant volna.

Újult erővel lépdelt a távoli víztükör felé.

De az út soha nem akart véget érni. A délibáb csak illegette magát.

……….

Nagy nehezen nyelni próbált.

Nem ment. A szája iszonyatosan kiszáradt.

A szemhéja pedig ólomsúllyal nyomta a szemgolyóját.

Fogalma nem volt, hol lehet. 

Mérhetetlen csönd volt, az is mázsás súllyal nyomta a testét.

A fülében mintha vatta lett volna. Tökéletesen megszűrte a hangokat.

Egy fikarcnyi sem jutott el az agyába.

Óvatosan tapogatni kezdett. Valami durva szövet volt a testén a takaró alatt.

Ez nem a saját pizsamája volt.

Jesszus, hol lehetek? – lehelte elhalóan, majd álomba zuhant a fáradtságtól.

……..

-          Nééézd már, mit csinál itt a Lajos! Na de így elaludni! Figyu, tréfáljuk meg! – idétlen vihogás kísérte az elsuttogott javaslatot.

A két suhanc lábujjhegyen állt Lajos fejénél. 

A déli nap perzselőn sütött rájuk. 

Nem bánták, a durva tréfa lehetősége egészen felizgatta őket. 

Az arcuk csupa piros volt az izgalomtól. 

A pohár hideg víz majdnem kiloccsant, amikor közelítettek Lajos homlokához.

Lajos pedig váratlanul megmozdult. 

De csak az elgémberedett nyakát moccantotta meg kicsit kényelmesebb pózba, aztán aludt tovább.

…….

Nagy nehezen elért végre a délibábhoz.

Legnagyobb döbbenetére valóban víz volt ott. 

Egy hatalmas, jéghideg vizű tó. 

Hatalmasat ordított, mikor teljes erővel belecsobbant.

……

A takaró alatt matató keze hirtelen valami hideg tócsába ért. 

Felsikoltott ijedtében.

…..

…és a valóságban is felüvöltött, ahogy a két kőműves-tanonc leöntötte a déli napon felforrósodott fejét egy nagy pohár hideg vízzel.

Azonnal felébredt. 

Mérgesen nézett a nyerítve elgaloppozó két inas után.

-          Azért még jó, hogy ez csak rémálom volt! – dünnyögte magában, ahogy a zsebkendőjével itatgatta átázott ingét.

Közben lassan tápászkodott fel, aztán kelletlenül ment a dolgára. 

Hátra se nézett. 

Így azt se láthatta, hogy mekkora tócsa képződött a feneke alatt… 

( A fenti írás a legújabb Minervában jelent meg, itt tudod megnézni: 

http://www.minervacapitoliuma.hu/alom/dobos-marta-delibab/)