Mai történetek, modern mesék

- Vigyáááááázz! - kiabálta rémülten. Még éppen időben. Társa az utolsó pillanatban tudott arrébb libbenni. A kis ficsúr iszonyú sebességgel repült közöttük tovább - kaján nevetése lassan halt el.  - Nahát, hogy ezek a fiatalok milyen szelesek! - mondta idegesen a lány- és szaggatottan vette a levegőt. - Jól vagy? Nem lett semmi bajod?  - kérdezte aggódva a másik. Óvatosan körülnézett, mielőtt közelebb került hozzá. - Igen, nagyon drága vagy, hogy így vigyázol rám! Szerencsére nem lett semmi bajom.  - szólt  a lány lágyan. Kis szeme csillogott, ahogy ránézett  a fiúra. - Azért igazán óvatosabban is körözhetnének, még lehet, hogy másnak is baja esik! - Menjünk kicsit arrébb, ott több hely van - mondta a fiú és elegánsan arrébb lejtett. - Rendben, követlek drágám! - lehelte finoman a lány és kecsesen odébb libbent. Tekintetük egymásba fúródott. A fiú szeme is szikrázott. Csodálatosan keringőztek. Fantasztikus íveket írtak le egymás körül, megpörd...

Már csak egy utolsó erőfeszítés kellene. Iszonyatosan elfáradt. Napok óta ebben a rohadék kapszulában volt. Az anyagok csak úgy fortyogtak benne, bugyborékoltak, néha mintha kicsit prüszköltek is volna. Lassan formálódtak a tagok benne. Először a váza lett kész, majd kicsapódtak rá a bugyborékoló masszából a mozgatórészek. Belül  a motor már korábban beállt a saját ritmusára, a dübörgése kihallatszott a folyosóra is. A pici kis csatornákban valami őrült sebességgel folyt ide-oda a kenőolaj. Minden zubogott, puttyogott, és szottyogott. Az egész tiszta fekete volt. Néhol koromfekete szín buggyant fel, máshol szénfekete, de volt, ahol a grafit feketéje látszott. Egészen valószerűtlen látványt nyújtott. Az utolsó éjszakán már alig fért bele a kapszulába, csak egészen összecsomagolva. A monitorja csukva volt. Szorosan zárva. Még nem lehetett kinyitni, különben sem látott volna semmit. Az egész folyosón végestelen végig ugyanilyen kapszulák voltak. Nem volt mindnek fekete a ...

4-et rengett, hej…. Iszonyúan kapaszkodtak a székükbe. Rémületükben néhányan még sikoltani is elfelejtettek. Erre egyáltalán nem gondoltak, amikor elfogadták a meghívást. Bár kétségtelenül elég rejtélyes volt a meghívó szövegezése. A “… szeretettel várjuk a művelődési házban szerda este 6 órakor…” volt a legérthetőbb rész a szövegben. A bemutató lényege rejtve maradt a szemek elől, bár Józsi az a huncut szőke kőműves hunyorgó szemmel kommentálta a kocsmában a nagy eseményt.  Azt mondta két feles között, hogy ő már sejti, mi lesz ott azon a nevezetes szerdán, látott ő már olyat külhonban, mikor Stájerországban járt kőművesként. Ott nagyon népszerű volt az ilyen. Hiába kérdezgették a felizgatott népek, hogy mondaná el mivégre is volt az a stájer mulatság, csak belefeledkezett a feles utáni sör dús habjába. Csintalan szemmel nyalogatta a sörhabot a bajuszáról, de nem szólalt meg, bárhogy is kérlelték. Még a beígért ingyen felesek sem hatották meg. Csak azt mondta nekik, maj...

Óvatosan lépkedett a köveken. Az út egyre csak emelkedett, felfelé vezetett. El sem tudta képzelni, hova megy. Csak a kíváncsiság és a kitartás hajtotta. Ha már elindult, nem akart visszafordulni. Elege volt a völgyből. Végleg. Az egész életét ott töltötte, csak nagyritkán látott fényt, amikor a napnak úgy tartotta kedve és belevilágított a völgybe, aztán megrettenve a sötétségtől sietve átbucskázott a hegygerincen. Ekkor a völgyre megint sötétség borult. Felnézett. A felhők egészen a talaj közelében gomolyogtak, így nem látta pontosan, merre kell menni. Konokul leszegte a fejét, hogy el ne vétse az utat. Ment, csak ment, monoton módon rakta a lábát egyiket a másik után. Nem érzett különösebb fáradságot, de izgalmat sem. Elhatározta, hogy addig megy, amíg a hegycsúcsra nem ér. Tudta, hogy el fogja érni valamikor, csak azt nem gondolta, hogy ez az út ilyen hosszú lesz, és olyan kacskaringós és nehéz. Mert nehéz volt az út kétségtelenül, tele alattomos sziklákkal, amik megin...

( a Köd előttem című írás folytatása ....) ...Az erdő hideget lehelt magából, a nap még nem tudta átmelegíteni a levegőt, de hiába is próbálkozott volna, az ágak sűrű szövevénye miatt a napsugár nem nagyon ért le a földre. Az ösvényt is nehezen tudta megtalálni, csak meresztgette a vérvörös szemét. Az indák ravaszul elkapták a kabátja szárnyát, próbálták lehúzni a földre. Idegesen csapkodott, hogy kiszabadítsa magát a fojtogatásból, még a táskáját is bevetette. Nagyon nehezen haladt előre, de tudta, meg fogja találni azt, ami mindennél fontosabb volt neki. Hiszen ezért dolgozott hónapok óta, csak ez járt a fejében, szinte rögeszmésen, nappal és éjjel. Majdnem megcsúszott egy nedves levélcsomón, ijedten kapaszkodott egy ágba. Felsikoltott, az ágon valami nyálkás dolog mászott. Egy csiga volt. Elengedte. Nehezen visszanyerte az egyensúlyát. Kapkodva vette a levegőt. Az idegei kezdték felmondani a szolgálatot. Az álmatlan, zaklatott éjszakák után ez már túl sok volt neki. Kö...

Hukk....a fenébe, teljesen kikészít engem ez a mostani rendszer! Ki volt az a marha, aki kitalálta ezt az egészet? Azt egye meg a fene! Hukk.... - csuklott megint egy hatalmasat, majdnem lenyelte a félig leégett szivarját. Még a napszemüvege is majdnem leesett, az utolsó pillanatban kapott utána. Úgy tuszkolta vissza idegesen az orrára. Na, az lett volna jó dolog, széttörik és megint nem látja a betűket, az a rohadt vakító fehérség már szinte teljesen kiégette a retináját - legalábbis úgy gondolta. Reggeltől estig olvasni, csak olvasni....iszonyú fárasztó dolog ám, senki nem gondolná. Régebben is imádott ő olvasni, amikor csak a könyv volt és ő. Olvasott ő mindenhol, a jó kis kényelmes székében, majd a puha foteljében, mikor már nem bírta leheveredett a kerevetre a nappalijában, aztán a vécében folytatta, de volt, hogy főzés közben sem rakta le a könyvet - sok lap bánta a pörköltjeit, tele lettek zsírpacnival. Ezért nem is járt soha könyvtárba, nem vették volna vissza azokat a...

Sokáig hajladozott kéjesen ide-oda abban a csodálatos, tarka selyemruhájában. A vonaglása mégsem volt közönséges, inkább sejtelmes, vonzó.  Kívánatos volt, ahogy csinálta. Tágra nyílt szemmel nézték, köréje sereglettek. Aztán mintegy véletlenül – jól titkolt kacérsággal - legördítette a válláról a ruhát.  Puhán hullott alá a finom anyag, látni engedte a csupasz vállát. Majd egy váratlan mozdulatra, mintha szellő játszott volna vele, egészen a derekáig sodródott a kelme. A pucér, barna bőr teljes valójában kirajzolódott. Lélegzetüket is visszafojtották a nézők. Az izgalmas mutatvány tovább folytatódott. Megint jött egy újabb hajladozás. Ez már kicsit lágyabb, finomabb volt, éppen csak egy rezdülés. A selyemruha tehetetlenül hullott alá, mint egy levetett bőr. Szétterült a földön, látni engedte az ezerszínű mintát. Szégyentelenül megmutatta az alatta levő pőre, barna testet. A tömegbe verődött emberek  szájtátva nézték a mutatvá...